Édesen megcirógatta az arcom majd lihegve leszállt rólam. Teste izzadt volt az egy órás szeretkezés után. Értetlenül néztem után. Most akkor csak így itt hagy?
- Tom? – szólok utána amikor már a fürdőszoba ajtaját akarja becsukni.
- Elmehetsz. – mondja majd becsapja.
Összeráncolom a szemöldököm. Miért bánik így velem? Hát nem veszi észre? Miért nem képes felfogni hogy én szeretm őt? Már 2 éve. Viszonzatlanul. És miért pont 2 éve? Hát akkor kerültem ide. Elöször csak egy ártatlan állásinterjúnak indult a dolog, majd pár nap múlva kábultan ébredtem Oroszországban. Az elején tiltakoztam az ellen ami itt várt rám, de utána megismertem Tomot és már nem érdekelt hogy csak egy finom vérrel teli lány vagyok számára, meg néha a szexpartnere ugyebár…
Amikor megtudtam hogy mi is Ő valójában nem érdekelt, mert én tényleg belé szeredtem, nem pedig a külsejébe vagy abba hogy milyen az ágyban. Én tényleg mindenestül szeredtem belé, egyben a hibáiba és a hihetetlen természetébe. Tudtam hogy sokszor fog fájdalmat okozni, fizikailag és lelkileg is. Mivel én és a hozzám hasonló emberek tartják életben őt innia kell belőlem, de talán mégis jobban féltem adtól hogy hányszor fog majd megbántani lelkileg. Minden egyes pillanatban fájt amikor más lányt harapott meg, amikor más lánnyal szeretkezett, amikor szex után csak így itt hagyott, mert már megkapta amit akart. Ennyit jelentettem számára, egy olyan embert akit könnyen kihasználhatott…
- Dehát Tom… – mondom remegő hangon és felülök az ágyban.
- Menj! – nyitja ki idegesen az ajtót és kiereszti a szemfogait. Ilyenkor jobb ha nem húzom tovább, mert képes és tényleg elveszíti a fejét. Gyorsan felkapkodom magamra a ruháimat és könnyes szemekkel kifutok a szobából. Épp hogy kilépek az ajtón beleütközök valakibe. Felnézek az arcára, de csak foltosan látok a könnyektől.
- Anne jól vagy? – fogja az arcomat a két keze közé. A hangjáról rögtön felismerem őt. Bill az, Tom ikertestvére. Ő teljesen az ellentetje Tomnak. Nagyon kedves és törödő, de még sose akart inni belőlem, vagy szexelni velem.
- Persze. – törlöm meg a szemeimet gyorsan.
- Tom bent van? – kérdezi és az ajtóra mutat, ahol a bátyja szobája van. Lesütött szemekkel bólintok, mire rám mosolyog. – Menj el az orvoshoz, még vérzik a nyakad. – mondja, mire oda kapok. Igaza volt, megérzem az ujjaimon a folyékony piros levet. – És itt is. – mutat a hasamra. – Meg itt is. – most a combom belső felére bök.
Hát igen Tom szereti ha szex közben ihat belőlem. Akkor még nekem is izgató az egész…
- Öhm, igen. – mondom zavartan. – Akkor én megyek. – kerülöm ki és elindulok az orvosi szobák felé.
Ez egy hatalmasan óriási ház. Már 2 éve itt vagyok, de szerintem még a felét sem láttam belőle. Az alsó szinten lakunk mi emberek, összesen 20-an vagyunk és mind lányok. Aztán még itt van az ebédlő, amire ugye csak nekünk van szükségünk, meg az orvosi szobák. A második és harmadik szinten pedig a vámpírok szobái vannak, ők kb. 70-en vannak. Egy nap van hogy 5-en is isznak belőlem, ez ilyenkor nagyon leviszi az energiaszintemet.
Bekopogok a fehér ajtón és egy kedves idős űr nyitja ki. Dr. Schwarz már 10 éve dolgozik itt. Őt sose bántják, mert nagyon kedves teremtés és a fővámpír, Alex megtiltotta nekik…
Leveszem a ruháimat és csak a fehérnemű marad rajtam. Bekeni a sebeimet és leragasztja azokat. Nagyon gyengéden teszi mindezt, tudja hogy nekünk lányoknak egyébként is sok fájdalmat kell átélnünk az erősebb faj miatt…
Miután végzett megköszöntem neki és a szobám felé mentem. Minden egyes lánynak külön szobája és hozzátartozó fürdője van.
Amint becsuktam magam mögött az ajtót levettem a ruháimat és a tusoló alá sétáltam. A hideg víz ilyenkor a legjobb. Minden rosszat kimos belőlem. Amikor Tom megbánt, akkor mindig valami hidegre van szükségem. Az tud csak helyre rakni.
10 perc után dideregve léptem ki a fülkéből és magamköré csavartam egy törülközöt. Visszasétáltam a szobámba és elővettem egy bugyit meg egy nagy pólót. Ma már nem terveztem kilépni a szobámból. Befeküdtem az ágyamba és magamrahúztam a takaróm. Vagy 20x megfogadom magamba percenkét hogy soha többé nem teszek oylat Tom Kaulitznak amit élvez, de tudom hogy úgyse fogom betartani. Egyszerűen nem tudom. Ha ő azt mondja hogy most órákig állnom kell mozdulatlanul akkor azt kell tennem. Meghalni nem akarok…
Elaludhattam, mert arra keltem hogy valaki leakarja húzni rólam a takarót. Laposakat pislogva néztem az illetőre, aki csak egy kaján mosollyal az arcán ült mellettem és húzta egyre lejjebb a pihe-puha takaróm.
- Peter? – kérdezem, bár biztosra tudom hogy ő az. Borzas barna haja van és nagy kék szemei. Mindig ingbe van, de nem azokba a hivatalos ingekben, hanem azokban a szexi férfiasokban és a felső gombot mindig kihagyja a gombolás közben, így rálátást enged a mellkasa tetejére.
- Mond csak nincs kedved velem hancúrozni egyet? – kezdi huzogatni a szemöldökét. – Vagy kettőt?
- Ne haragudj Peter, de nem érzem jól magam. – utasítom el finoman és remélem kedves formájában van és megérti.
- Hát csak te vagy szabad bébi, úgyhogy nem tudok máshoz meni. – mondja tettetett szomorúsággal és a pólómat kezdte feljebb húzni.
Tudom hogy itt már nem tehetek semmit, így inkább csak tűröm csendben az eseményeket. Becsukom a szemem és azt hiszem Tom van felettem és ő csókolgatja a nyakam, miközben a szemfogainak a hegye hozzáér a bőrömhöz. Jólesően felsóhajtok, de amint eszembejut hogy Peter az akivel épp szexelek elmegy a jó kedvem. Türelmesen várom amíg elmegy, majd magamrahúzom a takaróm.
- Köszi baba. – csókol még bele utoljára a nyakamba aztán felveszi a ruháit és kimegy a szobámból.
Sóhajtok egyet és felülök az ágyban. Legszívesebben elmondanám valakinek azokat a dolgokat amik már annyira régóta nyomják a szívemet, de senkim sincs itt.
Nem bírok tovább a szobámba maradni, úgyhogy felveszek egy farmergatyát meg egy fekete trikót és elindulok a társalgóba. Álltalában mindenki ott van.
Csak 2 ember van rajtam kívül bent és őket most lefoglalja pár vámpír, úgyhogy inkább megfordulok, de akkor valaki elkapja a kezem. Hátrakapom a fejem és meglátom Tomot.
- Lenne egy kérésem. – mondja és elkezd kihúzni a társalgóból. – Hajnali 2-kor menj be Bill szobájába!
- De miért? – kérdezem értetlenül.
- Ne törődj vele, csak menj be!
- Rendben. – bólintok, mire rám mosolyog és megcsókol. A szívem majd kiszakad a mellkasomból, de nem érdekel.
- Kösz, kiscsillag. – mondja majd elmegy. Még percekig állok egyhelyben és csak nézek utána. Annyira szeretem amikor ilyen.
Elmosolyodok és visszamegyek a szobámba. Lassan éjfél lez úgyhogy elmegyek és megvacsorázok, majd újból lefürdök. Már a pizsamámba bújok bele és a maradék időben a tv-ét nézem. Ilyen későn már semmi normálisat nem adnak, csak horrorfilmeket, azokat meg nem szeretem…
Szerencsére gyorsan telt az idő és máris 2 óra lett. Felkaptam a köntösöm és elindultam a 2. emeltre, mert ott van Bill szobája. Halkan lépdeltem a padlón, nem akartam hogy szembejöjjön velem egy vámpír. Amikor odaértem a megfelelő ajtóhoz ugyanolyan halkan bekopogtam, de nem kaptam választ. Máskor visszamentem volna a szobámba, de mivel Tom kért meg rá, meg kellett tennem. Finoman lenyomtam a kilincset és benyitottam a szobába.
Ami a szemem elé tárult, azt talán soha nem fogom elfelejteni. Bill éppen Lenával szexelt miközben össze-vissza harapdálta a testét. A kezem a szám elé tettem és próbáltam kihátrálni a szobából, de akkor Bill felém kapta a fejét.
- Én… én…- dadogom és megfordulok. Becsapom magam mögött az ajtót és Tom szobája felé kezdek szaladni.
- Anne! – kiált utánam Bill, de nem törődök vele. A folyosó végére érve dörömbölni kezdek Tom ajtaján, aki idegesen nyitja ki.
- Mégis mi a franc bajod van? – esik nekem, majd bemegyek mellette a szobájába. – Mondtam hogy bejöhetsz?!
- Miért kellett? – kérdezem lihegve. Most nem törődök azzal hogy mérges rám, még azzal sem hogy olyat tettem amit nem lett volna szabad.
- Hát ennyire vak vagy? – kezd kiabálni velem. – Nem látod hogy teljesen odáig van érted? – fel sem fogom a második mondatát.
- Én vagyok vak? Akkor te mi vagy? – kiabálok neki vissza, mire a falhoz szorít.
- Nem beszélhetsz így velem! – sziszegi a fogai között. – Bill szerelmes beléd! – mondja és olyan keményen néz a szemembe mint még soha.
- Ő meg beléd, Tom. – hallom meg Bill szomorkás hangját az ajtó felől és ránézek. Már felöltözött, de a szája még mindig véres.
Nem merek Tom szemébe nézni, legszívesebben kiszaladnék a világból, de nem tehetem…
- Micsoda? – néz rám értetlenül.
- Sajnálom. – mondom halkan.
- Nem kell bocsánatot kérned ezért. – mondja Tom majd ellép tőlem. – Ha viszonoznám sem lehetnénk együtt. – kérdőn nézek rá, nem értem hogy érti. – A vámpírok nem járhatnak emberekkel. Szerinted Bill miért nem mondta meg neked eddig? – könnyek gyűlnek a szememben, de visszanyelem őket. Ezt nem tudtam…
- El akarok menni innen. Haza akarok menni! – mondom mire Tom elvigyorodik.
- Innen élve nem jutsz ki.
- Hát rendben. – mondom és kiviharzok az ajtón. Tudom mit kell tennem és meg is teszem. Elég volt ennyi. Nem tudok élni többet úgy hogy reménytelenül szeressek…
A szobámba mentem és előkotortam a fiokomból a késem. Még akkor raktam ide amikor idekerültem, féltem hogy bántani fognak és akkor majd ezt kell használnom…
A fürdőszobámba mentem és beültem a kádba. Mélyeket lélegezve emeltem az éles részét a csuklómhoz és megvágtam magam. Épp hogy csak pár csepp vér csordult ki a kis vágáson, úgyhogy újból próbálkoztam. Egyre bátrabban vagdostam magam. Azt akartam hogy végre vége legyen. Hogy ne kelljen éreznem a fájdalmat és hogy ne kelljen másoknak fájdalmat okoznom. Én tudtam mit érezhet Bill, én ugyanezt érzem csak Tommal kapcsolatban. Ha meghalok úgy sokkal könnyebb lesz mindenkinek… Egyre jobban kezdett homályosulni minden és éreztem ahogy gyengülök. A kés kiesett a kezemből és hátrahajtottam a fejem. Éreztem ahogy egyre jobban távolodok ettől a világtól és belesétálok a nagy sötétségbe. Aztán egyszercsakcsak elnyelt és teljesen megszabadultam az itt kapott fájdalmaktól…
“Emlékszem, valamikor gonosznak és kegyetlennek hittelek, mert ezt, azt, vagy amazt tetted, de akkor ostoba voltam. Egyszerűen nem szerettél, és oktalanság volt, hogy ezt bűnödül róttam fel. Azt hittem, meg tudom szerettetni magam veled. Most már tudom, hogy ez lehetetlen. Nem tudom, mi az, ami az embert szerelemre lobbantja, de akármi legyen is, ez az egyetlen fontos dolog a világon. Ha egyszer nincs szerelem, sem jósággal, sem nagylelkűséggel, sem egyébbel nem lehet felidézni.”
William Somerset Maugham
A fiú idegesen kopogott be titkos szerelme ajtaján. Már órák óta nem látta, félt hátha baja esett. Nélküle még nehezebb lenne neki elviselnie azt ahogy most kell éllnie. Bántania kell másokat hogy ne haljon meg, pedig sose szeretett fájdalmat okozni. Előbb bántotta volna saját magát, mint másokat.
Mivel pár perc múlva sem jött a válasz kinyitotta az ajtót, de a szobában sem találta. Elindult a fürdőszobához. Ahogy egyre közelebb ért megcsapta az orrát a számára oly finom illat. Gyomra egyre jobban bizsergett és amikor végre elért az ajtóhoz elétárult a borzalmas látvány. Szíve összeszorult és a lábai szinte maguktól indultak el a kádhoz. Kiemelte a lány erőtlen testét és megsimogatta az arcát. Hirtelen ötlettől vezérlve beleharapott a saját csuklójába, ahonnan szinte azonnal ömleni kezdett a vér és a szerelme szájához rakta. Tudta vagy legalábbis remélte hogy sikerül feltámasztani a lányt vámpírként. Hisz őt és a testvérét is így mentették meg pár éve. Magában imádkozott hogy sikerüljön, hisz nem akarta Őt elveszíteni. Bill percenként tépte fel újra és újra a sebét a fogaival, hogy több vér kerülhessen a lány szervezetébe. Hátát a hideg csempének döntötte és a lány arcát nézte. Egy kis rezdülés és már tudná hogy sikerrel járt. Mintha hallotta volna valaki a gondolatait. A lány erőtlenül pislogni kezdett. Bill elmosolyodott és magához húzta Anne-t. Tudta most már örökre vele lesz, még akkor is ha Ő a testvérébe szerelmes és nem belé. Mégis érezte hogy így sokkal könnyebb lesz neki élnie, már akkor megérte ha minden nap láthatja a lányt…
“Az igazi szerelem nemcsak ölelkezés, hanem lemondás is, áldozatvállalás is, kitartás is.”
Berkesi András
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése