-
Hogy-hogy ilyen puccos helyen vagyunk? – suttogta Abigail Tomnak, miközben
szemeivel végigpásztázta az éttermet. – Nem mintha panaszkodnék – tette hozzá
sietve –, de nem szoktunk ilyen drága helyekre jönni. Tudod, hogy nekem nem ez
a fontos…
-
Tudom, de megengedhetjük magunknak – vágott közbe Tom. – A pénz nem számít.
Főleg, ha rólad van szó – mosolyodott el szélesen.
-
Utálom, ha rám költesz…
-
Tudom, kicsim, de úgy gondolom, néha azért megengedhetjük magunknak.
Egyszer-kétszer, jeles alkalmakkor…
-
Oh, és ha szabad kérdeznem, milyen jeles alkalmat ünnepelünk, drágám?
-
Hm… nem is tudom – a fiú látványosan úgy tett, mintha elgondolkodna, majd
rövidesen megszólalt. – Esetleg karácsony?!
-
Tudtommal még nem. December 12.-e van.
-
Oké, lássuk csak… akkor ma van a nagymamád szülinapja.
-
Nem talált – mosolyodott el a lány. – Februárban lesz.
-
Oké, oké, már tudom. Ma kérem meg a kezed.
-
Tessék?
Abigail
még a száját is nyitva felejtette a döbbenettől, mikor sikerült felfognia Tom
szavait. Először azt hitte rosszul hall, de be kellett látnia, hogy kevés volt rá
az esély. Aztán arra gondolt, hogy csak vicc az egész. Azonban Tom folytatta:
-
Abigail McGuire – térdelt le a lány elé, kezében a kis ékszeres dobozzal. –
Hozzám jönnél feleségül?
Az
étteremben hirtelen minden szem rájuk szegeződött. A lány azt sem tudta, mihez
kezdjen. Talpig elvörösödve a szájához kapott, majd körbe tekintett. Ettől bizony
csak még idegesebb lett. Soha nem szeretett a középpontban lenni, attól mindig
nagyon izgulni kezdett, és a helyzetek 99%-ában rákvörös lett.
-
Abi?!
Gondolataiból
Tom kétségbeesett hangja rángatta vissza a valóságba. Aztán amikor végre mélyen
a gitáros szemeibe nézett, elmúlt minden gátlása.
Álmai
lovagja a szó szoros értelmében ott hevert a lábai előtt. Tom volt az a srác,
akire mindig is várt. Bár az elején teljes mértékben elutasította őt,
meglepődötten tapasztalta a későbbiekben, hogy mennyire elhamarkodottan
ítélkezett. Tom rettentően kedves, szerethető, jószívű, okos, tehetséges és nem
utolsó sorban sármos fickó volt, és a legfontosabb, hogy mindennél jobban
szerette őt, ezt számtalanszor bizonyította már. Nem volt idő a gondolkodásra,
el kellett döntenie, mit akar. Feleségül megy a sráchoz, aki mondhatni
tökéletes, és fejest ugrik a házas életbe egy olyan emberrel, akit nem is olyan
rég ismert meg, vagy nem kockáztat, inkább vár, és ki tudja, így talán
elszalasztja élete legnagyobb lehetőségét a boldogságra.
-
Tom… én…
-
Abi – suttogta Tom. – Én megértem, ha…
-
Igen! – vágott a fiú szavába mosolyogva.
-
Tényleg? – kérdezte döbbenten a fiú, majd kicsit megrázta a fejét, és folytatta:
– Úgy értem, tényleg igen…?
-
Igen, Tom Kaulitz, hozzád megyek! – húzta fel a fiút boldogan, és a nyakába
ugrott.
Abban
a pillanatban egy fényképezőgép kattanása hallatszott, amit néhány másodperccel
később taps, és még több kattanás követett. Tom felhúzta szerelme ujjára a
gyűrűt, majd boldogan mosolyogva egy gyors csókot váltottak, ám mikor egy nő
hangos kiabálására lettek figyelmesek, ajkaik menten szétváltak.
-
Uraim, oda nem mehetnek be!
A
pincérnő esetlenül próbálta feltartóztatni a két férfit a kamerával és a
mikrofonnal, de mind hiába.
-
Tom, ki ez a lány? Mióta ismeritek egymást? Tom, mondana néhány szót?
A
férfi szemtelenül Tom képébe vágta a mikrofonját, aki szemlátomást egyre
idegesebb lett. Eddig mindig sikerült elkerülniük, az ilyen helyzeteket, és
pont most történik mindez, mikor megkéri a szerelme kezét. Bosszantó.
Megszorította
Abi kezét, és még inkább magához húzta.
-
Igen, mondok! Marha gyorsan szedd ki a pofámból a mikrofonod, mert különben
ledugom a torkodon!
-
Tom – szorította meg Abi a kezét.
A
riporter ekkor a lány felé nyújtotta a mikrofont.
-
Hölgyem, mióta vannak együtt Tommal?
-
Hogy nem sül le a képedről a bőr – fakadt ki Tom idegesen, majd kedveséhez
fordult: - Ne válaszolj! Nem vagy köteles válaszolni!
-
Mr. Kaulitz, már szóltam a biztonságiaknak – szegődött melléjük egy pincérnő
lehajtott fejjel.
-
Uraim, megkérjük Önöket, hogy azonnali hatállyal távozzanak!
Két
biztonsági őr tűnt fel, akik végül kivezették a két idegen férfit.
-
Őszintén sajnálom, Mr. Kaulitz, ilyen még soha nem fordult elő nálunk –
szabadkozott az étterem tulajdonosa, mikor már épp a számlát rendezték. – Mivel
kárpótolhatnánk Önt és a kedves menyasszonyát, Miss…?
-
McGuire. Abigail McGuire – mosolygott a lány kedvesen, kezét nyújtva.
A
férfi mosolyogva megfogta és egy csókot nyomott rá. – Mr. Wilson vagyok!
-
Ne érjen a menyasszonyomhoz! – sziszegte Tom összeszorított fogakkal,
vicsorogva.
-
Tom, kérlek! – kezdte Abi.
-
Elnézést Mr. Kaulitz – Mr. Wilson egy szempillantás alatt elengedte Abigail
kézfejét, és hátra lépett egyet.
-
Menjünk innen – szólt Tom csendesen, majd a kabátjáért nyúlt, amit az egyik
pincér szorongatott.
-
Engedjék meg, hogy a hátsó kijáraton át kísérjem ki Önöket, hogy ez a két férfi
biztosan ne zavarja meg Önöket többször – szólt alázatosan az étterem
tulajdonosa. – Ha hajlandó átadni a kocsija kulcsát, én magam akár le is
parkolok a kijárat elé.
Tomnak
hirtelen megrándult a keze, ezt Abi is érezte, hiszen szorosan mellette ált. A
lány gyorsan megragadta hát nyugtatásképp.
-
Köszönjük, Mr. Wilson, ezért rendkívül hálásak lennénk – mosolygott Abigail a
férfire, majd Tomhoz fordult. – Kicsim, ide adnád a kulcsot?
Tom
egy pillanatig csak farkasszemet nézett a tulajjal, de végül aztán egy szó
nélkül elővette a kulcsot és átnyújtotta a férfinek, aki azonnal intézkedett
is.
-
Tom, nyugodj már le! Mi bajod?
-
Ez! Ez az egész kóceráj – suttogott Tom idegesen gesztikulálva.
-
Ne légy már ilyen – kapta fel a kabátját a lány, majd elindultak egy pincér
után, aki a hátsó kijárat felé igazította őket.
-
Ide sem jövünk többet – állapította meg Tom immár a kocsiban. – Nem elég, hogy
tök lassan hoz…
-
Biztos, hogy ezt akarjuk? – vágott Abigail a srác szavába merengve.
-
Kicsim, rengeteg éttermet ismerek. Ennél sokkal elegánsabbakat és…
-
Nem az étteremről beszélek – szólt csendesen a lány, mire Tom szinte ledermedt.
A
keze a slusszkulcsra fagyott, és csak bámult ki a szélvédőn.
-
Tom? – kérdezte halkan a lány. – Az eljegyzésre gondoltam…
-
Tudom, hogy mire, nem vagyok hülye! – kiáltott a fiú dühösen.
-
Tom…
-
Ma folyton csak ezt hallom tőled. „Tom, nyugodj le!”; „Tom, kérlek, ne csináld!”;
„Tom, ne légy már ilyen!”… Hát nem érted, hogy neked akartam jót?! És akkor
most meg jössz ezzel a „Biztos, hogy ezt akarjuk”-kal…?!
-
Sajnálom, én csak… összezavarodtam. Az a riporter… és az étterem vezetője, az a
pasas… rámorogtál, csak mert megfogta a kezem…
-
Helyesbítenék: megfogta és megcsókolta
a kezed!
-
Nem ez a lényeg! Csak kedves volt. Mostantól mindig ez lesz majd? Nem állhatok
szóba senkivel, mert te majd lezúzod egy hentesbárddal?
-
Nem is volt nálam hentesbárd.
-
Tom!
-
Jó, oké, oké, értem…
-
Nem vagyok a tulajdonod!
-
De szeretlek! És igen, a francba is, nem akarom, hogy bárki más hozzád érjen! –
csapott a kormányra dühösen.
Abigail
összerándult, a szemei pedig könnyektől csillogtak.
-
Ne haragudj Tom, de… ez így nem fog menni – suttogta a lány és megforgatta a
gyűrűsujján a csillogó gyűrűt.
Tom
elképedve bámulta minden egyes mozdulatát.
-
Ugye nem azt akarod mondani, hogy… – kezdte Tom, de befejezni már nem tudta,
ugyanis a lány következő mozdulata elnémította. Abigail remegő kezekkel lehúzta
az ujjáról a gyűrűt, és a műszerfalra helyezte.
-
Abigail…
- Ne haragudj, Tom…
Hjajj...Ne már Diane hogy pont most hagyod abba :) Légyszi, légyszi folytasd minél hamarabb!
VálaszTörlésMintha nem tudnád, mi jön ez után. :DD Egyébként sietek! ;)♥
VálaszTörlésNeneneneeeeee....Az istenit Tom! De ugye még majd vissza tudja fordítani Tom! Ugye?!
VálaszTörlésNagyon várom már hogy mi lesz a folytatása! Remélem Abi nagyija elbeszélget Tommal és jól helyrerakja a kis lüke fejét!!!
Siess a folytatással és abba ne hagyd! :)
Puszi :)
Köszönöm a komikat, nemsokára kiderül minden! ;)♥
Törlésxoxo
Neeeeeeeee máár!!!!!!:DDDDDD mikor lesz új rész????
VálaszTörlésNeeeeeeeee máár!!!!!!:DDDDDD mikor lesz új rész????
VálaszTörlésNapokon belül felkerül :) Ha lesz időm, akkor még holnap. ;) Köszönöm, hogy olvasod. :)
Törlésxoxo