-Csengettek! -kapcsolgatta Tom a tv-t unottan. Minden nap ugyanaz, fotózás és miegymás, pedig ő nem ezért jött LA-be, már lassan 10 éve. Azért jött, hogy azt csinálja, amit szeret! Gitározzon, de lassan már több szereplésük volt a színpadon kívül, mint azon és ez sehogy sem tetszett neki. Úgy, mint ikrének sem, aki látva bátyja lustaságát, felpattant, csak hogy végre megmozduljanak elgémberedett tagjai és ment ajtót nyitni. El sem tudta képzelni, ki lehet az, pláne ilyenkor, hisz még reggel 10 sem volt, ami nekik már így is hajnalnak számított, de egyszerűen nem tudtak aludni, megszokták a koránkelést.
-Csókolom! -nézett fel az ajtó előtt álló apróság Billre, fele annyi sem volt, mint ő, egészen hátra hajlott a kis fejecskéje.
-Szia kölyök, sütit árulsz? -guggolt le elé Bill mosolyogva. Aranyosnak találta a kis barna hajú, barna szemű kislányt, és valakire, mintha emlékeztette is volna.
-Te vagy az apukám? -kérdezte a kis ártatlanság, ami megnevettette Billt.
-Azt hiszem, te Tomot keresed! -pukkadozott a férfi- Tom! -kiabált be, mire ikre is megjelent az ajtóban, alig kellett hozzá 1 perc.
-Ki ez a kislány? -méregette vendégüket gyanúsan.
-Azt hiszem, eltévedt… -simogatta meg a kis pofiját Bill.
-Nem tévedtem el, az apukámat keresem! -jelentette ki, a fiatalabbik pedig felnézett bátyjára.
-Rám ne nézz, semmi közöm hozzá! -hátrált Tom, mintha félne a kislánytól.
-Te szórod szanaszét a… magjaidat… Egyedül vagy kölyök?
-Nem, anyukám is itt van, csak nem mert bejönni! Nem tartotta jó ötletnek, hogy idejöjjünk, de én nagyon akartam! Az utolsó pillanatban meggondolta magát, de én már ideszaladtam…
-Aha… és hány éves vagy? -ráncolta a homlokát Bill.
-6! És már járok iskolába is! -mondta büszkén a csöppség.
-Na és mi a neved, hm? -kérdezett tovább és a név hallatára kihagyott pár dobbanást a ketyegője is.
-A nevem Bess! -nyújtotta felé kicsi kacsóit a kislány és megszorongatta Bill jéghideg kezét, amiből a vér is kifutott döbbenetében. Az nem lehet…
7 éve volt utoljára Billnek kapcsolata és valahogy azóta sem bírt más nőre nézni. Az a nő volt élete szerelme, de hagyták elromlani a dolgokat kettejük közt. Sok megbízást kaptak, egyre kevesebb szabadidővel és érezte ő is, hogy ez így nem oké, de nem tudott ellene tenni, mivel ha lemondja a szerepléseket, azzal nem csak magának tesz rosszat, de kihat a bandára is és ezt a felelősséget nem akarta vállalni. Ám ezt a döntését a kapcsolata sínylette meg. Az egyik nap még izgatottan ment haza barátnőjéhez, szabadnapot harcolt ki magának nagy nehezen és gondolta, meglepi őt… Ám arra nem számított, hogy a nő lepi meg inkább őt, mégpedig az üres lakással, mely kongott a hiányától, akár csak az üres szoba, melyben korábban együtt éltek. Eltűntek a holmik, amik a szeretett nőé voltak, amik rá emlékeztették, még az illatok is illattalannak tűntek. Hát elment és nem is szó nélkül… Csupán egy levelet hagyva hátra maga után és az volt az utolsó, ami maradt belőle.
-Öcsi? -rántotta vissza a valóságba Tom, hisz látta testvérén, hogy valamin nagyon elgondolkodott. Az arckifejezése alapján pedig az volt a sejtése, hogy egyáltalán nem jó dolgon…
-Hm? -kapott észbe- Mit kérdeztél?
-Lehet, hogy ez a kislány…
-Nem tudom… hisz… á, ki van zárva! Nem lépett volna le, ha tudja, hogy terhes… sosem tenne ilyet… vagy igen? -minden olyan zavarosnak tűnt neki.
-Anyu!!! -kiabált az utca felé Bess, mire Bill felpattant és legszívesebben kifutott volna a világból. Hát most kiderül… minden kiderül.
Ki tudja, lehet, hogy valami tréfa az egész és valamelyik haverja szórakozik vele, vagy a kislány tényleg eltévedt, vagy pedig egy őrült rajongó zakkant elméjéből pattant ki az egész. Pedig azt hitte, Los Angelesben nincsenek ilyen őrültek, hisz mióta ide költöztek, több magánéletük volt, mint bárhol máshol.
