Samantha még mindig kicsit feldúlt volt, ezért alig bírt megszólalni. A pasas, aki ráncigálni kezdte elég rossz emlékeket ébresztett benne…
- Én csak… követtelek.
- Bill! – hallatszott hirtelen Bill háta mögül, majd megjelent egy másik, Billel egykorú, fiatal srác. – Itt van, amit kértél! – nyomott Bill kezébe egy kis zacskó fehér port észrevétlenül. Ám nem elég észrevétlenül, hiszen Samanthának azonnal szemet szúrt. Még a lélegzete is elállt egy pillanatra. ~ „Hát ezért van itt Bill…” ~
- Kössz! – fogott kezet az énekes a sráccal, majd rögtön zsebre tette a kis zacskót, és a pszichológuslányhoz fordult, aki igencsak nagy szemekkel bámult rá. – Gyere, menjünk innen! – fogta meg a lány kezét és kisietett vele a koszos bárból. – Nem lett volna szabad idejönnöd! Veszélyes környék ez!
- Ahogy számodra is! Bill, ugye nem magadnak vetted azt a kábítószert?
- És ha igen? Mi közöd hozzá? – fordult szembe a nővel morogva.
- Nem hagyom, hogy tönkre tedd magad! Add ide! – nyújtotta a kezét, mire a srác felnevetett.
- Most ugye csak viccelsz?!
- Hogy lehetsz ennyire önző? Nem gondolsz másokra, azokra, akik szeretnek!
- Na, és kik azok? Mintha valakit is érdekelne, mi van velem…
- Hogy kik? Ott van Georg, Jessica, Gustav, Simone, Gordon, Tom, én…
- Te?
- Igen, én! Nagyon fontos vagy számomra, Bill! – lépett közelebb Billhez, és egy puszit nyomott az arcára, miközben a fiú kabátzsebéből kivette a kis zacskó kokaint.
- Hohó! Tudhattam volna, hogy erre megy ki a játék! Add csak vissza! – kapott a lány keze után.
- Eszemben sincs! – vigyorgott ördögien Sam, majd még mielőtt Bill bármit is tehetett volna, felszakította a zacskót, és a port kiszórta a földre. – Hoppá! Ez kiszóródott! – szólt ártatlan angyali hangon, mire az énekes a fejéhez kapott, és sóhajtott egy nagyot.
- Most szórtad ki 160 eurómat!
- Ha csak ezen múlik, megkapod! – felelte nyugodtan Samantha, mire a férfi megejtett egy gúnyos vicsort. – Komolyan azt hiszed, hogy szükséged van ezekre a mocskos drogokra?
- Ha már az, akire tényleg szükségem van, nincs velem?!
- Kiről beszélsz, Bill?
- Hogy kiről? – nevetett fel. – Tudod mit? Hagyjuk! – indult el.
- Ne, ne hagyjuk! – sietett utána a pszichológuslány.
- Tényleg tudni akarod? – fordult vele szembe a fiú.
- Igen.
- Rólad!
- Rólam? – kérdezett vissza hitetlenül a lány.
Tényleg ennyire fontos lenne Billnek?
- Igen, rólad! Nem igaz, hogy nem vetted észre, hogy mennyire odavagyok érted! Áh, jesszusom! – indult el újra, Samantha pedig a nyomába szegődött.
- Bill, várj! Hallod? Bill, várj már!
- Szállj be! – utasította, mire a lány egy szó nélkül beszállt a kocsiba.
Síri csendben utaztak végig. Samantha csak bámulta Billt, és még mindig nem tudta elhinni, amit a férfi mondott neki percekkel korábban. „Nem igaz, hogy nem vetted észre, hogy mennyire odavagyok érted!”, folyton ez visszhangzott a fejében.
Végül Bill megállt, egy szó nélkül leállította a motort, zsebéből pedig kivette a mobilját, és a pénztárcáját. Samantha értetlenül nézett rá.
- Bill, mit csinálsz? – kérdezte egyre hisztérikusabb hangon és sietve kiszállt ő is, mikor is az énekes kiszállt a kocsiból, a híd korlátjához sétált és kihajolt majd felmérve a helyzetet, visszadőlt, és elkezdett átmászni a korlát másik oldalára. – Bill! Azonnal gyere le onnan, hallod? Mássz vissza!
- És ha nem? – vigyorgott.
- Kérlek, könyörgöm, Bill! Még leesel! – siránkozott a nő egyre ijedtebben.
- Na és? Nem olyan magas ez!
A híd valóban nem volt magasan, de a víz mély és hideg volt, így november közepén.
- Bill, utoljára kérlek szépen! Gyere le onnan!
- Nem. Inkább leugrom! – intett vigyorogva, majd elengedte a korlátot és beleugrott a folyóba.
- Nee! – kiáltott utána Samantha, majd a korláthoz szaladt, és lélegzetvisszafojtva várta, hogy a fekete hajú fiú végre a víz felszínére bukkanjon. Ez azonban már egy jó ideje nem következett be, és a nő kezdett pánikba esni. Gyorsan levette a cipőit, ledobta a táskáját, majd a fiú után ugrott ő is.
Folyt. Köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése