2. rész – A beszélgetés

- Bill, odabent vagy? Jessica vagyok! – kopogott a lány újra.

- Igen – morogta bentről a keresett személy.

- Bejöhetek?

- Gyere! – hallatszott, mire a lány óvatosan benyitott.

A fiú az ágyán ült, törökülésben, kezében néhány fotóval.

- Mi a baj, Bill? – kérdezte a lány aggódva, miközben helyet foglalt a srác mellett az ágyon.

- Semmi. Hogy kerülsz ide?

- Georg jött Tomhoz, én pedig elkísértem – mosolyodott el a lány bíztatóan.

- Tom hívott át, ugye? Azt hiszi, nem vagyok jól.

- Miért, jól vagy, Bill?

- Igen – felelte halkan.

- Biztos? Tom aggódik, és nem hinném, hogy ok nélkül. Mi történt?

- Semmi!

- Bill, ne hajtogasd folyton, hogy semmi! Ha nem történt volna semmi, akkor most nem lennék itt, épp te mondtad az előbb! Tom tényleg aggódik miattad.

- Tényleg semmi. Nekem csak... Elegem van az egészből, érted? Hogy nem csak az ismerőseimnek, a szeretteimnek, hanem az egész világnak kell egyszerre megfelelnem. Ennyi embernek képtelenség... Érted? Képtelenség... – csuklott el a hangja, mire Jessica szorosan átölelte.

- Bill! Nem kell senkinek sem úgymond „megfelelned”, ahogy te fogalmaztál. Egyszerűen csak add önmagad!

- De én ezt már nem bírom. A mai tévészereplésen is legszívesebben ordítottam volna torkom szakadtából, de mégsem tettem. Mert nem tehetem meg. Mosolyognom kellett egész végig és sorban válaszolgatni a hülyébbnél hülyébb kérdésekre. Mert ezt várják tőlem.

- Jaj, Bill...

- Ne mondd azt, hogy ezt én akartam! Ez már réges-régen nem az, amit én akartam!

- Tudom, de ez sajnos együtt jár azzal, amit te akartál. Te is nagyon jól tudod, hogy a hírnévnek és a sikernek vannak árnyoldalai is.

- Tudom – motyogta szomorúan Bill.

- Mi az, mit szorongatsz? – mutatott a lány a kezében lévő fényképekre, mire Bill átnyújtotta neki azokat. A képen ők voltak négyen. A banda. A kicsi Georg, a kicsi Gustav, a kicsi Tom és a kicsi Bill.

- Itt még Devilish volt a nevünk... – mosolyodott el halványan az énekes. – Itt még annyira más volt minden. Tényleg csak a zenélésnek éltünk és nem voltak korlátok, szabályok.

- Ez nagyon aranyos kép – mosolyodott el Jessica. – Bill, ne rágódj a múlton. Semmi értelme. Gondolj arra, mennyi mindent értetek el. Ti vagytok Németország első számú sztárjai. Sőt, mi több, a világ minden pontján ismernek titeket. És ti ezt akartátok, nem?

- De – bólintott a fiú, majd felsóhajtott.

- Hát akkor meg? Ne búsulj, Bill! Fel a fejjel! – emelte fel Bill fejét a lány, majd bíztatóan rámosolygott. – Mosolyogj már, te kis szószátyár! – simogatta meg a fiú arcát, mire az végre szélesen elmosolyodott. – Na végre, ezt már szeretem! Na, gyere, menjünk le Tomékhoz! – ragadta meg a srác kezét és együtt lementek a másik két sráchoz.

- Helló, Bill! – mosolygott szelíden Georg és a kezét nyújtotta.

- Szia! – mosolygott Bill is és kezet rázott barátjával. – Bocsánat, hogy ennyi ideig feltartottam a barátnődet, csak tudod, remek társaság!

- Tudom én azt! – vigyorgott Jessicára Georg, majd egy rövid csókot nyomott barátnője ajkaira. – És miről folyt a bájcsevej?

- Azt bizony nem kötjük az orrodra! – nyomta meg vigyorogva Georg orrát Jessica.

- Na, szép! – háborodott fel a basszer vigyorogva. – Az egyik legjobb barátom és a barátnőm titkolózik előttem. Most mégis mire gondoljak?

- Gondolj, amit akarsz, de amiről beszélgettünk az kizárólag Billre tartozik, ő pedig megosztotta velem. Ha akarja, majd egyszer elmondja, igaz Bill? – nézett a lány mosolyogva az énekesre, aki kitartóan a padlót bámulta. – Bill, hahó, Bill?

- Tessék? Bocs csak... Én most inkább felmegyek, jó? Nem baj? – kérdezte kissé zavarodottan.

- Dehogy! – vágta rá Georg egy félmosoly kíséretében.