-Biztosan csak valami vicc… -bíztatta Tom, mert úgy látta Billen, mentem összeesik a sokktól, bár még ő maga sem volt teljesen nyugodt. Ki tudja, bármi kiderülhet, pedig mindig védekezett és egy ideje már nem is élt olyan kicsapongó életet, mint korábban…
Egyre közeledő lépteket hallottak a járda felől, bár még a sövény takart előlük mindenféle kilátást. Aztán mintha a léptek tulajdonosa meggondolta voln magát, megtorpant…
-Mami?
Nagy sóhaj a bokrok mögül, majd egy nő jelent meg és Bill azt hitte, menten összeesik, de a döbbenet, amit érzett, nem hagyta.
-Mona… -mondta alig hallhatóan, reszkető hangon.
-Sziasztok… -csuklott el a nő hangja, Bill pedig sarkon fordult és bement valami töményért.
-Gyertek be… -hívta be őket Tom, tudta, ezt meg kell beszélniük, ez azért nem kis dolog, muszáj a végére járni. Bízott a nőben, tudta, ha ő azt mondja, hogy a gyerek Billé, akkor az úgy is van. De azt is érezte, hogy Bill teljesen összezavarodott.
-Köszönjük…
-Te leszel a keresztapukám? –nézett fel rá Bess.
-Talán maradjunk inkább a nagybátyádnál, rendben kislány?
-Tom bácsi! –ölelte át a derekát szorosan.
-Szerintem a konyhában lesz… vigyázok rá… -bökött állával a konyha felé Tom, majd felvette karjaiba a kicsit és a nappaliba vitte tv-zni. Egészen kezdett megbarátkozni a nagybácsi szerepével, persze sokkal könnyebb volt elfogadni ezt, mint az apát.
-Szia Bill… -állt meg a konyhaajtóban Mona, fogalma sincs mire számítson, hisz már 7 éve nem látta szerelmét. Igen szerelmét, ugyanis egy kicsivel sem szerette kevésbé most sem, mint ahogyan akkor. Muszáj volt elmennie, nem akarta megvárni, míg meggyűlölik egymást, az senkinek sem lett volna jó.
-Szia… egy konyakot?
-Nem, köszönöm… tiszta fejjel kell beszélnünk…
-Azt hiszem, igazad van… Rendben! Hallgatlak…
-Tudom, azt gondoltad, gyáva vagyok, amikor elmentem… de már nem bírtam tovább Bill! És nem csak azt, hogy elhanyagolsz, hanem azt is, ahogyan őrlöd magad emiatt… Megértettem, hogy fontos a munkád, és hogy nem csak magadra kell gondolnod, hanem a bandára is… de már nem bírtam tovább! Lássuk be, csak álltattuk magunkat már hónapok óta… én vártalak haza, készítettem reggelit, pedig tudtam, hogy rohanni fogsz és valószínűleg egy falatot sem eszel majd itthon… ebédet is főztem, bár tudtam, gyorskaját fogtok rendelni… vacsorát is készítettem neked, általában a kedvenceidet, pedig tisztában voltam vele, csak hajnalban kerültök majd elő… Meg akartam neked felelni, azt hittem, ha jobban odafigyelek, talán lesz időd rám is.
-Nem a te hibád volt Mona… -remegett meg Bill hangja.
-Én mégis azt hittem, hisz csak rám nem volt időd… Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy a te hibád volt, hiszen én is hagytam, hogy idáig fajuljanak a dolgok… Azért mentem el, mert idő kellett.
-És… kislány? Tényleg az én lányom? –kérdezte Bill, bár tudta a választ, hisz csak rá kellett néznie arra az édes kis pofira. Magát látta benne és gyönyörű szerelme vonásait.
-Igen… amikor elmentem, még nem tudtam, hogy terhes vagyok… Hónapokkal később tudtam meg és el akartam mondani… vagy százszor felhívtalak, de letettem, mielőtt bárki felvenné… Gyáva voltam. Azt akartam, hogy a lányunk ne olyan őrületben nőjön fel, hisz én is alig bírtam ki…
-Értem… -köszörülte meg a torkát Bill- Most mégis itt vagytok…
-Bess rágta érte a fülem már vagy 2 éve… muszáj volt… Tudni akarta, ki az apja és neked is jogod van róla…
-Szóval Bess lett a neve… -mondta halkan és még emlékezett, ahogyan tanakodtak a leendő gyerekeik nevén, holott akkor még csak 1 éve voltak együtt. Billnek nagyon tetszett a Bess név és amint Mona is meghallotta, ős is beleszeretett.
-Igen…
-Köszönöm…
-Akartam, hogy legyen valami, ami rád emlékeztet… ha már elszúrtam… -csuklott el Mona hangja, Bill pedig odalépett és átölelte.
-Mindketten elszúrtuk…
-Nem így akartam… -szipogott a nő- A gyerekünket sem… azt akartam, hogy együtt neveljük fel…
-Nyugodj meg kicsim… -simogatta kedvese hátát.
-Na, van tipped, melyikőjük sírja el magát hamarabb? –kérdezte a kicsit Tom a nappaliban.
-Bántják egymást? –nézett aggódva a konyha felé Bess.
-Nem, nem azért mondtam! Csak tudod az ember akkor is tud sírni, amikor boldog… Billnél sosem tudni, elég érzékeny…
-Az apukám egy lány? –meresztett nagy szemeket a kisebb.
