5. rész

Egy szőkésbarna, raszta hajú, vékony srác ült a kihallgató szobában. A ruhái kb. 5-6 mérettel nagyobbak voltak a kelleténél és nagyon lazának akarta mutatni magát. Mint egy valódi rapper...

- Ki ez a csaj? – szólt Davidhez, mikor beléptünk a terembe.

- Tom, vigyázz a szádra, ő az…

- Az ügyvédje! – előztem meg Davidet és a kezemet nyújtottam. – Hilary Fleming!

- Dögös... – motyogta kaján vigyorral, miután alaposan végigmért.

- Hogy mondta? – kérdeztem a szemöldökömet felhúzva.

- Tom Kaulitz! – fogott velem kezet, miközben megeresztett egy bájvigyort.

- Jól van – sóhajtottam. – David! Magunkra tudnál hagyni minket? – néztem a managerre.

- Persze. Természetesen – felelte David készségesen és már ki is ment.

- Szóval, Mr. Kaulitz! – kezdtem bele.

- Tom! – szólt bele a rasztás, de én ügyet sem vetve rá, folytattam.

- El tudná mesélni, hogy mi történt valójában? Tudja egyáltalán, hogy ki ez lány? – kérdeztem.

- Muszáj még egyszer elmondanom? Kérje el a zsaruktól a vallomásom! Ennyi - nyafogta a sértődötten.

Megáll az eszem. Segíteni jöttem, erre még neki áll feljebb…

- De én magától akarom hallani! – vágtam rá, mire Tom sóhajtott egyet és tüntetően karba tette a kezeit.

- Mr. Kaulitz, ha nem próbál együttműködni, akkor sajnos nem tudok segíteni! – sóhajtottam fel én is.

- Tom. Hívjon Tomnak! Nem tegeződhetnénk?

Direkt húztam az idegeit és csak azért sem szólítottam Tomnak és még véletlenül sem tegeztem.

- Inkább térjünk a lényegre – mondtam.

- Ilyen gyorsan? – vigyorgott kajánul és előredőlt a székében, hogy csábosan a szemeimbe nézhessen.

- David szerint maga 21 éves. Én kételkednék benne – néztem rá unottan, és most én dőltem hátra a székemben.

- Miért? Maga szerint mennyi vagyok? - nevetett.

- Hadd ne kelljen válaszolnom! – válaszoltam még unottabban. – Szóval... térjünk vissza a valódi tárgyra. Meséljen nekem kérem!

- Rendben! De, csak mert ilyen szépen kért meg rá! – vigyorgott.

- Tehát. Hallgatom – forgattam a szemeim.

- Egyik koncertünk után autogramosztás közben találkoztam vele. Este felhívtam a hotelszobánkba. Én előre kikötöttem, hogy ez nekem csak simán szex és nem vagyok hajlandó egy kapcsolatra. Ő így is belement. Aztán, másnap mikor felkeltünk, kértem, hogy menjen el, mire hiszti rohamot kapott és össze-vissza nyafogott. Azt mondta, hogy ezt még megbánom, és hogy tönkre teszi az életem! Aztán utána már nem találkoztunk. Csak itt, a rendőrségen.

- Értem. Tehát nem kényszerítette semmire?

- Dehogy! Ezt csak kitalálta. Így akar bosszút állni!

- Oké. Ha igazat mondott, akkor nincs mitől tartania. Jól van. Egyenlőre végeztünk. Köszönöm, hogy elmondta, majd meglátom, mit tehetünk. Most viszont, elnézést, de mennem kell – álltam  fel, majd a kezem nyújtottam – Mr. Kaulitz! Örültem. És ne aggódjon, nemsokára újra csak a zenének élhet!

- Köszönöm Dr. Fleming! Viszlát! – mosolygott rám.

- Viszlát! – köszöntem el, majd elhagytam a termet.

- Ha a fiú igazat mondott, akkor a lány egy csaló és nem kell félnetek. Viszont bebizonyítani már nehezebb lesz. Esetleg egy szemtanú? – néztem könyörgőn Davidre.

- Nincs – felelte letörten.

- Uh! Gondoltam. Akkor viszont, beszélhetnék a lánnyal? Ja, és a jegyzőkönyv is kéne.

- Nem tudom. Az ügyvédjét kéne megkérdezned. A jegyzőkönyv pedig itt van, már elkértem – adta a kezembe.

- Köszi! Hol találom az ügyvédet?

- Egy pillanat… ott is van! – mutatott egy alacsony, köpcös férfira, én pedig már oda is mentem hozzá.

- Elnézést. Dr. Fleming vagyok, Tom Kaulitz ügyvédje! – nyújtottam a kezem.

- Dr. Eberhardt, Lisa ügyvédje! Miben segíthetek? – nézett rám a férfi.

- Válthatnék néhány szót a lánnyal?

- Hát nem is tudom. Miért?

- Tudja a lányok ilyenkor nagyon érzékenyek. Egy nőnek sokkal hamarabb megnyílnak, mint egy férfinak. Szeretnék vele úgy beszélni, mint nő a nővel. Ígérem, nem teszek vagy mondok semmi bántót.

- Hát jó, de csak ha ő is beleegyezik.

- Akkor megkérdezné nekem?

- Persze! Egy pillanat… – bólintott majd bement a síró lányhoz.

Kb. 1 perc múlva visszajött.

- Beleegyezett. De kérem csak finoman – nézett rám aggodalmasan.

- Köszönöm. Természetesen – feleltem mosolyogva, majd bementem a lányhoz.

Úgy 15 éves lehetett. Borzasztóan nézett ki. A haja zilált és kócos volt, a szemfesték elmosódott az arcán a sok sírástól, a szívem majd megszakadt. De aztán eszembe jutott Tom vallomása. Ez a lány csak hazudik.

- Szia – ültem le vele szemben.

- Jó napot – szipogta.

- Tegezz csak nyugodtan! Nem vagyok még olyan öreg – mosolyogtam, de a lány nem válaszolt ezért folytattam. – Lisa! Ugye, Lisa a neved? – kérdeztem, mire bólintott. – Nos, Lisa! Én Hilary vagyok, Tom Kaulitz ügyvédje – mikor kimondtam Tom nevét a lány egy pillanatra összeszorította a szemeit, és megremegett. – Lisa, kérlek mesélj el mindent! Hogy történt? Hol ismerkedtetek meg? És pontosan mi történt?

A lány meg sem szólalt csak hüppögött. Ha valóban hazug, jól játssza a szerepét – gondoltam magamban.

- Figyelj Lisa, én tudom, hogy nehéz, de csak így tudunk segíteni. Elmondod? - néztem rá kedvesen, mire ő bólintott.

- Egyik koncert után találkoztunk, autogramosztás közben…– szipogta. – Először csak szemeztünk… aztán mielőtt elmentek, írt nekem egy kis cetlit, hogy menjek a hotel hátsóbejáratához. Persze ő már előre szólt, hogy engedjenek be, így simán be tudtam menni. Mikor felértem a hotelszobájához, beengedett. Először csak beszélgettünk, aztán nekem esett. Szinte letépte a ruháimat és… és… – megint sírni kezdett.

- És utána mit történt?

- Reggel csak annyit mondott, hogy tűnjek el, mire én sírva elmentem - fejezte be zokogva.

- Nyugodj meg! Értem – próbáltam megnyugtatni, miközben beleolvastam a jegyzőkönyvbe, azon belül is a lány vallomásába. Egy aprócska dolog azonnal szemet szúrt.

- Mit is mondtál? Mikor mentél haza? – kérdeztem a szipogó lányt.

- Reggel. Mikor elküldött.

- Ez érdekes. Itt a jegyzőkönyvben az áll, hogy az erőszakot követően, rögtön elmenekültél – néztem rá a most megszeppent lányra.

- Én ilyet nem mondtam – mondta remegve.

- Pedig itt van. Lisa, ugye tisztában vagy vele, hogy a hamis vallomásért szigorú büntetés jár.

- De hát én nem hazudtam! - emelte fel a hangját.

- Kinek? A rendőrségnek vagy nekem? – kérdeztem még mindig higgadtan, mire már nem jött válasz. – Lisa! Van egy olyan érzésem, hogy a rendőrségnek és nekem is hazudtál és még mindig hazudsz is!

- De én nem hazudok! Hát nem érti? – kezdett kiabálni újra.

- Akkor mégis mi az igazság?

- Én… nem tudom – kezdte zavarodottan.

- Jaj, Lisa mit nem tudsz? Hazudtál vagy nem?

- Ez nem ilyen egyszerű… – hajtotta le a fejét.

- De igen. Ilyen egyszerű.

- DE NEM! MAGA EZT NEM ÉRTHETI! ÉN SZERETEM ŐT! – állt fel kiabálva, majd újra sírva roskadt a székre.