A megfelelő lány

Vannak dolgok, amik egész egyszerűen csak nem működnek. Mint például a fiú-lány barátság. Őrültség azt gondolni, hogy mi lehetünk a kivételek. Hogy ránk valójában nem vonatkozik az a szabály. A végén valami hasonló dolog történhet:

- Ugyan már, hiszen csak ránk kell nézni. Mióta is vagyunk barátok?

- Hat éve.

- Látod?! Ennyi. Ez idő alatt hányszor gondoltál rá, hogy össze kéne jönnünk?

- Már nem számolom. Most is azt gondolom.

Vagy a távkapcsolat. Az életben majdnem mindenki legalább egyszer abba a hitbe ringatja magát, hogy a távkapcsolat igenis működhet hosszútávon. Olyasfajta érvekkel jönnek, mint a „Ha eléggé szeretjük egymást, akkor menni fog”. Pedig az esetek többségében valahogy így végződik:

- Szia, kicsim, hogy vagy?

- Szia. Köszi, jól, és te?

- Köszi, én is jól, csak tudod, azon gondolkodtam, hogy miért is nem hívtál tegnap este. Tudod, vártam és...

- Ja, igen. Figyu, a helyzet az, hogy... nem igazán megy nekünk ez. Meg igazából megismertem egy csajt. Tegnap összejöttünk. De figyelj csak, egy színésznő! Hát nem király? Tuti jól kijönnétek...

Vagy amikor saját magadat meghazudtolva azt mondod a legjobb barátodnak, hogy minden rendben:

- Hé, minden oké?

- Persze. Még szép!

- Akkor miért sírsz?

- Én nem, én csak... olyan rég ittam sört. Ezek örömkönnyek...

Valamint pontosan ilyen dolog az exek közötti barátság is.

- Sziasztok! Bocs a késésért, de óriási a forgalom. Miről maradtam le? – gyorsan levettem a kabátom és helyet foglaltam a srácok között.

A srácok. Ezek a srácok jelentik nekem a világot. Már lassan hetedik éve, hogy Los Angelesbe költöztem, azóta ismerem őket. Minden pénteken a Boulevard3-ban találkozunk, hogy kiengedjük a heti fáradt gőzt. Így volt ez aznap este is.

- Ugyan, nem késtél sokat, épp csak egy órácskát – vigyorgott rám Hailey gonoszan.

Ő és a barátja, Scott összenéztek, majd mindketten nevetni kezdtek. Ők voltak a csapatban az álompár. Még a gimiben jöttek össze és azóta is rendületlenül imádják egymást. Mindig is irigyeltem őket, még ha néha egy kicsit túl nyálasak is. Scott ingatlanos, Hailey pedig titkárnő egyébként.

- Jól van, na! Mondtam már, hogy sajnálom. Kicsit később is indultam...

- Na, vajon miért is? Talán mert órákig tart, mire elkészülsz?! – kezdett bele Mason is egy félholdas vigyort megeresztve, mire csak lazán felmutattam neki a középső ujjamat.

Mason egy igazi kis szerencsétlenség. Informatikusként dolgozik egy sikeres vállalatnál, fura ruhákat hord, szemüveges, és borzasztóan visszahúzódó, ha nőkről van szó. Igazi kis lúzernek tűnik, de valójában egy nagyon rendes srác.

- Én már csak tudom – szólalt meg mellőlem társaságunk utolsó tagja, Bill.

Ajkai kaján vigyorra húzódtak, mint mindig, szemei csak úgy csillogtak. Bill igazi nagymenőnek számított, sosem értettem, mit keres köztünk. Alig 27 évesen egy világhírű divatcéget tudhatott magáénak. Sikeres, gazdag és jóképű, minden nő vágyálma. Ám egyetlen apró probléma azért akad vele, ami nem is olyan apró. Ő a valaha volt legnagyobb nőcsábász széles e világon.

- Fogd be! – szóltam rá komolyan, ám a végére én is elvigyorogtam magam.

- Még mindig nem értem, hogy csináljátok ezt! – rázta a fejét Hailey hitetlenül.

- Mit? – néztünk rá egyszerre Billel.

- Hát ezt! Együtt jártatok közel egy évig. Szakítottatok. Hogy lehettek ilyen jó barátok még mindig? Ez egyáltalán nem kínos?

Billel egymásra pillantottunk, majd szinte egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.

- Hogy kínos?! Hailey, mit nem értesz ezen?! Summer és én megpróbáltuk, de nem jött össze a dolog. Ennyi! Attól, hogy nem tudunk párkapcsolatban élni, még lehetünk barátok, nem?

Bill vigyorogva, megerősítő szavaimra várva újra a szemeimbe nézett.

- Még szép, haver! – közöltem fülig érő szájjal, majd gyorsan úgy tettem, mintha keresnék valamit a táskámban.

Hazudtam. Az egész rohadt kínos volt.

Már legalább fél éve, hogy szakítottunk, de még mindig nem múlt el az a fura érzésem, amit rögtön az után éreztem, hogy közös megegyezés útján búcsút mondtunk a kapcsolatunknak. Nem is tudom megfogalmazni, hogy mi ez az érzés. Egyszerűen csak kínos egymással beszélnünk, kínos kettesben maradnunk és még kínosabb, mikor hétről-hétre azt hallgatom, hogy éppen hány buta libát csábított az ágyába az adott héten.

- Ha már azt kérdezted, hogy miről maradtál le... egy világmegrendítő hírről bizony igen – kezdett bele Scott.

- Billnek barátnője van! – vágta rá Hailey izgatottan.

- Mi? – bukott ki belőlem hirtelen, majd mikor észbe kaptam, még gyorsan hozzáfűztem. – Ez aztán a kellemes meglepetés!

Nem volt túl lelkes. Sőt! Szánalmasan elvékonyodott a hangom, így aztán mindenki egy emberként kapta rám a tekintetét. Hirtelen úgy éreztem, minden levegőm a tüdőmben rekedt, azt hittem megfulladok.

- Azt hiszem, elugrok egy italért – vicsorogtam, azzal fel is álltam az asztalunktól és a bárpulthoz indultam.

Egyszerűen nem akartam hinni a fülemnek. Még hogy Billnek barátnője van! Oké, az sem tetszett jobban, hogy minden nap másik nővel feküdt le, de én voltam az egyetlen nő, akivel valaha is komoly kapcsolata volt. Én voltam a különleges, az egyetlen, és bármennyire is féltem bevallani magamnak, bántott, hogy talált helyettem valaki mást. Aki talán különlegesebb és szebb nálam. Akivel talán sikerülhet minden. A megfelelő lányt.

Nem, nem, ezt azonnal be kell fejeznem! Miért érdekel engem Bill? Hiszen nincs köztünk semmi barátságon kívül. Barátság? Nem is tudom, hogy igazából hívhatom-e még a barátomnak. Még csak nem is beszéltünk négyszemközt, mióta szakítottunk...

- Egy whiskyt, jéggel! – adtam le a rendelésem a pultosnak, aki máris intézkedett.

- Mi a gond, Blackwood?

Ijedtemben majdnem felborultam a bárszékkel, mikor meghallottam a hangját közvetlenül a fülem mellett. Elfordítottam a fejem, hogy ránézhessek, ám rögtön vissza is fordítottam a pult felé, hogy megköszönjem az italomat, amit időközben letettek elém.

- Milyen gond, Kaulitz? – kortyoltam bele a hűsítő nedűbe.

- Tudom, hogy valami bajod van – jelentette ki nemes egyszerűséggel, majd ő is a csapos srác felé intett. – Ugyanezt kérem! – mutatott rám, majd helyet foglalt mellettem az egyik bárszéken.

- Az igazság az, hogy fogalmam sincs, miről beszélsz.

- Summer, ugye nincs köze kettőnkhöz?

- Kettőnkhöz? Bill, nincs semmi bajom, oké? – nevettem fel kényszeredetten, még mindig az italomat bámulva.

Bill ekkor óvatosan a nyakamhoz hajolt és a fülembe suttogott:

- Akkor miért nem nézel rám?

Hihetetlen ez az ember!

- Most már jó? – fordultam vele szembe, mire ajkai széles vigyorra húzódtak.

Már épp szólásra nyitottam volna a szám, mikor Bill mögött megjelent egy nő.

Magas volt, vékony és csinos. Nagyon csinos...

- Szia, kicsim! – köszöntötte vigyorogva.

Bill mosolyogva megfordult, felállt a székről és átkarolva barátnőjét felém fordult:

- Bemutatom Jasmint! Jasmin, ő itt az egyik barátom, Summer.

- Nagyon örülök – mosolygott a lány kedvesen és a kezét nyújtotta.

- Úgy szint – mosolyogni próbáltam több-kevesebb sikerrel, miközben kezet fogtunk.

Jasmine szembefordult Billel és egy csókot váltottak, majd a lány még mindig a nyakába csimpaszkodva megszólalt:

- Bill, tudom, hogy megígértem, hogy itt leszek, de nem maradhatok sokáig. Holnap zh és még nem tudok semmit – mosolygott elbűvölően, mire Bill válaszul egy újabb csókot nyomott a szájára.

- Oké, de azért bemutathatlak a többieknek?

- Persze – nyalta meg ajkait, majd újabb csók következett.

Már nézni sem bírtam ezt a nyáladzást. Bill mikor lett ilyen nyálas?

- Erre még visszatérünk – bökött felém Bill hirtelen, majd Jasminnel az oldalán a többiek felé vette az irányt.

Felsóhajtottam. Olyan ez az egész, mint egy hülye vicc. Rendeltem még egy whiskyt, majd a mosdóba mentem, hogy felfrissítsem magam. Habár egy jó hideg vizes zuhanyra lett volna szükségem, jobbára be kellett érnem egy hideg vizes arcmosással. Nem lett jobb.

Épp mikor kiértem a női mosdóból, megcsörrent a mobilom. A kijelzőn a „Niko” név villogott.

Niko az én ma esti legnagyobb problémám. Niko az a srác, akiről még senkinek nem beszéltem. Kábé 1 hónapja ismerjük egymást, és a dolgok köztünk eddig elég komolyan haladtak. Pontosan ezért is lep meg, hogy ennyire ki vagyok bukva Billen és azon az istenverte modellalakú, egyetemista szőkén. Na, tessék! Gondolatban már szidom is! Pedig tuti biztos, hogy egy cuki csaj.

- Igen, tessék! – szóltam bele kedvesen, mikor felvettem a kitartóan csörgő készüléket.

- Szia Summer! Nem lenne kedved találkozni?

- Ami azt illeti, most a barátaimmal vagyok – pillantottam az asztalunk felé, ahol nagyban folyt az élet.

Jasmin éppen lelkesen mesélt valamit, a többiek pedig nevetve figyelték a lányt. Szinte megbabonázta őket.

- Tudod mit? A Boulevard3-ban vagyunk. Lenne kedved ide jönni?

- Persze – válaszolta lelkesen. – Fél órán belül ott vagyok.

- Remek.

Visszamentem a pulthoz a megrendelt italomért, majd visszaballagtam az asztalunkhoz.

- Nem zavarok? – kérdeztem bájosan vigyorogva.

Jasmin persze elfoglalta a helyemet Bill mellett, így csak álltam ott, mint egy rakás szerencsétlenség.

- Te meg hol kószáltál eddig? – érdeklődött Hailey értetlenkedve.

- Csak a pultnál – feleltem hanyagul. – Bejelenteni valóm lenne, azt hiszem.

Hirtelen mindenki rám figyelt és nem a szöszire. Billre sandítottam, aki kíváncsian fürkészte az arcomat.

- Mondd már, mi az! – türelmetlenkedett Scott.

- Igen, mondd már! – folytatta Mason.

- Van egy srác, Niko...

Alig kezdtem bele, Hailey máris közbeszólt.

- Húú, annyira tudtam. Pasi ügy, mi?

- Igen – helyeseltem finoman és megpróbáltam nem Billre nézni. – Egy fél órán belül itt lesz, be szeretném mutatni nektek.

Ekkor nem bírtam tovább, egy óvatlan pillanatban Bill arcára tévedt a tekintetem, és ami a legjobb. Még csak nem is rám figyelt...

- De erről eddig miért nem beszéltél nekünk? Mióta ismered? Mi a foglalkozása? Hány éves?

Csak jöttek és jöttek a kérdések a barátaimtól, ám engem csak egyetlen dolog foglalkoztatott. Bill és Jasmin úgy tapadtak egymásra, mint két pióca, nekem pedig kezdett hányingerem lenni tőlük. Szerencsére a következő pillanatban megpillantottam Nikot nem messze a bejárattól.

- Elnézést srácok, egy pillanat – hadartam, majd megindultam Niko felé. – Szia, Niko! De jó, hogy itt vagy – mosolyogtam a srácra.

- Szia – mosolygott ő is. – Jó látni téged!

- Téged is – nyomtam egy csókot a szájára, majd megfogtam a kezét és a többiekhez kezdtem húzni. – Gyere, bemutatlak a srácoknak!

- Várj, várj! – állított meg kissé nyugtalanul. – Minden oké?

- Persze, még szép! – vágtam rá egy erőltetett vigyor kíséretében. – Hé, srácok! Ő itt Niko!

- Sziasztok! – intett barátságosan.

- Ők itt Scott és Hailey – mutattam a boldog párra. – Ő Mason, ő pedig Bill! Ja, és ő pedig Jasmin. Bill barátnője, akit most ismertünk meg az előbb. Illetve még igazából nem ismerjük. Csak egy idegen. Szóval ő nem a barátom, vagyis...

Mindenki furcsán nézett rám, beleértve Nikot is. Fogalmam sem volt, mi bajom. Össze-vissza beszéltem.

- A következő kört mi álljuk! – kiáltott fel Scott figyelemelterelésként, ami úgy tűnt bejött.

Niko szembefordított magával, majd mélyen a szemeimbe nézett.

- Biztos, hogy minden oké?

- Persze – fontam a kezeim a nyaka köré, ő pedig átkarolta a derekamat.

Lopva újra Billre pillantottam, aki épp akkor állt fel. Egy pillanatig egymás szemébe néztünk, azonban amikor Niko a nyakamba csókolt, azonnal megfordult és eltűnt az emberek között.

- Figyelj csak, Niko! Nem hoznál nekem még egy italt?

- De, persze, szívesen – mosolygott. – Mit szólnál valami finom koktélhoz?

- Jöhet – mosolyodtam el.

- Irtó aranyos srác – vigyorgott rám Hailey. – És cuki az akcentusa!

- Igen, tudom – szólaltam meg halkan és leültem közéjük. – Puerto Rico-i. Azért az akcentus.

- Szuper. És neked mi bajod van?

- Micsoda? Ezt meg hogy érted?

- Tuti biztos, hogy van valami bajod – kontrázott rá Scott is.

- Miért kérdezi ma mindenki folyton ezt? Semmi bajom, oké? – válaszoltam frusztráltan.

- Nem úgy tűnik. Egész este furcsán viselkedsz. Mint aki teljesen megőrült – húzta a száját barátnőm.

- Tessék, drága, az italod! – tette le elém Niko, mire hálásan néztem rá.

Niko elhelyezkedett mellettem, én pedig újra a srácokra figyeltem.

- Hová tűnt Bill és Jessica? Vagyis öhm... Jasmin...

- Jasmin hazament, Bill pedig gondolom elkísérte. Bár nem mondta – szólalt meg Mason.

Hát persze, hogy Bill hazakísérte. Az új nyálas Bill már csak ilyen. Kiskorú, egyetemista lányokat kísérget haza.

A poharamért nyúltam és egyben lehúztam a koktélt, amit az előbb rendelt nekem Niko.

- Azt hiszem, elmegyek a mosdóba – álltam fel gyorsan, majd kisiettem a mellékhelyiségbe.

Mély levegőt vettem és újabb hideg vizes arcmosás következett. Fogalmam sem volt, miért idegesítettem fel magamat ennyire Billen. Eddig semmi bajom nem volt. Most meg, ahogy megjelent ez a Jasmin, máris totál ideg vagyok.

Összeszedtem magam és kiléptem a helyiségből. Az asztalunk felé pillantottam, ahol már csak Hailey, Scott és Mason ült. Remek, Nikonak biztos elege lett belőlem. A pult felé vettem az irányt és bármennyire is éreztem, hogy nem kellene, rendeltem magamnak még egy koktélt.

- Na-na Blackwood, nem lesz egy kicsit sok? – szólalt meg mellőlem egy hang, mikor már épp az ajkaimhoz emeltem a koktélos poharam.

Mondanom sem kell eléggé meglepődtem, hogy Bill visszatért.

- Te mit keresel itt?

- Mondom én, hogy ne igyál többet! Nem emlékszel? Hamarabb itt voltam, mint te – vigyorgott ördögien, mire szemforgatva felsóhajtottam.

- Baromi szellemes vagy! A többiek azt mondták elmentél Jasminnel.

- A többiek tévedtek. Hívtam neki egy taxit és kikísértem.

- Remek. Nem láttad Nikot?

- De, az előbb ment el. Azt mondta, hogy valami fontos hívást kapott, és hogy mondjam meg, hogy el kellett mennie.

Fontos hívás. Biztosan az ügyfél, akiről a múltkor mesélt.

- Hát oké, köszi – fordultam vissza a poharamhoz.

- Akkor most térjünk a lényegre. Mi a fene bajod van egész este?

- Hogy nekem? Neked mi a bajod? – támadtam rá indulatosan, mire nevetve felvonta a szemöldökét. –  Mióta vagy monogám? Azt hittem, hogy ez az egész „barátnő” dolog nem egyezik az egész életfelfogásoddal.

- Előbb-utóbb az embernek kell a változás – vonta meg a vállait még mindig idegesítően vigyorogva. – Ki kell próbálni új dolgokat.

- Ha jól emlékszem mi is kipróbáltuk és akkor sem működött – suttogtam elhaló hangon.

Ekkor Bill egész közel lépett hozzám és finoman maga felé fordított.

- Miért? - kérdezte alig hallhatóan.

- Nem tudom... – motyogtam mélázva.

Tekintetem a szemei és az ajkai között cikázott.

- Talán – kezdtem bele erőtlenül.

- Talán? – kérdezte csendesen, miközben kezeivel végigsimított a karjaimon, fel egészen a vállamig.

A hideg rázott minden érintésétől.

- Talán így volt megírva.

- És ha nem? – mormogta a nyakamhoz hajolva, majd egy apró puszit nyomott a nyakamra.

Akaratlanul is egy apró nyögés szakadt fel belőlem.

- Bill... én...

- Sssh... – tette a mutatóujját a számra. – Ne rontsd el!

Tudtam, hogy hülyeséget csinálunk, tudtam, hogy még az elején véget kellett volna vetnem az egésznek, de egyszerűen nem voltam rá képes.

- Gyere – fogta meg a kezem hirtelen, majd magával húzott.

Egyenesen kimentünk a bárból, kint leintett egy taxit és bemondta a címét.

Amint meghallottam az ismerősen csengő címet, azonnal ránéztem, ő pedig rögtön az ajkaimnak esett.

Csak úgy faltuk egymást, mint két éhező vad. Tudtam, hogy az egész helyzet abszurd és hogy talán meg is fogom bánni másnap, de az agyamat mintha elöntötte volna a szürke köd. Nem érdekelt semmi más, csak hogy újra érezhetem Őt...

~~~~~ ♥ ~~~~~

A szemembe tűző napfényre ébredtem. Amint kinyitottam a szemem és Bill szobájának képe elém tárult, azonnal kedvem lett volna felpofozni magamat. Gondosan magamra szorítva a paplant, felültem az ágyban és oldalra pillantottam. Bill még békésen szuszogott mellettem.

Óvatosan, nehogy felkeltsem, kikászálódtam az ágyból, és a padlón heverő ruháim után nyúltam és öltözni kezdtem. Épp a nadrágomat vettem magamra, mikor Bill mocorogni kezdett. Ijedten kaptam a tekintetem az ágy felé, de szerencsére csak átfordult a másik oldalára. Egyáltalán nem akartam itt lenni, mikor felébred, épp elég ciki volt ez az egész szitu már így is.

- Szóval ennyi – morogta hirtelen a takarók közül Bill, épp mikor a melltartómat vettem volna fel.

Úgy megijedtem, hogy hirtelen még ki is esett a kezemből a fehérnemű.

- Atya Úristen! – kapkodtam az anyag után. – Miért kell mindig halálra rémisztened?

- Talán ha nem settenkednél itt, mint valami kísértet...

- A kísértetek nem settenkednek.

- Te is tudod, hogy értem. Most tényleg? Csak így leléptél volna? Egy szó nélkül?

- Ja, igen, bocs, ez a te reszortod. Ó, ugyan, ne légy már ilyen álszent! Te mégis heti hány lánnyal megteszed ezt?

- Azok a lányok nekem nem jelentenek semmit, ezt te is tudod.

- Nem, Bill, tévedsz! Nem tudom! Nem tudok rajtad kiigazodni! Egyik pillanatban még jössz ezzel a kis egyetemista Jasminnel, a másik pillanatban pedig megcsókolsz.

- Na és a kis Niko? A kis édes akcentusával? Különben is, milyen név az, hogy Niko? Brazil? Spanyol? Tuti mexikói, mi?

- Puerto Rico-i! Képzeld! Jasmin pedig alig 18 éves! Újabban pedofil vagy?

- Jasmin 20 éves, oké? És ha tudni akarod, elég felnőttes dolgokat tud, ha érted mire gondolok...

Vigyorgott, mint a tejbe tök, én pedig legszívesebben behúztam volna neki. Hogy lehet valaki ennyire bunkó?

Sértődötten magamra kaptam még a felsőmet, majd felkaptam a kabátomat és a táskámat és az ajtó felé indultam.

- Most tényleg elmész? – kérdezte hitetlenül, mikor a kezemet a kilincsre tettem.

Ránéztem. A szemei értetlenül vizslattak.

- Miért? Csodálkozol?

- Azt hittem, hogy te is akartad.

- Igen, Bill. Akartam. Múlt időben – pillantottam még rá utoljára, majd lenyomtam az ajtó kilincsét. – Szia!

Fájt, ahogy bántam vele, és legszívesebben vele maradtam volna. De lelki szemeim előtt mindig Jasmin arca lebegett és az, ahogy Bill a hozzá hasonló lányokkal alszik el minden egyes nap. Pont, mint ahogy most velem. Úgy éreztem, én sem voltam több, mint azok a lányok, és ez még jobban fájt. És persze ott volt Niko. Mardosott a bűntudat, amiért megcsaltam.

A lépcsőházban kifelé menet elő is vettem a telefonomat, hogy felhívhassam Nikot. Azonban rá kellett jönnöm, hogy ő már rég túl volt ezen a gondolaton.

„14 nem fogadott hívás, 1 új üzenet” Ez állt a képernyőn. Persze mind Nikotól. Gyorsan megnyitottam az üzenetet és olvasni kezdtem: „Szia. Úgy gondolom, azért mégis meg kéne beszélnünk, ami tegnap történt. Bill elmondott mindent, de én tőled is hallani akarom. Hívj, amint tudsz! Niko” Éreztem, ahogy egy másodperc alatt elönt a méreg. Bill hazudott. Niko nem elment tegnap este, hanem Bill elüldözte! Hogy merészelt bármit is...

Azonnal hívni kezdtem Nikot. Párszor kicsengett, aztán fel is vette.

- Szia – szólt bele csendesen.

- Szia, Niko! Én... én... megkaptam az üzeneted – egyszeriben azt sem tudtam mit mondjak. – És a nem fogadott hívásaid...

- Figyelj, én nem akartam, hogy úgy tűnjön, hogy egy megszállott őrült vagyok, talán a 14 hívás kicsit túlzás volt, de, amit Bill mondott... én azt hittem, hogy köztünk minden rendben van, és...

- Fogalmam sincs róla, hogy Bill mit mondott – vágtam a szavaiba. – Nem is tudtam, hogy beszéltetek. Bill azt mondta, el kellett menned, mert egy fontos hívást kaptál.

- Szóval Bill hazudott?

- Nagyon úgy tűnik – bólintottam, és egy nagyot nyeltem.

- Szóval akkor nem igaz, hogy őt szereted?

Hirtelen még a vér is megfagyott az ereimben. Bill ezt mondta volna neki? Hogy én Őt szeretem? Honnan veszi ezt? És hogy merészelt belerondítani az én életembe?

- Bill ezt mondta neked? – kérdeztem vissza akadozva. – És még mit?

- Hogy jártatok közel egy évig, de több mint fél éve szakítottatok, de te még mindig szerelmes vagy belé. És azt, hogy bármennyire is próbálsz ellenállni és kifogásokat keresni, mindig is őt fogod szeretni.

Elgondolkodva hallgattam Niko szavait és egyszerűen nem tudtam megszólalni sem, annyira ledöbbentett az egész.

- Summer, ha ez a Bill csak hazudott, kérlek, mondd meg! Bár Bill azt mondta, hagyjalak békén, én ezért is hívtalak. Mert tőled akartam hallani! Hazudott?

Az ájulás kerülgetett. Nem tudtam, hogy a méregtől, amit Bill iránt éreztem vagy a zaklatottságtól, amelyet Niko szavai okoztak. Egy valamit biztosan tudtam. Nem verhetem át Nikot.

- Sajnálom – csak ennyit tudtam kinyögni a telefonba, ezt is remegő hangon, szinte tátogva.

Először megfordult a fejemben, hogy talán nem is hallotta, de aztán hirtelen megszólalt:

- Viszlát Summer!

Ezután már csak a telefon minduntalan sípoló hangját lehetett hallani, ami azt jelezte, hogy a hívást megszakították.

Visszatettem a telefont a táskámba, majd megfordultam és visszasiettem Bill lakásához. Idegesen kopogtattam az ajtón, majd legalább háromszor csengettem is. Mérhetetlenül dühös voltam.

- Megyek már! – hallottam meg a hangját, immár nem messze az ajtótól.

Pár másodperccel később már ki is tárta előttem az ajtót. Persze felöltözni nem tudott. Egy szál kisgatya volt rajta, semmi más. Egy pillanatig lenyűgözött a látványa, ám gyorsan össze is szedtem magam.

- Hogy merészelted? – fújtattam dühösen és félrelökve az ajtóból beléptem a lakásába.

- Micsoda kellemes meglepetés, rég találkoztunk. Érezd magad otthon! – nevetgélt elégedetten, amivel csak még inkább felhúzott.

- Hogy merészeltél belepiszkálni a magánéletembe? – vontam kérdőre idegesen, csípőre tett kezekkel.

- Miről beszélsz? – kérdezte nyugodtan.

- Hogy miről? Nikoról! Az imént beszéltem vele és elmondta, hogy tegnap elbeszélgettetek! Azt mondtad fontos hívást kapott, de valójában te üldözted őt el! Ehhez nem volt jogod! – kiabáltam ingerülten, mire úgy tűnt még jobb kedve lett. Ezzel tudott az őrületbe kergetni.

- Én csak az igazat mondtam neki.

- És mégis honnan vagy te ebben annyira biztos? Az elmúlt fél évben nem is beszéltünk. Én randizgattam, te pedig minden nap másik nőcskét vittél az ágyadba. Már legalább egy 1 hónapja Nikoval jártam és még csak nem is tudtál róla. Honnan a francból gondoltad, hogy van jogod ilyesmit mondani a barátomnak?

- Hogy honnan vagyok ilyen biztos benne, hogy még mindig szeretsz?! – fordult felém hirtelen komolyan. - Talán onnan, hogy, ha annyira szereted Nikot, akkor nem velem töltötted volna az éjszakát, hanem vele. És talán onnan, hogy felvetted volna a telefont, mikor tegnap este hívott. A taxiban voltunk és te felvehetted volna elsőre is, vagy akár másodjára is, de nem vetted fel hatodjára sem, úgy ahogy tizedjére sem. Valamint onnan, hogy most itt vagy. Ha beszéltél Nikoval és itt vagy, az csak egyet jelenthet. Még pedig azt, hogy fontosabb vagyok neked én, mint ő.

Igaza volt, legbelül tudtam. Mégis rettegtem.

- Summer – lépett elém és kezeit az arcomra csúsztatta. – Tudom, hogy szeretsz! Ahogy én is szeretlek Téged!

- Mond neked valamit az a név, hogy Jasmin? – fejtettem le a kezeit az arcomról, majd sértődötten összefontam a karjaim.

Bill jókedvűen felnevetett.

- Most meg mi olyan vicces?

- Jasmin az egyik munkatársam lánya.

- És?

- Színésznő. Megkértem, hogy játssza el a barátnőmet. Már legalább 2 hónapja nem feküdtem le senkivel. Oké, tudom, hogy ez nem nagy szám, de tőlem igen! Te is tudod, hogy milyen vagyok, illetve voltam. Nagyon szeretlek, és tudom, hogy hiba volt feladnunk a kapcsolatunkat – megfogta a kezem és gyengéden megszorította.

- Bill, még ha ez igaz is. Egyszer már megpróbáltuk. Most mitől lenne más?

- Emlékszel mikor tegnap megkérdeztem, hogy mit rontottunk el? Rájöttem. Nem küzdöttünk eléggé! De most majd harcolunk! Most más lesz minden!

Újra kezeibe vette az arcomat és most lágyan simogatni kezdte.

- Ígéred? – néztem a szemeibe mosolyogva.

- Ígérem – csókolt meg.

- Szeretlek.

- Én is Téged.