-Nem! –nevette el magát Tom- Inkább hagyjuk!
-Szeretni fog engem?
-Naná, ki ne szeretne téged?
-Te szeretsz engem Tom bácsi?
-Öhm… ezt a bácsizást inkább…
-Mi baj a bácsival Tom bácsi?
-Hagyjuk! –adta fel a fonatos- Persze hogy szeretlek…
Fura, egyetlen nőnek sem mondta még ezt ilyen őszintén. Persze Bess még nem nő, csak egy kislány, de mégiscsak a másik nemhez tartozik. Egyből szívébe zárta a kislányt és az is csak tett rá, hogy Bill gyereke és nem az övé. Már látta a szemei előtt, ahogyan elkényezteti, ha szigorú szülők nem engednek.
-Most mit csináljunk? Természetesen, ha nem akarod a gyereket, én megértem és… -kezdett magyarázkodni Mona Bill mellkasának, valahogy nem mert a szemébe nézni.
-Css… engem már csak egy kérdés érdekel… illetve kettő…
-Mi?
-Szeretsz még? –emelte fel az állát Bill, hogy szerelme szemeibe nézhessen, és onnan olvashassa ki a választ.
-És te? Szeretsz még?
Hosszan néztek egymás szemeibe, csak úgy itták egymás látványát. Bill magához húzta Mona arcát és szenvedélyesen, ugyanakkor gyengéden megcsókolta. Percekig álltak ott, egymásba fonódva, aztán levegő után kapkodva váltak szét.
-Mi a másik kérdésed?
-Itt laktok LA-ben?
-Igen… Nem rég költöztünk vissza…
-Akkor lenne még egy kérdésem…
-Mondd… -mosolyodott el Mona.
-Hozzám költöznétek?
-Nem is tudom… Egyszer már próbáltuk, nem?
-De igen és el is szúrtam, belátom! Nem kellett volna hagynom, hogy elmenj… de akarlak titeket! Bess-t is! Hogy egy család legyünk…
-Biztosan ránk érnél?
-Biztos! 100%! Inkább 1000! Nem! 10.000! –mosolygott rá Bill.
-Rendben… megbeszélem a kicsivel…
-Adj egy évet, hogy bebizonyítsam, megjavultam, rendben? 1 év! Ideköltöztök és kipróbáljuk, megy-e és aztán…
-És ha Bess nagyon meg szeret, és utána nem akar majd itt hagyni?
-Hagy fejezzem be kicsim… kipróbáljuk, megy-e! És aztán elveszlek feleségül!
-Tessék?
-Nem tetszik a Mona Kaulitz? Nem muszáj felvenned…
-Nem, nem az csak… biztosan készen állsz rá? És a rajongók?
-Az alkalmat vártuk csak, hogy visszavonuljunk egy kicsit pihenni! Hidd el… menni fog!
-Ki mondja el Bess-nek?
-Azt hiszem… mondjuk el… ketten! –fogta meg Mona kezét a férfi és kimentek a nappaliban.
-Anyu, ez a Tom bácsi sok sületlenséget beszél! –nevetett a kislány Tom karjai közt, aki éppen halálra csikizte.
-Ne öld meg a gyerekemet… Tom bácsi! –szólt rá Bill pukkadozva.
-Nagyon vicces vagy!
-Mi lenne, ha elmennénk így négyesben ebédelni valamit? –guggolt le lánya elé Bill mosolyogva.
-Rendeljünk pizzát! –mondta egyszerre Bess és Tom.
-Ezt nem hiszem el! Máris megrontottad a gyereket! –nevetett Mona.
-Nem is igaz! Magától jutott az eszébe! –védekezett a fonatos.
-De hát Tom bácsi, nem te mondtad, hogy milyen jól esne ebédre egy kis piz… -ám már nem tudta tovább mondani, Tom befogta a kicsi száját.
-Magától találta ki… -nézett rá Bill kétkedve- Na, jó akkor rendelünk pizzát… de csak csínnyán az egészségtelen kajákkal, oké?
-Az ott nem cola? –mutattott a kicsi a dohányzó asztalra.
-De igen… de az csak light cola… -magyarázta ki magát Bill, Mona meg csak nevetett az ikreken.
-Kicsim, mit szólnál, ha apuval laknánk?
-Tényleg?
-Persze! Nagyon szeretné, ha vele élnénk és ugye te is szeretnéd?
-Nagyon! –vetette magát Bill nyakába boldogan- De Tom bácsi is itt lakik majd?
-Máris elvetted tőlem a lányomat? –nézett rá mérgesen Bill, legalábbis annak próbált tűnni.
-Ez van öcsi! Ragadnak a nők!
-Hová ragadnak? A falra? –kérdezte Bess.
-Sehová sem! Na, gyerünk enni! –szólt közbe Mona zavartan, majd elkészültek és elmentek négyesben megebédelni. Öröm volt nézni, ahogyan Bess szinte kivirult a két férfi társaságában. Nagyon bízott benne, hogy négyen megoldanak mindent, hisz végülis… egységben az erő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése