A hold kíváncsian meresztgette fénylő szemeit, ahogy a nyári éj paplanként körbeölelte az ismeretlen alakot. Halkan megremegett a levegő a férfi reszketeg sóhaja alatt, majd belesimult a szokatlanul dermesztő szél pulzálásába. A test beletörődően vonaglott meg egy pillanatra, miközben a hideg beszivárgott a bőre alá és egészen csontjáig hatolt; a sötét szemek ábrándosan bámultak a semmibe.
Bill Kaulitznak mindig is voltak álmai. Volt, amelyik korábban vált valóra, némelyik csak később, és akadt olyan is, ami teljesen mást hozott magával, mint amit ő szeretett volna. Kezdetben szerette azt, ami körülvette; a siker a nyomába szegődött és úgy tűnt, nem is távozik mellőle. Mosolyogva merült a siker mámorába, hagyta, hogy a csillogás háttérbe szorítsa az egyre zordabb valóságot – az igazság azonban kitartóbbnak bizonyult a szerencsénél.
A hajtás, az újságírók és az egyre sűrűbbé váló zaklatások rádöbbentették, mibe is került az álma. Nem volt semmije a pénzén és a hírnevén kívül – nem volt igazi otthona és családja sem, mindenki csak az énekest látta benne és senki sem vette a fáradtságot, hogy tovább lásson ennél. A színpad és az éneklés érdekessé tette őt a világ számára, de az emberek ennél többet nem kértek belőle, nekik csak egy bálvány kellett, akit a neve miatt kedvelhetnek, nem önmagáért.
Ha Berthold Nueuernek hívnák, az emberek figyelmen kívül hagyták volna, nem rohangálnának utána fárasztó kérdésekkel bombázva őt és senki sem akarna betolakodni a mások által szervezett életébe. Nem akarnák pokollá tenni az létét, mert mást képvisel, mint amit megszoktak.
Hiányzott az élete, amiről lemondott, hogy híres lehessen, és amit már sohasem kaphat vissza. Szeretett volna ismét a barátaival és a családjával lenni, azokkal, akik őt magát látták, nem a frontembert a színpadról. Még jobban elkeseredett, amikor rájött, hogy van ilyen ember, ráadásul a közvetlen közelében.
Faye Tomhoz tartozott.
Elragadó volt, ahogy csillogó szemekkel ránevetett, izgatottsága mindig magával ragadta, bármiről is beszélgettek. Segítette és támogatta, jókedvével mindig visszarángatta a mélabúból, s ha kellett csak ott ült mellette akár órákon át nyugtatóan dúdolva. Nem faggatta arról, amiről nem akart beszélni és nem várt többet annál, amit Bill adni tudott. A hat év alatt, amióta ismerték egymást, végig a barátjaként kezelte, képes volt túllépni azon, hogy Bill egy ünnepelt sztár.
Faye csinos volt, de nem lélegzetelállítóan gyönyörű; egyszerűen csak szép. Nevető zöld szemekkel, kusza vöröses tincsekkel, amikkel ugyanolyan csatákat vívott nap nap után, mint Bill maga is. Vidám volt, a kedves mosolya rendületlenül ott ült a szája szegletében; még a napnál is fényesebben ragyogott. Bill egyre gyakrabban felejtette rajta a pillantását, megbabonázva figyelte a tüneményt, ahogy Tom is. A bátyja azonban gyorsabb volt, számára mindig könnyebben mentek ezek a dolgok, Faye pedig őt választotta. Bill csalódott volt és folyton azon rágódott, vajon akkor is így alakult volna, ha ő még akkor el meri mondani Faye-nek, mit érez iránta, amikor Tom más nők után szaladgált. Ez már nem számított. Tom és Faye hosszú hetek óta egy párt alkottak, Bill számára pedig csak az álmodozás maradt és a bűntudat, a tiltott vágyakozás és az aljas remény, hogy egyszer történik valami, ami megtöri az idillt…
Teljesen váratlanul érte. Délelőtt még minden rendben volt, a páros nevetgélt, délután azonban már könnyes szemekkel talált a lányra a szobájában. Faye tompán bámulta az ajtót, szemeiben düh és bánat kavargott. Bill egész nap próbált kikerülni az útjukból, biztos volt benne, hogy a gerlepár kihasználja a szombatot. Korán kelt és igyekezett olyan zugra akadni a házban, amit Tomék kevésbé használtak, bármennyire próbálta elnyomni magában féltékenységét, képtelen volt örülni a pár boldogságának. Érzelmei viharként tomboltak benne, támogatnia kellett volna a bátyját, örvendeni, hogy végre hosszabb időre talált magának barátnőt egy éjszakánál, mégis csak arra tudott gondolni, vajon mikor un rá Faye-re, mint az előző kapcsolataira.
