19. rész

10 évvel később...

- Anyaa! Thomas nem hagy békén – panaszolta egy kis sötétszőke hajú kislány.

- Thomas! Hagyd békén a húgodat! – szólt egy szigorú női hang.

- De hát nem is csináltam semmit – nyafogott az említett sötétszőke kisfiú.

- Persze! Ez nem igaz! Meghúzta a hajam! – szipogott a kislány anyjához bújva, mire az leguggolt mellé, megölelte és nyomott egy puszit a fejére.

- Mi folyik itt? – lépett be a konyhába egy hosszú, fekete hajú férfi.

- Apaa! Thomas meghúzta a hajam! – szaladt oda most apjához a kislány, mire az felkapta. – Thomas! – nézett szigorúan a fiára.

- De apa! Belefirkált a füzetembe – mondta a fiú sértődötten.

- Thomas! Karin még csak 5 éves. Te pedig 8. Légy te az okosabb! Legközelebb ne hagyd előn a füzeted és akkor Karin nem fog belefirkálni! Igaz Karin? – nézett a férfi, szeretett kislányára, mire az bólogatott.

- Mikor jön Tom bácsi? – kérdezte Karin lelkesen.

- Tényleg! Mikor jön? – kérdezte a kisfiú is ugyanolyan buzgósággal.

- Hát, ami azt illeti, mindjárt itt kell lennie. Ugye drágám? Azt mondta 2 óra fele jön – nézett a férfi, imádott feleségére.

- Igen. Szerintem mindjárt itt lesz. Csak tudjátok Tom bácsi sohasem a pontosságáról volt híres – válaszolta a nő nevetve és ekkor csengettek.

- Ez Tom bácsi lesz! Nyitom! – szaladt Thomas az ajtóhoz. – Tom bácsi! – ugrott a nyakába a kis szöszi kisfiú.

- Na, hogy van a kis Tom Kaulitz? – kérdezte a raszta hajú nagybácsi, majd lepacsizott a kis Kaulitz-fiúval.

- Nagyon jól! – válaszolta a kisfiú boldogan.

- És hol van az én kis hercegnőm? – kérdezte Tom, mire Karin már szaladt is szeretett nagybácsija karjaiba.

- Tom bácsííí! – kiabálta a kislány boldogan.

- Hogy van a kis hercegnő? – mosolygott a kislányra.

- Jól – válaszolt Karin. – Már hiányoztál!

- Tényleg? – vonta fel a szemöldökét a rasztás.

- Ühüm – bólogatott a kislány lelkesen.

- Akkor most el kell, hogy áruljak valamit! – felelte a rasztás nagy komolyan. – Ti is rohadtul hiányoztatok nekem – vigyorgott 1000-el.

- A rohadt az csúnya szó – szólalt meg Thomas.

- Bizony! – bólogatott Karin is.

- Igen? És ezt ki mondta? – kérdezte Tom.

- Anyu és apu – vágta rá a 2 gyerek egyszerre.

- Anyu és apu – visszhangozta sóhajtozva Tom. – Basszus ezt nem hiszem el…

- A basszus is csúnya szó – szólt közbe Karin.

- Várjatok! Kitalálom, ezt ki mondta. Anyu és apu – sóhajtotta Tom.

- Igen – vágták rá a kicsik ugyancsak egyszerre, majd nevetni kezdtek.

- Na, ide figyeljetek! A rohadt és a basszus egyáltalán nem csúnya szó. Például ha már nem jó a gyümölcs, akkor azt mondjuk rá, hogy rohadt. És a basszus sem csúnya! Georg bácsi például basszusgitáron játszik. Szóval…

- Tom! Ne traktáld a gyerekeket butaságokkal! – szólt rá Hilary a nagy Tomra.

- De én nem… – kezdte volna.

- Halottuk – lépett ki Bill is a konyhából.

- De hát a rohadt és a basszus nem is csúnya szó – tette karba a kezeit Tom.

- Tom! Karin és Thomas nem fognak úgy beszélni, mint te! – nevetett Bill.

- Jól van, na! Tudom! Na, akkor mi megyünk is! 10-re itthon… – kezdte Tom, de mikor a tekintete találkozott ikre tekintetével, meggondolta magát. – ...Akarom mondani 7-re itthon vagyunk! – vigyorgott bájosan.

- Ajánlom is! – vágta rá Hilary fenyegetve, de a végére elmosolyodott.

- Akkor sziasztok! – köszönt Tom, majd kézen fogta a 2 kis rosszcsontot és már indultak is az ajtóhoz.

- Szia anya, szia apa! – kiabálták a kicsik kórusban.

- Sziasztok! – kiabálta Bill és Hilary, miközben nézték ahogy Tom kimegy az ajtón a 2 kis gyermekkel az oldalán.

- Szereti őket, vigyáz rájuk! – ölelte át Bill Hilaryt, és a fejét a nő vállára hajtotta.

- Tudom, tudom! – sóhajtott a nő mosolyogva.

- Szeretlek édesem, ugye tudod? – csókolta meg Bill, szeretett feleségét.

- Én még jobban! – csókolt vissza a nő boldogan, mert tudta, hogy férje igazat mond, mint akkor éjjel az utcán. És azt is tudta, hogy ezt az érzést senki nem veheti el tőle. A világon senki és semmi…

THE END