74. rész – Miért?

Samantha már legalább egy órája a konyhában ült, és ivott. Méghozzá bort. Persze csak óvatosan, nem állt szándékában berúgni. Tudta, hogy tisztán kell gondolkodnia, mégis, valamiből erőt kellett gyűjtenie a nagy beszélgetéshez. Legjobb tudása szerint Bill fenn volt a vendégszobában, Ninával. Meggyőzte magát arról, hogy ez cseppet sem zavarja, de természetesen ez nem így volt, legbelül tudta. Bár bízott Billben, azért tartott tőle, hogy ez a beszélgetés nem éppen olyan kimenetellel fog végződni, mely számára kedvez. Na és persze Dean, meg amit mondott. Elég kemény napot tudhattak maguk mögött. Talán pont ezért is kortyolgatta a hűtőben talált vörösbort. Száraz volt, amit kifejezetten nem szeretett, mégis úgy szürcsölgette, mintha a világ legfinomabb nedűjét kóstolná éppen.

- Én is kaphatok?

Sam ijedten fordult a konyhaajtó felé, ahol a küszöbön Tom állt.

- Hát persze – intett szórakozottan. – Jó társasággal azonban nem szolgálhatok.

- Hol van Bill? – érdeklődött a gitáros, miközben elővett egy boros poharat és helyet foglalt a lány mellett.

- Odafent, Hófehérkével – motyogta Sam.

- Micsoda? – nevetett fel Tom.

- Hát ő volt az, aki feltámadt a halálból, nem?

- Ja, de – bólogatott vigyorogva, majd immár komolyabban hozzátette. – Beszélnem kell veled.

- Most is épp azt teszed – sóhajtott a lány, majd újfent az üvegért nyúlt, hogy újratölthesse üres poharát.

Tom azonban megragadta a kezét, ezzel megakadályozva a műveletet.

- Ez fontos. Nináról van szó. Most hívott a haverom, Nikolas.

- Az a haverod? – képedt el Samantha. – Aki lenyomozza Ninát?

Tom bólintott.

- Igazam volt vele kapcsolatban, Sam. Nina soha nem volt beteg. Egy milliárdos üzletemberrel élt együtt az utóbbi néhány évben. Egész pontosan onnantól kezdve, hogy Billt elhagyta.

- Te jó ég, ez biztos?

- Bizonyíték van rá, Sam. Foglalások, különféle számlakivonatok, sőt, még néhány kép is, amik egy helyi párizsi újságnak készültek. A fickó sikeres üzletember volt, de 2 hónapja sikkasztással és pénzmosással vádolták. Gondolom ezért lépett le mellőle Nina.

- Uramisten, ez a nő egy szörnyeteg... Míg Bill itthon gyászolta, ő Párizsban mulatta az időt egy másik férfivel...? Ezt egyszerűen nem akarom elhinni...

- Pedig nagyon úgy tűnik – sóhajtott fel Tom.

- Hogy képes valaki ilyesmire? Ha Bill ezt megtudja, abba belepusztul – suttogta Samantha, mire Tom újra bólintott és sóhajtott egyet.

- Pontosan ez jutott eszembe nekem is. De muszáj tudnia róla.

- Tudom – szólt elgondolkodva a nő. – Tudom, csak...

- Csak? – kérdezett vissza a gitáros.

- Beszélni akartam most Billel. Egy nagyon fontos dologról.

- Hannah, igaz?

Sam bólintott.

- Dean azt mondta, hajlandó lemondani róla, ha Billel úgy döntünk, hogy felneveljük, közösen. Szerinte Bill nagyon jó apja lenne.

- Ebben egyet kell, értsek. Bill szereti Hannaht.

- Igen, tudom. A kérdés itt az, hogy van-e jogom ilyet kérni tőle. Egy gyerek... felelősség. És a banda...

- A banda már rég nem aktuális – sóhajtott fel Tom és belekortyolt a poharában lévő vörösborba. – Még nem mondtuk senkinek, de hajlandóak lennénk kiszállni az egészből. Mindannyian.

