16. rész

Éppen felértem a lépcsőn, mikor megjelent előttem Bill egy szál törölközővel a derekán. Mellkasáról vízcseppek gördültek le, így még szexibb volt. Egy pillanatra teljesen megfeledkeztem mindenről, aztán Bill szavai rángattak vissza a valóságba.

- Tudsz adni valami rövidgatyát vagy valamit, amit felvehetek? – nézett rám.

Én csak ott álltam dermedten, kezemben a tálcával amin a 2 bögre forrócsoki gőzölgött.

- Hilary, hallasz engem? – kérdezte mosolyogva, miközben meglengette előttem a kezét.

- Ja, persze! Ne haragudj! Öhm… mit is kérdeztél? – kérdeztem lesütött szemekkel, a padlót bámulva.

- Csak, hogy tudsz-e adni valamit, amit felvehetek. Persze maradhatok így is, ha gondolod – tette hozzá a szemöldökét húzogatva, mire én majd nem elejtettem a tálcát.

- Öhm… gyere, mindjárt megnézem mit tehetek az érdekedben – mosolyogtam rá, majd elindultam a szobámba. Bill egy szó nélkül követett. Letettem a tálcát az asztalra, majd kotorászni kezdtem a szekrényemben. Találtam is egy sima fekete pamut rövidnadrágot.

- Tessék – adtam a kezébe bájosan mosolyogva.

- Ez női?! – nézett rám és felhúzta az egyik szemöldökét.

Azt hittem ott esek össze, ájultan. Olyan édesen nézett rám azzal a "semmitnemértő" tekintetével.

- Igen Bill drága, ez egy női rövidnadrág. Hogy neked, hogy vág az eszed!? – simogattam meg a fejét, mint egy kiskutyának.

- És azt várod, hogy felvegyem? – nézett rám még mindig értetlenül.

- Nem, azt, hogy megedd. Hát persze, hogy azt, hogy felvedd. Miért, elárulnád, hogy szerinted mit szokás csinálni egy rövidnadrággal, ha nem felvenni?! – húztam fel az ágyról.

- De hát én fiú vagyok – nézett rám nagy szemekkel.

- Ez valahogy feltűnt nekem is - vigyorogtam, majd az ajtó felé toltam. – Na, menj és vedd fel. Nem fogsz belehalni, ne aggódj! És még csak nem is fáj – nem tudom, miért idegesítettem, de jól esett. Meg olyan aranyos, amikor húzom az agyát.

- Na, de akkor is…

- Szia – csuktam be előtte az ajtót nevetve, mire hallottam, hogy ő is nevetni kezdett.

Kb. 1 perc múlva nyílt is az ajtó és belépett rajta.

- Szexi – jegyeztem meg vigyorogva, miközben alaposan végigmértem.

- Ugye? Szerintem is – vigyorgott ő is. – Még jó, hogy nem rózsaszínt adtál... Akkor most cuki lennék – nyávogta az utolsó mondatot, mint valami kis ovis kislány.

- Még jó, hogy nincs is rózsaszínűm – vágtam rá mosolyogva.

- Mi? Egy, olyan lánnyal nem találkoztam még, akinek hiányzott a ruhatárából a rózsaszín – nézett rám meglepetten.

- Hát akkor én vagyok az első.

- Fura egy lány vagy te Fleming! – jegyezte meg nagy bölcsen. – Először a Red Bull, most meg, hogy nem szerepel a rózsaszín a ruhatáradban… – csóválta a fejét és próbált komoly fejet vágni hozzá.

- Már elnézést Kaulitz-Trümper! De szerintem nincs abban semmi fura, ha egy lány Red Bullt iszik, és nem hord rózsaszínű ruhát!

- Honnan a francból tudod a második vezetéknevem?! – dobbantott egyet látszólag idegesen.

- Hát…

- Pedig direkt nem úgy mutatkoztam be – tette karba a kezeit.

- Miért? Talán ennyire idegesít, Kaulitz-TRÜMPER úr? – néztem rá vigyorogva.

- Nem az, hogy idegesít, kedves Fleming asszonyság, csak már megszoktam, hogy mindenki csak simán Kaulitznak hív. Bill Kaulitz. A Bill Kaulitz-Trümper olyan hivatalosnak tűnik… Meg hosszú is – nyafogott.

- Hát akkor kedves KAULITZ úr! – itt elégedetten bólintott. – Soha nem találkoztam még olyan fiúval, aki ennyit nyafogott, mint te! Fura egy fiú vagy te Kaulitz! – veregettem meg a hátát az ő szavait idézve.

- Ha-ha-ha! Ha ezzel most arra célzol, amit az újságokban írnak rólam, akkor közlöm veled, hogy abból egy szó sem igaz! – tette újból karba a kezeit sértődötten.

- Miért, mit írnak az újságokban? Nem olvasok újságot.

- Azt, hogy meleg vagyok. Ami persze nem igaz...! – tette hozzá gyorsan.

- Bill! Édes, drága Bill Kaulitz! – sóhajtottam.

- Igen? – motyogta.

- Szerinted, ha azt hinném rólad, hogy meleg vagy, akkor most itt lennénk, együtt?

- Öhm… feltehetőleg… nem! – nyögte ki bizonytalanul.

- És szerinted, ha azt hinném, hogy meleg vagy, akkor most megtenném ezt? – kérdeztem tőle, majd megcsókoltam.

Mikor befejeztem, megszólalt.

- Valószínűleg nem.

- Bill, meg sem fordult bennem, hogy te a fiúkat szereted. Ha az újságok és a média ezt gondolják, az már az ő bajuk! Ne is foglalkozz velük! Akik igazán ismernek, azok tudják az igazságot. És csak ez a fontos – simogattam meg az arcát.

- Tom is mindig ezt mondja. Persze nem ezekkel a szavakkal, de a lényeg ugyanaz – jegyezte meg mosolyogva.

- Tehát ha már ezt is megbeszéltük, akkor végre megihatnánk a forrócsokit, ami valószínűleg már nem forró, mert hagytuk kihűlni – mondtam miközben belenyomtam a kezébe a forrócsokiját.

- Köszi – nézett rám hálásan.

- Nincs mit – kortyoltam bele a meleg italba.

- Nem csak a forrócsokira gondolok – kortyolt ő is bele a sajátjába, majd letette az asztalra.

- Hanem? Mire? – tettem le én is a bögrémet és leültem az ágyra.

- Rád – válaszolta.

- Mi? Rám? Ezt nem értem…

- Hilary! Te egy nagyon kedves lány vagy, még soha nem találkoztam hozzád fogható lánnyal!

- Bill! Biztosan rengeteg barátnőd volt már, akiknél ugyanígy éreztél, és akiknek ugyanezt mondtad – mondtam a szőnyeget fixírozva.

- Csak egy lány volt, aki iránt így éreztem – nyelt egyet. – De Őt most hagyjuk! – tette hozzá gyorsan.

Tudtam, hogy Sandrára gondol.

- Ahogy gondolod – hagytam rá.

- Hil! Én komolyan gondoltam, amit tegnap mondtam – ült le mellém. – Meg azt is amit ma, kint az utcán! – mosolyodott el.

- Tudom. Egyébként az is tegnap volt. Már elmúlt éjfél – simogattam meg az arcát mosolyogva.

- Oké. Akkor tegnap – forgatta a szemeit mosolyogva, majd folytatta. – És te mit érzel? Tudnom kell! Nem akarom beleélni magam, hogy aztán... – kezdte volna, de én félbeszakítottam.

- Css! – tettem az ujjam a szájára. – Hogy te mennyit tudsz beszélni?! – nevettem, mire ő is elnevette magát. – Bill Kaulitz... Én szeretlek! – suttogtam, mire azonnal megcsókolt.

Közben ledőltünk az ágyra. Mikor befejeztük a csókolózást, észrevette, hogy libabőrös vagyok.

- A csók miatt? – simított végig mosolyogva a csupasz karomon. – Vagy fázol? – nézett mélyen a szemembe.

- Is-is! – mosolyogtam rá és megpusziltam.

- Akkor jó! – felelte, majd arrébb gurultunk az ágyon és mindkettőnket betakart. – Jó éjszakát! – puszilt meg.

- Szép álmokat! – kapcsoltam le a kisvillanyt, ami az éjjeli szekrényemen foglalt helyet.

Egymás karjaiban feküdve nyomott el minket az álom.