- Menj csak! – erőltetett egy mosolyt az arcára Jess is, mire a fiú felsietett az emeletre.

- Ez meg mi volt? – szólalt meg hosszú idő után végre Tom.

- Fogalmam sincs. Azt hittem most minden rendben. De ezek szerint mégsem... – húzta a száját Jessica értetlenül.

- És most mi lesz? Mit csináljunk? – kérdezte Tom széttárt karokkal.

- Azt hiszem, ide már nem leszek elég én – sóhajtott fel a lány.

- Akkor? – nézett Tom értetlenül.

- Szerintem jobb lenne, ha Bill beszélne egy szakemberrel.

- Mi? Nem. Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne orvoshoz vinni – ellenkezett Tom hevesen.

- Szerintem pedig igen. Én amondó vagyok, ha Bill beszélne a dolgairól, érzéseiről, egy úgymond kívülálló embernek, mondjuk egy pszichológusnak, aki ráadásul ért is hozzá... – érvelt Jessica.

- Na neem! Nem visszük az öcsémet agyturkászhoz! – szólt közbe Tom hevesen.

- Jess, szerintem Tomnak igaza van. Semmi értelme Billt egy idegen orvoshoz vinni. Tudod, hogy Bill milyen nehezen nyílik meg. Úgysem beszélne az esetleges problémáiról – csatlakozott Georg is a beszélgetéshez.

- Drágáim! Egy pszichológusnak pont az a dolga, hogy segítsen megnyílni az embereknek, hogy nyíltan beszélhessenek a problémáikról! – nevetett fel a lány szórakozottan.

- Mond valamit! – vakarta meg Georg a feje búbját.

- Hát jó. És úgy gondolod, hogy ez biztos segítene Billen? – nézett Tom tanácstalanul a lányra.

- Úgy gondolom, igen. Attól félek, hogyha várnánk, tovább romlana az állapota. Már így is épp eleget vártunk. Már a múltkori esetnél cselekednünk kellett volna.

- Tudom, de akkor utána megnyugodott és pár napig egész jó kedve volt – gondolkodott el Tom.

- Igen, tele van hullámvölgyekkel. Egyszer jó kedve van, egyszer nem. Csak semmivel nem szabad felzaklatni!

- Tudom. És most mi lesz? – sajnálkozott Tom.

- Keresek egy kifogástalan pszichológust.

- Biztos szükség van rá?

- Tom, akarod, hogy Bill jobban legyen, vagy sem?

- Hát persze, hogy akarom, ez nem kérdés!

- Akkor kérlek, bízz bennem, rendben? Én sem szeretnék Billnek rosszat, szóval...

- Rendben. Tudom. Bízom benned! – nézett a lány szemeibe mélyen.

- Köszönöm, Tom! Akkor mi most mennénk. Megpróbálok minél előbb utánanézni ennek a dolognak. Amint van valami, értesítelek. Oké? – mosolygott bíztatóan a fiúra.

- Oké. És még egyszer nagyon köszönök nektek mindent! – kísérte ki őket Tom.

- Igazán nincs mit, haver. Szívesen segítünk bármiben – mosolygott Georg, majd kezet ráztak.

- Üdvözöljük Billt! Most inkább nem köszönnénk be, ha lehet. Akkor majd beszélünk, szia! – nyomott egy puszit a lány Tom arcára, majd kedvesével együtt kiléptek az ajtón és elmentek.

* * *

- Szerinted tényleg segíteni fog Billen egy pszichológus?

- Fogalmam sincs, Georg. De őszintén remélem – lapozgatott tovább Jessica a telefonkönyvben.

- Találtál már valakit? – ült le Georg a lány mellé.

- Nem, még nem – sóhajtott fel.

- És az ismerőseid között sincs ilyen „agyturkász”?

- Nem, sajnos nem ismerek agyturkászt! – vigyorodott el Jess a Georg által használt kifejezésen. – De mindenképp valaki olyat akarok, akiben tényleg meg lehet bízni, kedves és közvetlen.

- Hát, remélem, mielőbb találsz. Sajnálom Billt. Mármint ő tényleg egy nagyon rendes srác. Szeretném, ha megint olyan lenne, mint régen. Az az állandóan vigyorgós, humorista, nagy dumás Bill Kaulitz – mosolyodott el szélesen Georg. – Most még a menthetetlen egoizmusát is elviselném!

- Hát igen. Nekem is hiányzik. De azt hiszem, ezzel nem csak mi vagyunk így.

- Ja. Tomot is eléggé megviselte. Mondjuk ez érthető, hiszen Bill az ikertestvére. Mindig is nagyon féltették egymást.

- Igen. Egyszóval, sietnünk kell!

- Na, keressük meg azt a pszichológust – vette át Georg a vaskos telefonkönyvet barátnője kezeiből, majd keresgélni kezdett.