Gyűlölet a múltból

Csalódni kell, hogy boldogok lehessünk,

Gyűlölni tudni, hogy újból szeressünk.

/Kölcsey Ferenc/

- Ronald, benéznél a konyhára, hogy minden rendben van-e?

- Persze.

Cassidy Clark magabiztosan tipegett végig a márványkövekkel kirakott kis úton a hatalmas úszómedence mentén. Gyönyörű aranyszőke haja ízléses kontyba volt fogva, a ruhája és a kiegészítői pedig úgy voltak összeválogatva, mintha most lépett volna ki egy neves divatmagazin címlapjáról. Természetesen annak, aki ismerte Cassidyt, ez egyáltalán nem volt meglepő, hiszen a nő külseje minduntalan makulátlan volt. Ő olyasfajta jelenség volt, aki ha belépett egy terembe, szinte megállt az idő. Az összes férfi álla leesett, a nők pedig szinte megfojtották tekintetükkel. Cassidy Clark maga volt a megtestesült tökéletesség.

- Cassidy, drágám! – sietett felé egy negyvenes nő hatalmas mosollyal az arcán.

- Molly! – viszonozta a mosolyt az említett is, majd mikor megálltak egymással szemben, a fiatal lány kíváncsian fürkészte főnökét. – Van esetleg valami probléma?

- Nem, még nincs. Eddig úgy néz ki, remek munkát végzett, kedvesem. Heidi Klum az előbb dicsérte meg a dekorációt.

- Köszönöm, igyekeztem.

- Az igyekeztem nem elég! – komolyodott meg hirtelen a nő, majd felmutatta a mutatóujját és egyenesen a lányra szegezte. – Mindjárt itt lesz Karl, és ha valami nem fog stimmelni, ha csak egyetlen dolog is balul sül el, vagy nem tetszik, teszek róla, hogy senki ne alkalmazza soha többé. Világos?

Molly arca rezzenéstelen volt, egészen a mondandója befejeztéig, mikor is olyan őrült vigyor terült el az arcán, amitől általában szinte mindenki megborzongott egy pillanatra.

Cassidy volt a leghatározottabb nő szinte az egész világon, soha senkitől nem tartott, kivéve a főnökét. Molly Parker volt számára a példakép és egyben a legnagyobb kihívás. Tudta jól, ha elég keményen dolgozik és kiállja a nő legkeményebb próbáit is, végül átveheti majd a helyét, és ő lehet egész Hollywood leghíresebb rendezvényszervezői irodájának feje.

- Mint a nap – vigyorgott vissza kínosan a csinos szőkeség.

- Reméltem is.

Azzal Molly tovább is sietett, hogy egy régi barátját üdvözölje.

Cassidy vett egy nagy levegőt, majd főnöke távolból hallatszódó álszent gügyögésére egy szemforgatással reagált.

- Álszent kígyó!

- Ó, most éppen kit utálsz, Clark?

Váratlanul egy ismeretlen, gúnyos hangot hallott a háta mögül. Nem tudta beazonosítani a hang tulajdonosát, ám a beszédstílus meglehetősen ismerősen hangzott számára. Kíváncsiskodva vett egy száznyolcvan fokos fordulatot, mire szembe találta magát a legfurcsább jelenséggel, akit valaha látott.

Magas termet, hosszú végtagok, vékony, de kidolgozott test. A haja rövid és szőke, az arcát borosta fedi. Két piercing az ajkában, egy a szemöldökében, egy pedig az orrában. Hihetetlenül ismerősnek tűnt, de egyszerűen nem jött rá, honnan.

- Elnézést, tán ismerjük egymást? – kérdezett rá mézes-mázosan Cassidy, mire az idegen csak a fejét csóválta.

- Nahát, Clark! Hát meg sem ismersz? – kérdezte sértődötten, majd végül levette fekete napszemüvegét.

Cassidy meglepetten húzta fel a szemöldökét, ahogy belebámult a hatalmas csokoládébarna szempárba. Ha másról nem is, de erről azonnal felismerte a régi ismerőst. Bill Kaulitz állt vele szemben, teljes életnagyságban. Osztálytársak voltak a gimnáziumban egy darabig. El sem tudta képzelni, hogy a nyápic kisfiú egy ekkora férfivá cseperedett.

- Vagy szólítsalak inkább CC-nek? Ahogy a gimiben szólítottak az alattvalóid?

Cassidy csak némán figyelte a férfit egy darabig, de erre a kérdésre azonban gunyorosan elvigyorodott:

- Csak ha szeretnéd, hogy ezentúl kis homokosnak hívjalak! – Bill arcáról egy pillanat alatt lefagyott a vigyor, mire a nő folytatta: – Tudod, én népszerű voltam a gimiben, ellentétben Veled, kedves Bill!

- Ha ez téged boldoggá tesz, hidd azt! – kontrázott Bill, mire Cassidy unottan megfordult és a gondosan megterített asztalok felé indult. Azonban Billt nem sikerült ilyen könnyen leráznia.

- Minek követsz? – kérdezte értetlenül, miközben végigsimított a hófehér asztalterítőn.

- Mit keresel itt tulajdonképpen?

- És te mit keresel itt?

- Miért felelsz kérdésre kérdéssel?

- És te? – pillantott rá végül idegesen a nő, majd újfent elindult, végig az asztalok mentén. – Én szerveztem ezt a partit – felelte végül lemondóan. – És a Te nevedre határozottan nem emlékszem egyik meghívóról sem.

- Kísérő vagyok.

- Ki gondolta volna?!

- Még mindig ugyanolyan undok és zsarnokoskodó vagy, mi?

- Te meg még mindig ugyanolyan idegesítő és lúzer, nem igaz? – fordult szembe hirtelen a férfivel, majd sietősen hozzátette: – Ha megbocsátasz, nekem most dolgom van!

Azzal szinte rögtön el is tűnt Bill szemei elől. Soha nem gondolta volna, hogy még fog valaha is találkozni Bill Kaulitz-cal, erre tessék! Megjelenik a semmiből, ráadásul az ő legfontosabb partiján.

- Cassie, kedvesem! – szólította meg őt egy régi ismerőse, Naomi, mire a lány egy újabb mosolyt erőltetett magára, és a modell felé fordult.

- Nahát, Naomi! Örülök, hogy látlak!

- Igen, én is – felelte fülig érő szájjal a másik, majd két levegőben elcsattant „baráti” puszi után bizalmasan fordult Cassidyhez: - Én mondom, nagy ízléses kerti partit dobtál össze, drágám. Úgy hallottam, Karl Lagerfeld is itt lesz.

- Igen, ő Molly díszvendége.

- Értem. Fantasztikus vagy, drága! Majd még találkozunk! – kacsintott a lányra, majd miközben lekapott egy pohár pezsgőt az egyik pincér tálcájáról, az egyik munkatársa, Janice felé sietett.

Cassidy a konyhába lépdelt, hogy megnézze, minden stimmel-e, hiszen Ronald nem jelzett vissza semmit sem. Már majdnem odaért, amikor újfent Billbe ütközött.

- Ha jól hallottam, Karl Lagerfeld lesz a díszvendég.

- Igen, jól hallottad – vágta oda félvállról a nő, majd indult is volna tovább, azonban a férfi folytatta:

- És mégis hol van?

- Amint látod, itt még nincs, szóval valószínűleg úton ide. Egyéb óhaj-sóhaj? Vagy hagynál végre esetleg dolgozni? – szólt epésen a lány, mire Bill vigyorogva hátrálni kezdett, Cassidy pedig végre belépett a konyhába.

Ronald épp jókedvűen beszélgetett az egyik pincérlánnyal, Cassidy egyre idegesebb lett.

- Ronald! – kiáltott rá a fiúra dühösen, mire az szinte kővé dermedt. – Mi lenne, ha a flörtölés helyett inkább a munkáddal törődnél?

- Cassidy! É-é-én csak... sajnálom...

- T-t-te csak? – utánozta ingerülten a fiatal srácot, majd meg sem várva a választ, folytatta: - Megkérdezted egyáltalán a séfet, hogy mi a helyzet? Gondolom nem, szóval most megteheted!

- Igen is! – azzal a fiú el is tűnt.

- Ami pedig téged illet, szolgáld ki az embereket, azért vagy itt! – nézett végig a pincérnőn bosszúsan, majd otthagyta.

Kezdte úgy érezni, hogy ma az ég is összeesküdött ellene. Máskor soha nem voltak engedetlenek az alkalmazottak, minden a terv szerint haladt. Most pedig szinte minden a feje tetejére állt. Karl Lagerfeld pedig még mindig nem érkezett meg.

Vett egy mély levegőt, majd úgy döntött tesz egy kört a kertben, közben pedig megbizonyosodik arról, hogy Karl valóban késik-e. Hiszen csak erről lehet szó. Karl biztosan eljön. Vagy a karrierjének vége szakad, itt és most.

Ahogy a kertben a vendégek között sétálgatott, ahogy végig nézett a vidám tömegen, egyre inkább elhatalmasodott rajta a pánik. Persze csak belül. Bár kevés alkalmak egyike volt, mikor Cassidy Clark félt valamitől, ha mégis így hozta a helyzet, azt meglepően jól titkolta. Ám amikor tekintete találkozott Mollyéval, aki egyre dühösebbnek és dühösebbnek tűnt, azért őt is átjárta a kétségbeesés bénító érzése. Főként, mikor főnöke egyenesen felé trappolt.

- Cassidy, megmagyaráznád nekem, hogy Miranda Gray miért állítja azt, hogy Karl Lagerfeld ma nem lesz itt? Azt mesélte, a napokban beszélt Karllal és neki azt mondta, nem is tudott a partimról.

Cassidy gyönyörűen csillogó zöld szemei hatalmasra tágultak a hallottak következtében. Fogalma sem volt, mégis mi történhetett, hiszen előző nap beszélt Karl személyi asszisztensével. Ennek ellenére gyorsan össze is szedte magát, és a lehető legösszeszedettebben szólalt meg.

- Miranda Gray bizonyára szeret nagyot mondani, ugyanis épp az imént beszéltem Karl asszisztensével, aki azt mondta, hogy Karl már úton van, csak a forgalom miatt egy kicsit késni fog. Lehet, hogy Miranda sokat ivott – tette hozzá halkabban a szőkeség. – Úgy hallottam, amióta a férje elhagyta, eléggé rákapott az italra, ha érti, mire gondolok – grimaszolt a lány bolondozva, ám Molly arcán egy izom se rezdült.

- Nagyon remélem, hogy komolyan beszél, és Karl itt lesz. Mert ha nem, elbúcsúzhat az édes kis hollywoodi életétől, egyszer s mindenkorra! Ha érti, mire gondolok.

Amint Molly látó- és hallótávolságon kívülre esett, Cassidy azonnal elővette a Blackberryjét és már hívta is Lagerfeld asszisztensét.

- Ön Sebastien Jondeau telefonját hívta. Sajnos, most épp elfoglalt vagyok, de amennyiben a sípszó után meghagyja nevét és telefonszámát, amint lehet, visszahívom.

- Fantasztikus! – nyögött fel tanácstalanul a nő.

- Mi történt?

Ismételten Bill jelent meg mögötte, mire Cassidy kis híján szívrohamot kapott.

- Semmi közöd hozzá! Mikor hagysz végre békén?

Bill figyelmen kívül hagyta a nő zsörtölődését.

- Csak nem Karl Lagerfeld „késéséről” van szó?

A nő lemondóan felsóhajtott.

- De igen, képzeld, pont arról!

- Talán tudnék segíteni.

- Hát, azt kötve hiszem! Egyébként sem kérnék a segítségedből!

- Ha nem, hát nem!

- Akkor ezt meg is beszéltük!

- Meg!

- Akkor a soha viszontlátásra!

Azzal a nő sarkon fordult, és egy távolabb eső, nyugodtabb helyet keresett, hogy ott aztán lenyugodhasson. Ez volt a nagy nap. Az ő nagy napja! A cégnél már hónapok óta azt rebesgették, hogy Molly Parker lassacskán visszavonul, Cassidy pedig minden erejével azon volt, hogy ez idő alatt a lehető legtöbbet hozzon ki magából. Mikor Molly megbízta a születésnapi partijának megszervezésével, tudta, hogy ez lesz az a bizonyos áttörés. A nagy vizsga, amin ha kitűnően teljesít, talán végérvényesen átveheti főnöke helyét. Ennek a napnak tökéletesnek kellene lennie, ám most mégis minden széthullani látszott.

- Cassidy! – sietett felé egyszer csak Ronald. Annyira izgatott volt, hogy csak tőmondatokban tudott beszélni. – A konyhán. Gáz van. Az étel. A rendelés!

Cassidy zavarodottan nézett a fiúra.

- Ronald, bökd már ki végre!

- A séf lazacot kért, de helyette pisztrángot hoztak neki, és...

- Te jó ég, hát semmit nem lehet rábízni senkire? A rohadt életbe, Molly direkt kiemelte, hogy lazac legyen, ne pedig pisztráng. Csak erre az egy dologra kellett volna figyelnetek! És most...

A nő hirtelen elhallgatott. Le kellett hűtenie magát, mert úgy érezte felrobban, ráadásul még Ront is halálra ijesztette a hatalmas dühkitörésével. Vett egy mély levegőt, lehunyta szemeit egy pillanatra, majd újra Ronald szemeibe pillantott és nyugodt hangon kezdett bele.

- Ronald – tette a kezeit a vállára bíztatóan, miközben elmosolyodott. – Most menj szépen vissza a konyhába és rendezd el ezt az aprócska félreértést.

- De...

- Nem érdekel, hogyan, nem érdekel, milyen eszközökkel, de intézd el! Találj ki valamit, légy kreatív! A mi munkánk már csak ilyen! Minden helyzettel meg kell birkóznunk. Még a vészhelyzetekkel is. Szóval, hajrá! – kacsintott a srácra, majd újra elővette a telefonját, mikor a fiú hátrálni kezdett.

- És te?

- Hogy én? Megmentem magunkat a korai haláltól.

A következő fél órában a nő a telefonjával mászkált mindenhova. Mivel jobb ötlete nem volt, elkezdte felhívni a környező módos szállodákat, hátha sikerül utolérnie Karl-t. Természetesen ez nem történt meg. Ám ami még ennél is szörnyűbb volt számára, folyton csak Bill Kaulitz járt az eszében. Bármennyire is próbálta elterelni gondolatait, az agya egyik kis szegletében folyton ott bujkált a gondolat, hogy vajon merre járhat a férfi, és mégis hogyan fordulhat elő, hogy már lassan egy órája nem futottak össze. Szüntelenül Bill szavai jártak az eszében: „Talán tudnék segíteni”. Minduntalan ez visszhangzott a fejében.

- Nem! – nyüszített fel a kelleténél kicsit hangosabban, mire egy páran oda is kapták tekintetüket.

Cassidy persze felvette szokásos művigyorát, majd nemtörődöm módon továbbállt. Nem vehette igénybe Bill felajánlását. Nem, egyszerűen nem! Bill volt az utolsó ember, akitől elfogadott volna bármiféle segítséget. Hogy miért?

Lehet, hogy egy kívülálló szerint gyerekes viselkedés, de Cassidy a gimnázium óta gyűlölte Billt. Tudniillik a lány, az apja munkájának köszönhetően kényszerült egy időre Németországba költözni. Los Angeles-i lány lévén az iskolában azonnal ő lett a társaság középpontja és már az első naptól fogva ő lett a gimnázium új „királynője”, ahogy az lenni szokott a lányok körében. Bill és az ikertestvére, Tom is ebbe a gimnáziumba jártak. Cassidy, amint megismerte Billt, azon nyomban szimpatizálni kezdett vele, és azt hitte, ezzel Bill is így van, ám Bill felültette. Butaságnak tűnhetett, hogy egy gimnáziumi sérelem miatt haragszik a fiúra, de Cassidy akkor először és utoljára volt szerelmes.

Megpróbálta elterelni gondolatait, hogy újra a munkájára összpontosíthasson. Fogalma sem volt, hogy mi tévő legyen. Még egyszer kiválasztotta a híváslistából Sebastien Jondeau számát és hívni kezdte. Ezúttal ki is csengett.

- Itt Sebastien Jondeau beszél!

- Mr. Jondeau! Cassidy Clark vagyok a P&D-től.

- Tessék!

- Tegnap beszéltem Önnel Molly Parker születésnapi partijával kapcsolatban és...

- Áh, igen. Karl sajnos mégsem tud elmenni.

- Tessék?

- Sajnálom, de változott a programja. Majd talán legközelebb!

- De hát, ez...

- De azért köszönjük a meghívást! Viszonthallásra!

Cassidy még fel sem tudta dolgozni a hallottakat, Jondeau azonnal le is tette a telefont.

- Ki van rúgva!

Molly hangja vészjóslóan mély és rekedt volt, amitől Cassidy szívverése egy pillanatra meg is szűnt. Ijedten fordult a hang irányába és próbálta menteni a menthetőt.

- Molly, kérem...

- Karl Lagerfeld még csak nem is értesült róla, hogy a díszvendégemnek kértem fel. Ronald pedig az imént számolt be róla, hogy lazac helyett pisztrángot fognak felszolgálni, mert elrontották a rendelést. Ez a két dolog volt a legfontosabb, amit kértem, de maga még ezt sem tudta elintézni. Ha egy ilyen egyszerű születésnapi partit nem tud megszervezni, mégis hogy bízhatnám magára a cégemet?

- Molly, nézze én...

- Nem, Cassidy – vágott a lány szavába nyugodtan a nő. – Már késő. Mi, soha de soha nem szabadkozunk, érti? Hogy miért? Mert soha nem hibázunk. Hétfőn várom az irodában, hogy összeszedje a dolgait.

- Molly, kérem, nem teheti ezt velem! – szólt kétségbeesetten a szőkeség. – Tudja, hogy a munkám az életem!

- Akkor nem ártott volna egy kicsit jobban odafigyelni! Mint mondtam, hétfőn találkozunk!

Nézett végig a fiatal lányon szigorúan, majd egy szánakozó fintor után megfordult és elvegyült a tömegben.

Cassidy hitetlenül bámult maga elé, és próbálta megemészteni az elhangzottakat. Kirúgták. Elvesztette a munkáját. Az életét! Az egyetlen dolgot, ami fontos volt számára! Oda a karrierje! Minden, amin eddig oly’ keményen dolgozott, egy szempillantás alatt most romba dőlt. Futótűzként terjedt szét a testében a dermesztő félelem. Mihez kezd majd ezek után?

A következő percben azon kapta magát, hogy egy sarokban gubbaszt egy pezsgősüveggel a kezében, amit az egyik pincér kezéből csavart ki, elég erőszakos módon, noha ez érdekelte a legkevésbé. Soha nem ivott, ha dolgozott, de ez már nem számított, hiszen kirúgták. Hivatalosan már nem dolgozott a P&D-nek.

Fogalma sem volt mennyi ideje ülhetett ott, de mivel egész nap egy falatot sem evett, a pezsgő, ami addig lecsúszott, kezdte meghozni a hatását. Forogni kezdett vele a világ, és a látása sem volt már tökéletes. Váratlanul azonban Bill jelent meg előtte, aki kérdően tekintett le rá.

- Cassie! Minden rendben?

- Bill! Már csak te hiányoztál a boldogságomhoz! – kiáltott fel a lány hangosan.

Kicsit hangosabban is, mint kellett volna, ugyanis a közelben álló egyik idős házaspár szörnyülködve pillantott a lányra, majd zsörtölődve tovább is állt.

Bill vigyorogva fordult feléjük, majd újra a lányra nézett.

- Sshh! – tette a mutatóujját a szája elé, majd leguggolt a lány mellé.

- Azért jöttél, hogy belém rúgj? Hogy gratulálj, mert kirúgtak? – szegezte a tekintetét a férfire cinikusan.

- Kirúgtak? – kérdezte elképedve Bill.

- Jaaj, Bill, előttem igazán nem kell megjátszanod magad! Az az álnok kígyó Molly már biztosan elhordott mindenfélének, mindenek előtt minden... – A lány zavarodottan bámult maga elé. – Te jó ég, már beszélni sem tudok. Mit művelek én itt? Ma reggel még volt állásom, életcélom, most meg itt ülök és nevetségessé teszem magam. Erről az egészről Molly tehet! Az az álszent vén szipirtyó... Megyek és megmondom neki, hogy velem nem szórakozhat!

Cassidy tétován felállt, ám Bill azonnal el is kapta a karját és behúzta magával a házba. Mikor beértek egy szobába és Bill becsukta utánuk az ajtót is, a nő hevesen tiltakozni kezdett.

- Neked meg mi a fene bajod van? Szállj már le rólam! – rángatta ki a karját a férfi kezéből.

- Cassie, nem mehetsz oda a főnöködhöz!

- De igen! Nem mindegy, hogy mit csinálok? Már úgyis kirúgott. Különben is, neked ehhez semmi közöd!

A lány durcásan félretolta Billt és megpróbált kimenni az ajtón. Ám Bill még idejében elkapta a derekát és szorosan magához húzta, majd halkan megszólalt.

- Nem engedem, hogy ilyen állapotban kilépj ebből a szobából!

A lány egy pillanatra lehunyta a szemeit, ahogy Bill bársonyos hangja duruzsolt a fülébe. De aztán hamar észbekapott és harciasan eltaszította magától a férfit.

- Mégis mi a szar közöd van neked ehhez az egészhez?

- Csak nem hagyom, hogy tönkretedd az életed! Ha most jelenetet rendezel az kinek lesz jó?

- Nekem! Képzeld el, nekem jól fog esni! Molly kirúgott és elintézi, hogy soha többé senki ne alkalmazzon! Az összes potenciális partnerünk itt van ezen az istenverte bulin, szerinted Molly nem fog előttük lejáratni?

- Nem, te fogod lejáratni magad, ha most kimész és hülyét csinálsz magadból! Egyáltalán mi ütött beléd? Te vagy Cassidy Clark, te nem szoktad csak úgy feladni!

- Mollynak teljesen mindegy, mit teszek innentől kezdve. Elbuktam, és ezt soha nem felejti el! Mégis mi a fenét tehetnék? Már kirúgott, és ezen nem fog változtatni!

Mély csend borult rájuk, de ekkor Bill telefonja csörögni kezdett.

Cassidy fáradtan borult le a helyiségben található kanapéra, majd arcát a kezeibe temetve felsóhajtott. Bill váltott néhány szót a vonal túlsó végén lévő emberrel, majd villámgyorsan kinyomta és a zsebébe csúsztatta a készüléket.

- Mosd meg az arcod és szedd össze magad, ugyanis kimegyünk!

- Az előbb mondtad, hogy nem hagyod, hogy kimenjek – közölte unottan a lány, mire Bill a szemeit forgatta.

- De most össze fogod szedni magad, és kimegyünk!

- Mit bánom is én! – állt fel nemtörődöm módon a nő, majd a mosdóba ment.

Fogalma sem volt, mire vélje ezt az egész helyzetet, de bármennyire is tűnt abszurdnak, nem ellenkezett. Ezen még ő maga is meglepődött. Megmosta az arcát, megigazította a sminkjét, a ruháját, majd visszament Billhez.

- Jól nézel ki, Cass! – mosolygott rá Bill, mikor tekintetük találkozott.

- Te jó ég! Úgy érzem magam, mintha újra gimisek lennénk! Utoljára akkor szólítottak így. Pontosabban szólítottál, hiszen rajtad kívül senki nem nevezett így.

Bill elvigyorodott, majd kitárta az ajtót a lány előtt és kiléptek a szabadba. A férfi azon nyomban a tömeget kezdte kémlelni, majd mikor tekintete megállapodott egy bizonyos irányban, odaszólt a lánynak.

- Kövess!

- Mégis minek? Bill nem fogok...

- Nem fogod megbánni, ígérem! – fordult felé komolyan a férfi.

A tekintete összefonódott a nő tekintetével, majd mikor egy másodperccel később a szemei lejjebb vándoroltak, és megállapodtak a nő telt ajkain, azonnal zavartan elfordult és elindult az előbb kiszemelt irányba.

Cassidy szinte megbabonázva állt egyhelyben, majd mikor észbekapott, ő is elindult Bill után. Tudta, hogy őrültség bíznia egy férfiben, aki csak úgy felbukkan a rég elfeledett múltból, és akit mellesleg utál, de valahogy mégis megtette. Talán mert már nem volt tétje. Az egész élete a munkája volt. Most pedig elvették tőle. Lehajtott fejjel, elgondolkodva követte Billt.

Mikor azonban Bill megállt, Cassidy felnézett, és egy pillanatra azt hitte, hogy képzelődik.

- Helló, Karl! – nyújtotta kezét Bill az említett személynek.

A híres-neves divattervező állt ott, Karl Lagerfeld. Cassidy kétkedő pillantásokkal illette Billt.

- Helló, Bill! Hogy s mint?

- Megvagyok, köszönöm! Szeretném bemutatni egy régi barátomat. Ő itt Cassidy Clark! – fogta meg a nő kezét, majd közelebb húzta magukhoz, hogy Karl tüzetesebben is szemügyre vehesse. – Ő szervezte ezt a partit.

- Jó napot, Mr. Lagerfeld! Nagyon örülök, hogy megismerhetem!

- Ugyan már kedvesem, szólítson csak Karlnak! Egyébként részemről a szerencse. Micsoda kifinomult ízléssel rendelkezik, kisasszony! – mérte végig a nőt diszkréten.

- Köszönöm szépen – bólintott Cassidy egy ezer wattos vigyorral, mikor egyszeriben megjelent Molly Parker.

Cassidy büszkén vette kezeibe az irányítást.

- Karl, ő itt a főnököm, Molly Parker!

- Nagyon örvendek, Karl! – nyújtotta a kezét az asszony, Karl pedig kezet csókolt.

- Üdvözlöm, Molly! Elnézését kérem, hogy kicsit elkéstem, de volt egy kis vészhelyzet. Remélem nem maradtam le semmiről.

- Ugyan dehogy!

- Roppant hangulatos parti! Cassidy remek munkát végzett, nemde bár?

- Igen, ő a legjobb alkalmazottam! – mosolygott szélesen Molly, miközben nyomatékosan az említett szemeibe nézett. – Karl, jöjjön, hadd vezessem körbe!

- Örömmel, Molly!

Mikor már kellőképp eltávolodtak, Cassidy tátott szájjal fordult Bill felé, aki csak szüntelenül vigyorgott.

- Ezt meg mégis hogyan...? Hogy csináltad?

- Tudod, megvannak a kapcsolataim!

- A zenei világban, oké. De Karl Lagerfeld? Komolyan?

- Modelkedem. Néha – ingatta a fejét, mire Cassidy vágott egy aprócska grimaszt, amit Bill is észrevett. – Most meg mi van?

- Semmi – felelte a lány.

- Mi volt ez?

- Mi? – kérdezte a lány értetlenül.

- Ez a nézés!

- Milyen nézés?

- Cassidy, te annyira...

- Ha azt várod, hogy megköszönjem, akkor el kell, hogy keserítselek! Nem kértem, hogy segíts, és különben is, én is meg tudtam volna oldani, szóval...

- Hát persze, minden bizonnyal – nevetett fel Bill kurtán.

Cassidy szemforgatva fordított hátat a férfinak, és már el is indult volna, ha Bill nem rántja vissza a karjánál fogva.

- Várj már! Nem kell megköszönnöd!

- Nem is szándékoztam – vágott vissza a lány tárgyilagosan.

- Tartoztam neked ezzel!

- Hát örülhetsz, akkor most törlesztettél! Most már biztosan nem fogsz álmatlanul forgolódni éjszakánként – szólt gúnyosan a nő.

- De igen! És tudod miért?

- Nem, Bill! Nem ismerem, azokat az embereket, akiket még sikerült érzelmileg hazavágnod...

- Hogy lehetsz ennyire... ellenséges – nevetett fel a férfi. – De tetszik, meg kell, hogy mondjam.

- Miről beszélsz?

- Rólad!

- Te ittál, Kaulitz?

- Én is tetszem neked, nem igaz? – az énekes arcán egy diadalittas mosoly terült el.

Cassidy egy pillanatra lesütötte a szemeit, majd megköszörülte a torkát.

- Akkor most újra megkérdezem: Te ittál?

- Cass! – mosolygott Bill. – Miattad vagyok itt, érted?

A nő hirtelen a csokoládébarna színű szempárba bámult, ám ekkor eszébe jutott, hogy ezzel önkéntelenül is elárulja magát. Elárulja, hogy mennyire vonzódik a férfihez.

- Te nem vagy normális, Kaulitz!

- Lehet, de Te sem!

- Ebben lehet valami – vonta meg a vállát Cassidy.

- Összeillünk – húzta szorosan magához a nő törékeny testét.

- Ezt azért így nem mondanám.

- Megcsókolhatlak? – hajolt a nő ajkaihoz epekedve.

- Miért? – a nő szinte suttogott.

Mindketten szaporán vették a levegőt, de ajkaik még csak súrolni sem súrolták egymást.

- Mert szeretném – nyelt egy nagyot Bill és megnyalta az ajkait. – És mert nem tudok több okot, hogy miért ne?

- Miért kezdtél ki azzal a másik lánnyal, Bill? Nem voltam elég jó neked?

- Dehogynem, csak hülye voltam.

- Most is az vagy.

- Lehet.

- De én is – nevette el magát a lány halkan.

- Összeillünk.

- Igazad lehet – suttogta Cassidy mosolyogva, majd átkarolta Bill nyakát. – Megcsókolsz még ma?

- Örömmel!