- Komolyan? De hát, miért? Azt hittem, hogy szeretitek!

- Szerettük is. De elég volt. Jóból is megárt a sok – vigyorodott el.

- Ez egy komoly döntés. Valóban erre jutottatok? – ráncolta a homlokát Sam.

- Gustav, Georg, Bill és én is, mindannyian komoly kapcsolatban élünk. Lassan eljön az idő, hogy megállapodjunk, családot alapítsunk. De mindezt nem lehet egy banda mellett...

- Ez igaz. Meg tudlak érteni titeket. Teljesen.

- Mindannyian egyetértünk ezzel a témával kapcsolatban. Ez a szünet is, mind ezért van.

- Szóval azt mondod...

- Igen, azt. Bill szeret. Szereti Hannaht is. Kész lenne felnevelni őt, tudom.

- De én nem, Tom. És mi van, ha még Ninát szereti?

- Soha nem fogja megbocsátani neki, ha tudomást szerez az egészről. Őt egyébként se szerette úgy, mint Téged.

- Ezt csak úgy mondod – legyintett Samantha.

- Nem. Én mindent tudok Billről. Mindent. Bizton merem állítani, hogy soha senkit nem szeretett még úgy, mint ahogy Téged szeret.

Sam nagy levegőt vett, majd kifújta és karjaiba zárta Tomot. Tom persze mosolyogva viszonozta a gesztust.

- Erre most tényleg szükségem volt. Köszönöm, hogy vagy nekem, Tom.

- Ugyan. Ez természetes. A családunk tagja vagy.

* * *

Karácsony első napja, reggel 7:11

Bill korán kelt, szinte kipattantak a szemei. Az előző nap történtek szinte kísértették őt álmában. Nina ott volt. Annyi idő után újra látta őt és ennek örülnie kellett volna, de a dolgok megváltoztak. Forgolódott jobbra, balra, de a helyzet csak rosszabb lett, az agya már szinte zakatolt. Beszélnie kellett a nővel.

Nagyon halkan kiosont a szobából, Samantha, aki mellette szuszogott, még csak észre sem vette. A vendégszoba felé vette az irányt, ahol Ninát szállásolták el. Óvatosan benyitott, majd az ágyhoz sétált, ahol a nő pihent. Először csak nézte őt, percekig. Aztán erőt vett magán és lágyan kelteni kezdte őt.

- Bill? Hány óra van? – nyitogatta álmosan a szemeit Nina.

- Korán van még. Sajnálom, hogy felkeltettelek, de beszélnem kell veled. Most azonnal.

Nina nyújtózkodott egyet, majd lassan felült az ágyban. Meglepetten tekintett fel Bill szemeibe.

- Mi az, ami ennyire fontos?

- Franciaország – felelte Bill. – Beszéljünk Párizsról!

- Bill – kacagott fel a nő. – Komolyan azért keltettél fel, hogy Franciaországról csevegjünk?

- Mondd el az igazat, Nina! Mondd el, hogy mi történt igazából Párizsban!

Bill próbálta fékezni indulatait, de egyre kevésbé sikerült neki. Nina egy csapásra megkomolyodott.

- Nem értem, miről beszélsz, mondtam már, hogy…

- Ne hazudj tovább – Bill csukott szemekkel és lassan ejtette ki ezt a három szót, majd hozzátette: - Vége van.

Nina szemei kitágultak a döbbenettől. Nem értette, hová tűnt az előző esti megszeppent, de kedves Bill.

- Bill – kezdte lágyan. – Ez nem a megfelelő…

- Hagyjuk ezt, rendben? Ne húzzuk tovább. Mindenről tudok.

- Tessék? – kérdezte a nő értetlenül.

Bill csak bólintott, majd egy nagy sóhaj szakadt fel belőle.

- Mióta? – kérdezett újra Nina. – Mióta tudod?

- Elég régóta. Azt gondoltad, hogy nem fogok utánad érdeklődni, ha hagysz egy levelet? Azt gondoltad, hogy a milliónyi közös emlék és az irántad érzett szerelmem csak úgy elillan majd, mert azt hiszem, haldokolsz?

- Bill, tudom, hogy amit tettem, arra nincsenek szavak, és nincs is mentség, de…

- Pontosan – bólintott a férfi szórakozottan. – Nincs mentség. De szavak vannak. Ó, azok vannak! Sokat összegyűjtöttem már az idő alatt, míg „halott” voltál.

- Ezt megérdemlem. És valószínűleg azokat a jelzőket is. De, ha tudtad, hogy mi a helyzet, miért engedtél be? Miért álltál szóba velem? Miért engedted, hogy itt aludjak?

- Ennek két oka is van. Az egyik, a közös múltunk. Tudom, hogy nincs hová menned itt. A másik, hogy hallanom kell tőled, az igazságot. Szóval, hallgatlak.

- Bill – hajtotta le a fejét a nő. – Tudod az egészet, kérlek, hagyjuk ezt.

Bill egy pillanatig elmélázva bámult ki az ablakon, majd végül megszólalt:

- Tudod mit? Rendben. De egy valamit tudnom kell, mindenképp. Miért?

A nő lassan emelte fel a fejét, tekintete összefonódott egykori szerelme tekintetével.

- Változás kellett – vonta meg a vállát finoman.

Bill egy másodpercre elképedt, majd hisztérikus nevetésben tört ki.

- Változás?! – ismételte. – A nagy Nina Larsennek változás kellett! Hogy is nem értettem meg én ezt?

- Nézd, tudom, hogy hülyeséget csináltam, de akkor ezt éreztem. Te a bandával voltál elfoglalva, nekem pedig törődés kellett.

- Valaki mástól.

- Pontosan – suttogta.

- Oké, rendben, értem én – állt fel Bill hirtelen. – És tudod mit? Köszönettel tartozom.

- Igen? – érdeklődött óvatosan Nina, miközben a kezeit tördelte.

- Igen – bólogatott Bill. - Olyannyira kiborultam, hogy azt gondoltam, nincs is értelme az életemnek. Hogy nélküled csak egy senki vagyok. Kibírhatatlan módon viselkedtem a családommal és a barátaimmal, de főként az ikertestvéremmel. Bántottam őket, és magamat is. Egyszer majdnem meg is öltem magam.

- Bill, én annyira…

- Még nem fejeztem be – vágott közbe Bill halálos nyugodtsággal a hangjában. – Aztán egyszer csak minden megváltozott. Megismertem azt a személyt, aki mindent megváltoztatott. Samantha nem csak az orvosom lett, de a barátom is, a támaszom, az én őrangyalom. Ha ő nem lenne, talán már én sem lennék. Ő volt az, aki jó útra térített, ha kellett, aki meghallgatott, aki visszarántott a szakadék széléről – Bill lehunyta a szemeit, elméje ezernyi kis emlékkel telt meg egy pillanat alatt. Elmosolyodott egy pillanatra – Ami azt illeti, ezt többször is megtette. De ami a legfontosabb, hogy megtanított újra nevetni, élni és szeretni. És ezt mondhatni, neked köszönhetem.

- Értem – motyogta Nina. – Szóval akkor ennyi volt? Nekünk vége? Örökre?

- Igen, Nina. Azt hittem, ez egyértelmű – húzta fel a szemöldökét Bill.

- Oké – bólogatott a nő szemlesütve.

- Most hagylak. Vissza is aludhatsz, ha szeretnél. Tudnod kell, hogy, amit most mondok, csakis kizárólag a közös múltunknak köszönheted.

Nina bólintott, mire Bill folytatta:

- Holnap estig kapsz időt, hogy összeszedd magad és kitaláld, hogy hová mész. Ez a végső határidő. Ha holnapután reggelig nem hagyod el a házamat, akkor teszek róla, hogy rendőri kísérettel távozz. Remélem világos voltam.

- Mint a nap…