49. rész – Christal

- De. Csak…

- Csak?

- Nem tudom… valami megváltozott köztünk. Nem gondolod?

- De. Ebben teljesen egyetértek.

- Már semmi sem olyan, mint régen – sóhajtott a lány gondterhelten.

- De még lehet.

- Biztos vagy benne? – kérdezte reményveszetten Samantha és Andreasra pillantott.

De nem Andreas nézett vissza rá, hanem egy gyönyörű mogyoróbarna szempár, egy másik, gyönyörű arc mosolyogva, fekete hajjal. – Bill – egyre csak ez a név visszhangzott a fejében. Millió kis emlékkép cikázott a fejében a Billel töltött időkből. Mit keres itt? Miért nem Bill mellett van? Miért nem a Billel közös esküvőjüket tervezgeti? Ezzel még ő sem volt tisztába…

A következő napokban végre szent volt a béke köztük. Andreas, kibékülésük alkalmával megígérte, hogy sokkal nagyobb törődést fog mutatni az esküvő szervezése iránt, így aztán hétfőn el is mentek együtt megnézni a közeli templomot, ahol Andreas anyja az esküvőt szerette volna tartani. Nem volt nagy templom, de épp elég díszes volt. Amyg a templomban voltak és a tiszteletessel beszéltek az esküvő részleteiről, Samanthát furcsa érzés kerítette hatalmába. Hányingere lett. Émelyegni kezdett attól a gondolattól, hogy szombaton – kevesebb mint 6 nap múlva –, ott fog állni az oltárnál egy hófehér menyasszonyi ruhában, és egy olyan férfinek fog örök hűséget és szerelmet fogadni, akit már rég nem szeret…

* * *

- Mit is mondtál Tom, mit hozzak neked?

- Hát először is, mécseseket. Pirosat, rózsaszínt, meg fehéret – sorolta buzgón a gitáros.

Bill a bevásárlóközpontban volt, Tom pedig telefonon utasította, mit vegyen neki.

- Oké. Aztán?

- Hát nem is tudom. Rózsákat. Pirosat vagy rózsaszínt. De inkább pirosat.

- Jó, azt majd megveszem hazafelé egy virágosnál. Még valami óhaj-sóhaj? – kérdezte Bill unottan.

- Nem tudom. Te vagy a szakértő. Mécses megvan, virág megvan, kaja… nincs meg! Kaja, az kell! Hozz egy mirelit pizzát!

- Ezt ugye nem gondolod komolyan?

- Most miért?

- Úgy volt, hogy te főzöl, nem?

- Nem akarom megölni! Te is tudod, mennyire főzök jól…

- De akkor sem hívhatod át magadhoz… egy pizzára! Amit ráadásul pár perccel előtte vettél ki a fagyasztóból… - forgatta a szemeit az énekes.

- Hát jó, akkor megmondanád végre, mit csináljak, te nagyokos?

- Én megfőzök. De csak azzal a feltétellel, ha elmondod Abigailnek, hogy én csináltam. Hátha rájön, hogy rosszul választott közülünk, mivel én legalább tudok főzni! – vigyorgott a fekete.

- Na ne mondd, te nagyképű egoista! Igaza volt Samnek, te tényleg egy nagyképű, egoista bunkó vagy! – nevetett jókedvűen az idősebb, de mikor érzékelte a vonal túlsó végéből áradó mélységes csendet, menten rájött, hogy hülyeséget tett. – Annyira idióta vagyok, te jó ég! Hallod öcskös, bocs! Nem kellett volna szóba hoznom.

- Nem, semmi baj…

- De, akkora egy barom vagyok, sajnálom!

- Tom, nincs gáz, oké? – sóhajtott Bill egy nagyot, majd terelni próbálta a témát. – Szóval… Majd én összedobok nektek valamit, oké?

- Jó, köszi! – mosolyodott el Tom, amit Bill is érzékelt.

- Várj csak, találtam mécseseket! Sok színben van. Mit is mondtál? Piros, rózsaszín és fehér?

- Aha.

- Oké. Meg is van – vette kezeibe a kis teamécseseket, majd éppen megfordult volna, hogy betegye a bevásárlókocsijába, mikor is beleütközött valakibe. – Au! – kiáltott fel Billel egyidejűleg egy másik hang.

A telefon nagyot csattant a földön, a teamécsesek pedig szétgurultak mindenfelé.

- Annyira sajnálom! – nézett Bill „áldozata” szemeibe óriási megbánással.

Egy gyönyörű lány volt az. Hosszú barna hajjal és gyönyörű igéző szemekkel. Az énekest úgy elbűvölte a lány szépsége, hogy még a szája is tátva maradt.

- Mindegy. Én is hibás vagyok. Nem figyeltem – mosolyodott el a lány. – Sajnálom! Segítek felszedni a cuccaid – amint ezt kimondta, már le is hajolt az énekes telefonjáért, amiből tisztán lehetett hallani Tom kiáltozásait. – Azt hiszem, semmi baja, de valaki nagyon hiányol – nyújtotta át a mobilt a fiúnak mosolyogva.

- Te jó ég, Tom! – vette el sietve a készüléket és rögtön a füléhez emelte. – Itt vagyok, tesó, bocs, csak történt egy kis baleset.

- Miféle baleset? Bill, ne baszd fel az agyam!

- Nyugi, semmi bajom, de most leteszem, oké?

- Mi?!

- Nemsokára otthon leszek, szia! – hadarta el és már ki is nyomta.

Ezalatt a lány már előtte állt az összeszedett teamécsesekkel a kezében.

- Milyen kis romantikus vagy – vigyorgott rá.

- Nem én… a testvéremnek lesz.

- Akkor te nem is vagy romantikus?

- Nem… illetve de! Csak… - teljesen zavarban volt már, össze-vissza beszélt.

- Nyugalom „Tom testvére”, ez nem egy rendőrségi kihallgatás – nevetett a lány kacéran.

- Mi?! Ja… Bill vagyok! Bill Kaulitz! – nyújtotta a kezét a lány felé, miután leesett neki végre, hogy mit is mondott a lány.

- Christal! – fogadta el a gesztust mosolyogva a hölgy.

- Christal! Csodaszép név! – ámuldozott Bill még mindig tátott szájjal.

- Köszönöm – kacagott a lány halkan. – Azt hiszem, ez a tiéd! – nyújtotta át a teamécseseket, amiket Bill végre meg is fogott és bele is dobott a bevásárlókocsiba. – Vagyis Tomé! A testvéredé – tette hozzá utólag.

- Igen, még egyszer köszi!

- Szívesen Bill! – mosolygott a lány, majd megfordult és intett egyet. – Én most megyek. Szia!

- Szia! – nézett bambán az énekes és valami elköszönösfélét hadonászott a kezeivel.

A lány még utoljára rávigyorgott, majd eltűnt a sorok között.