Bűntudattal nézte a lány könnyáztatta arcát, önmagát marcangolta, amiért Faye itt ült előtte összetörve. Kalapáló szívvel bámulta az akváriumot, miközben azon gondolkozott, mit tegyen. Nem tudta, hogyan kell megvigasztalni egy nőt. Az első ötlete, hogy megöleli a lányt, túl merésznek tűnt, és nem akarta, hogy Faye félreértse a közeledését. Úgy tűnt azonban, a vörös hajú megoldja helyette a problémát, vigaszt keresve bújt Bill ölelésébe. Szomorúan kezdett mesélni, hangja mély keserűségről és megvetésről árulkodott, ahogy elmondta, kivel kapta rajta Tomot. Bill a legszívesebben lecsókolta volna a könnyeket a bánatos arcról, el akarta altatni a lány félelmeit, miszerint őt soha senki sem fogja szeretni. A saját, tiszta érzéseivel gyógyította volna be a sebeket, amiket bátyja ejtett, csak hogy bizonyítsa, mennyire imádja Faye-t.
Nem értette, Tom miért tette ezt ezzel a csodával, hogy tudta így megalázni és összetörni, de ahogy Faye smaragd szemébe nézett, már nem akarta megérteni, elengedte a bátyjával kapcsolatos gondolatait. Gyengéden a kezébe vette a lány ujjait és meleg puszikat lehelt rájuk, majd magához szorította a sírástól rázkódó testet. Bódultan itta magába a lány fahájas illatát, és nem tudott tovább ellenállni, megcsókolta őt. Amint ajkaik összeértek, Bill ijedten próbált elhúzódni, Faye azonban magához húzta, a szenvedély fellángolt bennük.
Billnek nehezére esett megállni, ki sem akarta engedni Faye-t a karjaiból, ugyanakkor tudta, a lány csak bosszúból cselekedett; nem akarta elveszíteni a barátságát egy meggondolatlan tett miatt. Faye sóhajtva hunyta be a szemét néhány pillanatra, majd felpattant az ágyról és őt is magával rántotta.
Bill hagyta, hogy a lány kivezesse a házból egyenesen a közeli erdő felé kalauzolva őt, miközben motyogott valamit arról, hogy kettesben szeretne lenni vele. Amint a lány megállt, szenvedélyesen megcsókolták egymást a lenyugvó nap utolsó, bágyadt sugarának fényében. Teljesen elvesztek egymásban, nem érdekelte őket az erdő neszezése, sem az eget eluraló sötétség és a nyári est hidege.
Bill óvatosan a hátára fektette a lányt, simogatta az arcát, a nyakát; ujjait végighúzta az ajkain, kezei kutatva simítottak végig Faye testén, ahogy vágytól hajtva csókba mélyedtek. Bill hirtelen megmerevedett a mozdulatai közben, kitágult szemekkel nézett le Faye-re, mielőtt oldalra borult volna. A lány meg sem mozdult, üres tekintettel bámult rá. Bill ekkor látta utoljára, mélyen magába vésve a képet. Faye remegve állt fel a fűből, iszonyodva pillantott le a kezeire és a holdfényben derengő tőr véres élére. Érezte, hogy az alak, aki eddig némán figyelte őket, megragadja a csuklóját és az erdő vége felé húzza, mígnem az alakjuk beleveszett az erdő sötétjébe.
A hold kíváncsian meresztgette fénylő szemeit, ahogy a nyári éj paplanként körbeölelte a földön fekvő, ismeretlen alakot. Halkan megremegett a levegő a férfi utolsó, reszketeg sóhaja alatt, majd belesimult a szokatlanul dermesztő szél pulzálásába. A test beletörődően vonaglott meg egy pillanatra, miközben a hideg beszivárgott a bőre alá és egészen csontjáig hatolt; a sötét szemek ábrándosan bámultak a semmibe, mielőtt kihunyt bennük az élet…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése