Főoldal Für Immer Jetzt Barátság & Szerelem Cruel Intention Novelláim TH-Musik+X kiállítás Vendégkönyv

2013. július 22., hétfő

Netty novellaíró versenye - Önző szeretet - Második helyezés *-*

Még mindig nem találok szavakat, komolyan. Nagyon köszönöm a második helyezést és a kritikát is! Egyáltalán nem számítottam helyezésre, és ez bizony most megadta a löketet rendesen! :D

Ez egy olyan novellaíró pályázat volt, ahol a véleményünket kellett kifejeznünk egy általunk választott témáról. Persze mindezt beleépítve egy történetbe. Bevallom őszintén, mikor elkezdtem írni ezt a novellát, még én sem voltam biztos benne, hogy meg fog-e felelni a követelményeknek, de végül azért - úgy gondolom -, kihoztam belőle, amit lehetett. :)

És akkor itt a kritika, amit Nettytől kaptam:

"Ez volt a legkedvencebbem a cselekmény szempontjából. Tudom, nem fair dolog ezt csak így kijelenteni, de tényleg, egyszerűen imádtam az egészet: a történetet, a karaktereket, a csattanót – mindent. Iszonyatosan jó stílusod van, csak úgy pörögtek a sorok a szemem előtt, egyedül akkor álltam meg, amikor néhány légypiszoknyi hibát találtam (lent kigyűjtöttem őket) – és ehhez még hozzá tartozik az is, hogy eseménydús a sztori. Egyszerűen elkápráztattál.

Úgy éreztem, hogy ebből nem lesz vélemény, de végül is van benne: a szerelemről írtál, továbbá az önzésről – rájöhettem volna a címből. A főszereplő, Colin egy alvilági fickó, aki drogot árul, ám egy nap találkozik Blair-rel. Hát, nem mondom, ez aztán az összeborulás. Önmagában sok akciófilmben láttam már ehhez hasonlót, mégis a te stílusodban ez annyira ismeretlenként hatott. Aztán meg jön az idilli pár oldal – ugyan néha nincs kokó, de a szerelmes gerlepár elvan együtt.

Pénz beszél, kutya ugat; valahonnan kellett szerezni dohányt, különben James kivégzi mindkettőt. Itt volt egy kis hiányosság, mert nem írtál semmit erről a bizonyos James-ről. Nem lőtted volna le a poént egyébként sem, szóval nem ártott volna egy kis háttér információ, vagy valami utalás a kilétére. Egyébként ez a gyengéje a novelládnak – azt hiszem, efelett szemet lehet hunyni.

Tényleg önző dolog volt, hogy Colin belerángatta Blairt ebbe az akcióba – talán akkor nem halt volna meg. Igazad van a közhelyekkel kapcsolatban, mert bizonyos helyzetben tényleg igazak lehetnek, és ebben a novellában ezt bebizonyítottad.

Nagyon tetszett, hogy Colin múltjából is kaptunk egy szeletet, ami miatt megértheti az olvasó, hogy miért zuhant az alvilágba. Általában valaki, aki sok pénzre tesz szert, egy idő után tényleg belekezd a drogbizniszbe – bár én úgy vagyok vele, hogy nem sajnálom, mert semmire se megy vele, másrészt ő felelős a saját cselekedeteiért.

A végén pedig pislogtam - ez így teljesen korrekt lezárás. Nem hiányoltam semmit, mégis szőhetem tovább fejben, ha akarom.

Nem értettem, hogy a párbeszédeket miért írtad dőlt betűvel. Szerintem felesleges azokat kiemelni.



Egy kis korrektúra:

„Ám ugyanúgy lehetnek komoly bűncselekmények is ezek, mint akomoly drogok fogyasztása” – Ez itt eléggé zavaró szóismétlés.

„szólt lassan a sarokba szorított fickó, majd megfordulni próbált” – próbált megfordulni

„Milyen az ideális nő?!” – Nem igazán értettem, hogy minek ez a kissé hisztérikusan ható „!?”

„A visszapillantó tükörbe néztem és rögtön elért a felismerés” – elért a felismerés? Ez eléggé… furcsa kifejezés.

Egyébként láttam, hogy te is lehagyod a tárgyragot, például itt:

„Blair gyengéden megfogta az ökölbeszorított kezem”

Blair gyengéden megfogta az ökölbeszorított kezemet – nem hangzik így jobban? Ez nem hiba, csak felhívom rá a figyelmedet. Írott szövegben jobban mutat, ha kiírjuk a tárgyragot.


Teljesen elvarázsoltál, csak így tovább! Remélem, még találkozhatok az írásaiddal."

Nagyon örültem, hogy ilyen hosszú kritikát kaptunk, valamint azért rávilágított néhány hibára is, ami - mint tudjuk - igencsak hasznos dolog.
Még egyszer nagyon köszönöm, örülök, hogy részt vehettem! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése