+16
1#
-Nem, nem kell! Nincs rá szükségem! –ismételtem magam már sokadjára a napokban.
-De van! Valaki járkál a ház körül, ez veszélyes, és ha valami betörő? –sápítozott nagybátyám a konyhámban. Kora reggel az ő baromságait kell hallgatnom.
-Akkor már betört volna!
-Ne izgulj, tudok valakit, aki vigyázna rád! Benne megbízom! Gyere csak be! –kiabált ki a konyhából.
-Mi? De nekem nem kell… testőr… -akadt el a szavam, mikor is az a bizonyos illető, aki vigyázni fog rám, belépett a konyhába. A kora reggeli meleg napfény barna bőrét és izmos testét hangsúlyozta ki és nekem egyszeriben nem jutott eszembe egy szó sem.
-Hello… -mosolyodott el halványan.
-Öhm… -nyeltem egy nagyot, miközben tovább tanulmányoztam. Nem semmi egy hímpéldány, az biztos. Fehér izompólóban volt, egy könnyed melegítő alsóval, ami szintén fehér színű volt egy piros csíkkal az oldalán. Edzőcipőbe bújtatott lábán még a viszonylag bő nadrágon keresztül is látszott micsoda vádlija van. Fehér fejkendő díszelgett a fején, fekete lefonott haja a mellkasáig ért, alsóajkában piercing csillant. Nem egy szokványos testőr kinézet, az már biztos. Nem az az öltönyös sima képű, akiket a tv-ben látni, vagy akik az elnökre vigyáznak, az ő arca olyan más volt, Gyönyörű mogyoróbarna szemei voltak, finom húsos ajkai és néhány napos borosta. Gusztusos.
-Tom… -nyikkantam meg végre zavartságomból kievickélve- Hello… -nyújtottam neki a kezem, amit meg is rázott.
-Ígérem, vigyázok rád! –mosolygott.
-Köszönöm!
-Én megyek, Tom tudod a dolgod…
-Persze, vigyázok rá!
Néhány percen belül kettesben is maradtunk, én pedig totál hülyének éreztem magam.
-Akkor én… -hátrált ki Tom lassan.
-Esetleg egy üdítőt? Vagy egy kávét?
-Nem, köszönöm… inkább körbenéznék odakint…
-Rendben, őő megmutatom merre…
-Ne fáradjon… Csak tegye azt, amit szokott…-tűnt is el.
-Hát jó… -néztem utána.
Felhajtottam a maradék kávémat és visszatértem a dolgozószobámba a laptopomhoz. Az új könyvem második fejezetéhez kezdtem éppen, de megakadtam. Nem tudtam hogyan is nézzen ki a férfi főhősöm, de már éreztem milyennek kell lennie. Fekete haj, barna szemek, izmos test… olyan, mint Tom. Órákig csak írtam, hol megakadtam, hol pedig gépeltem, mint az őrült. Már sötét volt, amikor sokadjára levettem fekete keretes olvasószemüvegem és rágcsálni kezdtem a szárát.
-Hm… -dörzsöltem meg a szemeimet, minden porcikám kávéért könyörgött, a csuklóm már sajgott a sok gépeléstől, a fejem is kezdett megfájdulni. Az órára pillantottam, fél 10? Nem lehet. És de, annyi volt. Egész nap csak írtam? Gyomrom megkordulása és a hirtelen rám tört éhség volt a válasz. Tehát egész nap írtam.
-Hé… -támaszkodott Tom az ajtófélfának és csendesen figyelt.
-Igen? –kaptam fel a fejem.
-Körbe néztem és bezártam az ajtókat! Senkit sem láttam a környéken…
-Köszönöm… -mosolyodtam el fáradtan- Azonnal kikísérem…
-Öhm… a nagybátyja nem mondta? Én… egy darabig itt fogok lakni… tudja, amíg meg nem lesz az elkövető…
-Értem… akkor… a szobája… -pattantam fel, de a hirtelen felállástól színes fények kezdtek pattogni a fejemben.
-Jól van? –tartott meg. Hihetetlen milyen gyors. És milyen férfias illata van.
-Persze… csak sok volt mára az írás…
-Nem is evett?
-Nem… -húztam el a szám- És a gyomrom már hadakozik is.
-Jöjjön, főztem vacsorát!
-Hogy? Komolyan?
-Igen! –bólintott- Remélem, szereti a tésztát…
-Tökéletes! De igazán nem kellett volna fáradoznia…
-Ugyan, én is éhes voltam, a hűtője meg üres, szóval…
-Holnap bevásárolok…
-Már megtettem! –kísért be a konyhába, ahol csodás illatok szállingóztak a levegőben- Továbbá bátorkodtam lenyírni a füvet, és ha nem gond, kicsit rendbe tettem a kertet…
-De… ezt igazán nem…
-Amíg itt vagyok, én leszek az ezermestere is! Most mindenki más gyanús, szóval felhívtam és lemondtam a kertészt.
-Ó… -ültem le.
-Jó étvágyat!
-Köszönöm! Tényleg… Ha végeztem, megmutatom a szobáját…
-Rendben… most meséljen, min dolgozik? –vett ki a hűtőből egy kis narancslevet. Elég otthonosan mozgott már, de valahogy nem zavart.
-Egy könyvön…
-Hm, író?
-Aféle volnék!
-Miket ír?
-Általában romantikusakat, de akad köztük krimi is…
-Érdekes…
-Azt hiszi béna csajkönyvek, mi?
-Nem! Amíg nem olvastam olyat, nem ítélkezem…
-Hallotta? –kaptam az ablak felé a fejem, mert mintha hallottam volna kintről valami neszt.
-Maradjon itt… -komolyodott meg azonnal Tom arca-
-Nem, nem maradok itt egyedül, magával megyek! –pattantam fel halálra rémülve.
Tom évődött pár pillanatig, aztán beleegyezően sóhajtott.
-Rendben… de szorosan mögöttem lépked és egy szót se!
-Oké… -kapaszkodtam belé és már megnyugodtam egy kicsit.
Lassú léptekkel, nesztelenül haladtunk ki a teraszra, mely a medencére nézett, mely ki volt világítva. Levegőt is alig mertem venni, és minden neszre összerezzentem.
-Nyugodjon meg… -súgta a fülembe Tom. Rekedtes hangjától libabőrös lettem és egy pillanatig elgondolkodtam azon, milyen lehet, ha más körülmények között, mást súg a fülembe. De el is vetettem azonnal, ő a testőröm és ennyiben is kell hagynunk.
-Oké…
-Maradjon itt, fél perc és itt vagyok! Maradjon itt! –ismételte.
Némán bólintottam, pedig egyáltalán nem volt ínyemre, hogy magamra hagy, még ha csak fél percre is. El sem tudtam találni ki ólálkodik a házam körül. És vajon mit akarhat tőlem? És ha akar tőlem valamit, miért nem fedte már fel magát?
Tom tényleg fél perc múlva jött vissza hozzám.
-Na? Látott valakit?
-Egy árva lelket sem! Lehet, hogy csak néhány kamasz…
-Remélem…
-Nyugodjon meg, mellettem semmi bántódása nem eshet! Fejezze be a vacsoráját…
Visszamentünk a házba és befejeztem az evést. Egy pohár vörösborral öblítettem és megköszöntem Tom fáradtságát. Megmutattam a szobáját, amit, mint kiderült már el is foglalt.
-Ha valamire szüksége lenne, csak szóljon!
-Rendben…
-Megyek, elpakolom a konyhát!
-Majd én, maga pihenjen!
-De… maga főzte a vacsorát, a minimum, hogy…
-Feküdjön le… -mosolyodott el halványan és nem tudtam neki nem szót fogadni.
-Elég fáradt vagyok… -vallottam be- Akkor jó éjt Tom…
-Holnap találkozunk! –bólintott, majd eltűnt a folyosó végén.
-Igen… -néztem utána pár pillanatig, majd bementem a szobámba. Beálltam a forró zuhany alá és hajat mostam. Bizsergető érzés volt egy kicsit pihenni az egész napos ücsörgés és gépelés után. Egy könnyed hálóingbe bújtam, majd bemásztam a jó hűvös ágyba. Szokatlanul nagynak éreztem, egymagamnak legalábbis nagy. De ugyan kivel oszthatnám meg… Mióta Tom itt serénykedik a ház körül, azóta magányosabbnak érzem magam, mint valaha. Nem, talán a házasságom alatt magányosabb
voltam. De annak már vége és nem is bánom. Jól meg vagyok én egyedül is. Egy férfi csak bonyolítaná a helyzetet…
2#
Reggel jóleső napfény szökött be az ablakon, egyenesen az ágyamra vetülve. Kedvem sem volt felkelni, de muszáj volt. Ma még a szerkesztőmmel is beszélnem kell. Fél 9-kor csoszogtam be a konyhába, Tom már ott volt, és nekem egyből eszembe jutott a tegnapi körbekémlelés. Megnyugtatott a jelenléte.
-Jó reggelt! –kortyolt gőzölgő kávéjába- Feketén?
-Igen! –mosolyogtam rá hálásan és elvettem a felém nyújtott bögrét- Köszönöm!
-Kér reggelit? Van tojás is, de hoztam péksüteményt is…
-Igazán nem kellett volna fáradnia!
-Nem fáradtság…
-A péksütit választom…
-Tessék!
-Köszönöm…
-Tudja, beszélnünk kellene néhány dologról…
-Nem felel meg a szobája?
-De, a szobával semmi gond, nagyon szép és közel van a magáéhoz is szóval… Úgy értem erről az egészről beszélnünk kell! Tud esetleg olyat, aki rosszat akar magának?
-Ellenségre gondol?
-Olyasmire, igen!
-Nem tudok senkiről sem…
-Gondolkozzon… volt barát? Esetleg féltékeny barátnő? Egy rajongó…
-Elváltam, vagyis majd fogok… egy-két hét és kimondják a válást…
-Esetleg egy dühös férj?
-Nos, ami azt illeti, nekem lenne jogom dühösnek lenni! A legjobb barátnőmmel csalt évekig… Úgyhogy a barátnők is kihúzva! Rajongók… sosem volt velük gondom, kulturált rajongói közösséggel rendelkezem! Én csak egy író vagyok és nem egy rocksztár!
-Sajnálom… ami a férjét illeti…
-Én is… Hát, nem egymásnak teremtettek minket!
-Maga szerint ő…
-Hogy ártana-e nekem? Nem tudom… lehet… kész őrület ez az egész… Köszönöm a reggelit, most mennem kell!
-Hová? –kapta fel a fejét.
-Megbeszélésem lesz a szerkesztőmmel! Csak nem azt akarja mondani, hogy…
-Nem mehet!
-Micsoda? Muszáj mennem, már napok óta halogatom! Nézze, nagyra értékelem, hogy segít és vigyáz rám, de tőle nem kell tartanom! Ő talán az egyetlen barátom! Nem egy bérgyilkos vadászik rám, csupán valaki erre ólálkodik!
-Rendben… menjen!
-Köszönöm…
-De magával megyek!
-Ne! Úgy értem… nem mondhatom el nekik, hogy ki maga… csak feleslegesen aggódnának! Egy óra alatt megjárom az egészet, ígérem!
-Nekem az a dolgom, hogy vigyázzak magára és ez csak úgy megy, ha mindig a közelemben van!
-Kérem… -néztem rá könyörögve.
-Hol lesz a megbeszélés?
-Feladom… -sóhajtottam és felmentem a szobámba készülődni- Öltözzön fel, de ha lehet egy kis eleganciát is vigyen bele… -kiabáltam még vissza.
10 perccel később már a konyhában kortyolgattam a hideg narancslevem, amikor Tom lépett be. Majdnem félrenyeltem a látványától. Ő mindenhogy jól néz ki? Fekete farmert viselt egy sötétszürke inggel és egy fekete sportzakóval. Fekete cipője és sötétszürke fejkendője volt. Szívdöglesztően nézett ki, épp hogy nem csordult ki a nyálam.
-Kész van? –kérdezte és alaposan végigmért- Nagyon csinos…
-Kö-köszönöm… -pirultam el- Igen, mehetünk…
Beszálltunk a kocsimba és elindultunk a megbeszélésre. 10 perc kocsikázás és síri csönd után megérkeztünk, egy szálloda éttermébe.
-Szia! –köszönt Judy, a szerkesztőm két puszival.
-Szia! –ültem le mellé.
-Ki a kísérőd? –bökött állával Tomra, aki megállt tőlünk pár méterre és a tömeget pásztázta.
-Ó, ő csak… öhm…
-Jó napot! –lépett oda végül hozzánk- Tom vagyok, Cammie barátja!
-Nagyon örvendek! –mosolygott Judy és alaposan végigmérte őt, engem pedig elfogott a féltékenység, nem voltam rá büszke. Pedig csak megnézte magának Tomot.
-Khm… -köszörültem meg a torkom.
-Egy pillanat és jövök… -távozott Tom az asztalunktól.
-Neked aztán jó szemed van! De honnan akasztottál le egy ilyen pasit? Olyan, mint egy rocksztár…
-Ő nem a barátom… vagyis nem olyan, amilyenre te gondolsz…
-Én nem szólok bele, hogy kivel mit csinálsz, amíg nem hanyagolod el a munkát… Hogy haladsz a könyvvel?
-Haladgatok…
-És ez mennyiségben mégis mennyit jelent?
-Megvan az első 3 fejezet! Tegnap egész nap ezen dolgoztam…
-Igen? Na! Volt ihleted! Elhoztad?
-Persze… -vettem elő laptopomat a táskámból és megnyitottam a vázlatot. Amíg Judy elolvasta, rendeltem magamnak egy italt. Pár perc múlva Tom is megérkezett és rendelt magának egy sört.
-Hát ez… hát ez… -motyogott Judy néha olvasás közben és az arcáról nem lehetett levakarni azt a szokásos mosolyt, amikor biztos benne, hogy egy remekművet olvas. Zavarba tudott vele hozni, ugyanis én sosem éreztem az írásaimat profi munkának. Számomra sosem voltak teljesen készen, még évekkel később is találtam bennük egy-egy hibát, amikor újra olvastam őket könyvként. Mindig lenne mit hozzájuk fűznöm, de akkor már késő.
-Tetszik? –kérdeztem reménykedve, valahogy nem tudtam eldönteni, hogy mit is gondol.
-Hogy tetszik-e? –nézett rám hitetlenkedve- Még szép, ez zseniális! És ahogyan a férfi jellemét leírtad! Ez eddig a legjobb! –nézett Tomra és elakadt a szava. Rájött. Lebuktam, tudja, hogy róla mintáztam, mindenki levenné, aki olvassa, és aztán meglátja Tomot. Már csak abban reménykedhettem, hogy nem buktat le.
-Köszönöm… -jöttem zavarba, de láthatóan tom szerencsére nem vett észre az egészből semmit- Tom, kifizetnéd ezeket a pultnál? –nyomtam pár dollárt a kezébe és el is ment.
-Tudom, mire gondolsz… -fordultam azonnal Judy-hoz.
-Róla mintáztad!
-Nem, ez nem igaz, én csak…
-Cammie? –nézett rám átható pillantással.
-Oké… róla mintáztam, de neki ezt nem kell tudnia!
-Hm, rendben! De nem értem miért ne tudhatná! Nem gondolod, hogy örülne neki?
-Ő csak egy barát… tegnap óta ismerem csak és…
-Tegnap óta? És máris könyvet írsz róla?
-Nem róla írom!
-Ő az egyik főszereplő, épp csak a neve nem Tom, hanem Ted!
-Ez nem jelent semmit!
-Szerelmes vagy!
-Nem vagyok! –háborodtam fel.
-Akkor mi ez?
-Nem tudom… -kaptam el a tekintetem.
-Nézd! Te vagy a kedvenc ügyfelem! Imádom, amit írsz és egyszerűen annyira bele tudom élni magam az írásaidba, hogy ha sírnak, én is sírok, ha nevetnek, én is nevetek! De senki sem hinné el, hogy te írtad, ha megismerik a magánéleted!
-Nekem nincs magánéletem…
-Éppen ez az! Szerelmes sztorikat írsz, pedig a magánéleted egyelő a nullával… annak ellenére, hogy most válsz és eddig férjnél voltál…
-Ismered Scott-ot… A karriere mindig is fontosabb volt… vagy a legjobb barátnőm…
-Elhanyagolt, értem én! De most, hogy küszöbön a válás, igazán engedélyezhetnél magadnak egy kis életet! Ez a Tom igazán jó pasi, kár lenne kihagyni! Azok a szemek! Jó ég, megnézted te a szemeit? Csodálatosak!
-Igen, észrevettem… -néztem Tom felé, aki a pultnál ücsörgött. Talán látta, hogy jobb, ha most nem zavar- Rendben, elmondom neked, de csak neked és nem kell megijedned! Tom a testőröm, azért van velem, hogy vigyázzon rám! Állítólag valaki ólálkodik a házam körül és velem lesz, míg ki nem derül ki az!
-Bajban vagy? –kérdezte ijedten.
-Nem! Biztosan csak valami kamasz lesz, ezért mondtam, hogy nyugodj meg! Nem vagyok veszélyben…
-Hát… mellette én sem lennék… Mit nem adnék azért, ha egy ilyen pasi vigyázna rám…
3#
-Kimegyek úszni… -dobtam le a táskámat haza érkezve és már szaladtam is fel a lépcsőn.
-De…
-Muszáj levezetnem a feszültséget, de ha gondolja, magán is megtehetem! –csuktam is be a szobám ajtaját magam után és csak akkor esett le milyen kétértelműen beszéltem. Vagy csak nekem tűnt annak? Menten elsüllyedek…
Gyorsan átöltöztem bikinire, mielőtt Tom bekopogna és elkezdene velem vitatkozni, hogy azonnal felejtsem el az úszkálást. Márpedig nekem senki sem fogja megmondani mit tegyek… többé nem.
Magamra kaptam még egy köntöst, fogtam a törölközőmet és a konyhába vonultam egy jó hideg koktélt keverni magamnak. A Brontosaurus koktél mellett döntöttem, az alkoholmentes és eszméletlen finom, pont jó egy kis úszáshoz. Szerencsére minden volt otthon hozzá, úgyhogy neki is láttam. Egy kis jég, szódavíz, grapefruitlé, lime leve és grenadine keveréke. Pompás íz világ és kitünően oltja a szomjat. Tom az udvaron volt, ahogy számítottam is rá. Biztos körbekémleli a terepet, kezdtem már kicsit unni ezt az egészet és meg is ijeszt ez az óvatosság, mert így egyfolytában azt érzem, van mitől félnem. Kezdek paranoiás lenni…
-Tiszta a levegő testőrkém? –raktam le koktélom az egyik kisasztalkára, a törölközőmet pedig az mellette elterülő napozóágyra.
-Komolyan is vehetne… -fordult felém és mintha elpirult volna.
-Én komolyan veszem… -mosolyodtam el- Kér egy koktélt?
-Nem köszönöm…
-Alkoholmentes!
-Maga csak ússzon… én pedig vigyázok magára… -ezzel oda is lépett mellém és egy gyors mozdulattal kigombolta, majd levette sötétszürke ingjét, mely alól előbukkant kidolgozott felső teste. A szívem is majd’ megállt a látványra, direkt csinálja? A nyál is összefutott a számban.
-M-mit csinál? –léptem hátrább, mint aki attól fél, hogy mentem letámadják. Örültem volna neki, de az igazság az, jobban féltem attól, hogy én támadom le őt.
-Ne is foglalkozzon velem…
Elkaptam a tekintetem, vettem egy mély levegőt és levettem a köntöst. Hátat fordítottam neki és azt is ledobtam a napozóágyra. Még pár nyugtató lélegzetvétel, majd egy nagyobb és beleugrottam a vízbe, gondosan ügyelve arra, hogy mindenképpen lefröcsköljem Tomot. Ezt kapja az, aki okoskodik nekem. Bosszantott Tom higgadtsága és egyszeriben azon kaptam magam, hogy mindennél jobban szeretném őt felbosszantani. Hogy legalább egy kis érzelmet lássak az arcán.
Úsztam pár hosszt, míg el nem fáradtam.
-Hé… ideadná a koktélomat? –támaszkodtam a medence pereméhez.
-Persze… -állt fel jól elkényelmesedett helyéről és oda adta a poharam.
-Kösz… nem jön be?
-Kihagynám…
-Mert innen nem tudna megvédeni, ha valaki ránk tör? Vagy nem tud úszni?
-Ne nevettessen…
-Jöjjön már, ígérem nem fojtom bele!
-Nem is tudna!
-Mivel érhetem el, hogy bejöjjön?
-Semmivel…
-És ha veszélyben forog az életem?
-Nem forog veszélyben…
-Jaj, segítsen, begörcsölt a lábam… -kezdtem el ficánkolni a vízben.
-Hazudik…
-Nem tudhatja… és ha igazat mondok?
-Ne szórakozzon! Nem hallott a fiúról, aki farkast kiáltott? –guggolt le hozzám.
-De, csak hogy én nő vagyok…
-Az… -nézett végig rajtam, szinte égette a bőröm a pillantása. De miért van ez? Lehet, hogy tényleg kell egy pasi?
-Gyerünk, mentsen meg… -buktam a víz alá és onnan néztem Tom tétovázását.
-Cammie, hagyja abba! Cammie! Cammie, jöjjön fel!
-Hagyja, hogy megfulladjak? –jöttem fel mosolyogva.
-Ez nem vicces… Hé!
-Jöjjön be… -buktam le ismét.
-Cammie! –még a víz alól is hallottam kiáltását- Cammie… francba… -levette a farmerjét és utánam ugrott.
-Már kezdtem félni! –nevettem.
-Azért vagyok itt, hogy megvédjem, nem azért, hogy szórakoztassam! –szúrt le, de láttam a szája szélén egy kis mosolyféleséget.
-Védjen meg az unalomtól! –fröcsköltem le.
-Hisztis nőszemély… -mosolyodott el.
-Na, fogadjunk, hogy bele tudom fojtani…
-Erre kíváncsi leszek… -húzta fel az egyik szemöldökét.
Nekirugaszkodtam és a vállába kapaszkodtam. Libabőrös lett, de biztosan csak a hideg víz miatt. Próbáltam lenyomni a víz alá, de sehogy sem ment, Tom kemény, mint a kőszikla. És mintha odaragadt volna a helyére. A háta mögé úsztam és onnan is próbálkoztam, de sikertelenül. Átöleltem a nyakánál, mire ő előre rántott, egyenesen a vízbe és nem eresztett.
-Hé… -néztem fel rá zavartan, mivel teljesen a mellkasához húzott.
-Na, mi az, feladta? –nézett le rám és egyből megkomolyodtam. Csak a szemét néztem és meg sem moccantam. Tom közelebb hajolt és lehunyta a szemét. Annyira meg akartam csókolni, de nem tettem. Nem tehettem. Ő a testőröm, és mint mondta, azért van itt, hogy vigyázzon rám, nem azért, hogy szórakoztasson…
Pár pillanat múlva sóhajtott egyet, majd elengedett.
-Bocsánat… -szabadkozott rekedt hangon.
-Hé… -kaptam el a karját, magamhoz húztam és megcsókoltam. Először csak hagyta, aztán egy kis habozás után viszonozta. Átöleltem a nyakánál és teljesen hozzá simultam. Meleg tenyere a hátamat simogatta, ahogy ő is közelebb húzott magához. Aztán hirtelen elszakadt tőlem.
-Neh… -néztem utána.
-Nem tehetjük… -merült le a víz alá és kiúszott.
-Tom…
-Hibáztam! –fordult felém, amikor kiért- Bocsásson meg… -ment be a házba gyors léptekkel.
Én rontottam el valamit? Hiszen akarta, láttam rajta. Vagy rosszul vettem volna észre? Megvártam, míg lenyugszom, aztán én is kiúsztam és felvettem a köntöst. Tom bent ült a nappaliban és úgy tett, mint aki nem vett észre, de tudom, hogy látott. Neki semmi sem kerüli el a figyelmét.
Felmentem és átöltöztem. Muszáj volt dolgoznom, így lementem és száműztem magam a dolgozószobámba.
-Lássuk… -nyitottam meg az eddigi vázlatot és átolvastam. Nem éreztem annyira reménytelennek, sőt, egészen jó volt. Szinte láttam magam előtt a cselekményeket, melyeket Tom hajt végre. A fene vinné el őt. Miért van rám ilyen hatással? És milyen hatással is? Csak ő jár a fejemben és nem értem miért hagyta abba azt a csókot. Belebizsergett mindenem, ha csak eszembe jutott. Nagy nehezen sikerült vissza terelnem gondolataimat az íráshoz és hozzá is fogtam. Rengetegszer elakadtam.
-Cammie… -rántott ki világomból egyszercsak Tom hangja.
-Hm? –néztem fel rá fáradtan és letettem szemüvegemet az asztalra, amit eddig rágcsáltam.
-Nagyon dolgozik?
-Igazság szerint megakadtam… -sóhajtottam.
-Miért nem pihen? Ha jól vettem ki Judy szavaiból, tegnap egész sokat haladt…
-Igen, valóban… de ha ellustulok, nehéz lesz folytatnom…
-Értem… -lépett beljebb.
-Leül? –mutattam az asztalom előtti székek egyikére.
-Nos… azt akartam mondani… -foglalt helyet- Hogy ami a medencében…
-Felejtsük el…
-Nem, én azt hiszem magyarázattal tartozom…
-Nem kell magyarázkodnia, az én hibám, bocsásson meg! Azt hittem akarja…
-Akartam! Csak… nem szabadott volna megtennem! Elfogulatlannak kell lennem, mert ha nem vagyok az, ez zavarhat a munkámban! Itt az a fontos, hogy megvédjem! Ezért azt hiszem, nem szabadna többször megtörténnie…
-Rendben… -láttam be.
-Láttam kint a nappaliban pár könyvét… tízet, ha jól számoltam… nem semmi…
-Köszönöm…-mosolyodtam el.
-Arra gondoltam, elolvashatnám-e az egyiket…
-Mi?
-Az egyik könyvét…
4#
-Elolvasni? –nyeltem egy nagyot.
-Persze csak ha nem zavarja…
-Öhm… nem, nem az csak… persze, egészen nyugodtan… -erőltettem magamra egy mosolyt.
-Csak hogy legyen mivel elfoglalnom magam, míg maga bezárkózik ide! –állt fel- Mit enne ebédre?
-Fogalmam sincs, de ne főzzön, maga itt vendég… vagyis valami olyasmi… Ismerek egy jó éttermet!
-Rendben, szóljon, ha éhes… -hagyott magamra.
Még szenvedtem egy fél óráig, de csak azért, hogy ne tűnjek annyira lelkesnek a közös ebéd miatt, pedig már nagyon vártam. Meg akarom ismerni Tomot, még ha ez nem is jó ötlet. Felszaladtam a szobámba, villámgyorsan letusoltam és megszárítottam a hajam. Gyors smink, felvettem egy egybe részes rövid szoknyát és egy sarut. Befújtam magam a legfinomabb parfümömmel és lementem Tomhoz.
-Részemről mehetünk… -támaszkodtam a nappali falához.
-Rendben… –nézett fel rám Tom a könyv felett és elakadt a szava.
-Milyet olvas?
-Ez azt hiszem, romantikusnak indul…
-Mi a címe?
-Blue Hawaiian!
-Az az egyik kedvencem…
-Miért egy koktél neve a cím?
-Mert minden a miatt a bizonyos koktél miatt van! Hm, ha jól emlékszem… fehér rum, egy kis kókuszlikőr, blue curacao, ananászlé és jégdara… Kóstolta már? Nagyon finom…
-Még nem…
-Elkészítem magának, ha haza értünk! És Tom… ez nem romantikus könyv…
-Szóval valakit meggyilkolnak? De kit?
-Majd megtudja… -kacsintottam rá.
-Elhúzta a mézes madzagot, mostmár muszáj elolvasnom…
-És eddig hogy tetszik?
-Hm… majd ebéd közben elmondom…
-Az a bizonyos mézes madzag…
Egy közeli étterembe sétáltunk el, 20 perc alatt megvolt és ilyen jó időben még jól is esett mindkettőnknek. Bent hűvös volt, az étteremben alig voltak, de örültem neki. Legalább nincs, mi elvonja a figyelmem és nem jönnek oda, hogy én vagyok-e az és kérhetnek-e aláírást. Általában az éttermekben előfordul, ezért nem gyakran járok oda. Jó érzés persze, de úgy gondolom, az embernek kell, hogy legyen magánélete. Ja, igen, ami nekem nincs…
Megrendeltük az ételt és hozzáfogtunk az evésnek.
-Szóval? –tértem vissza a könyvhöz.
-Már vártam mikor kérdez rá! –nevetett fel Tom. Milyen édesen nevet… Egészen összeszűkülnek közben a szemei.
-Szeretem tudni mit gondol az olvasó… -támaszkodtam kézfejemre és figyelmesen néztem őt.
-Az első pár fejezeten vagyok túl és eddig tetszik… De miért nem a gyilkossággal kezdte, mint általában az írók?
-Nem tudom, fontosnak véltem, hogy előbb megismerhessük a körülményeket és egy kicsit a szereplőket, hogy mennyire más életet élnek! De aztán egyik pillanatról a másikra egymás életének részeseivé válnak…
-Igaza van… maga remek író…
-Köszönöm, de azért annyira nem nagy szám…
-Minden író alá értékeli magát? Ha ez a könyv tényleg krimi, ahhoz sok ész kell, nem? Kitalálni a gyilkosságot, a körülményeket, a tettest és úgy rendezni, hogy a végén meglepetés legyen a kiléte!
-Na, igen, a megdöbbentés!
-Maga nagyon okos…
-Hozhatok még valamit? –lépett asztalunkhoz a pincér.
-A számlát… -bólintott Tom.
-Ragaszkodom hozzá, hogy én álljam…
-Miért? Nem vagyok szegény! Tudja… én nem azért csinálom, amit csinálok, mert kell a pénz! Azért dolgozok, mert szeretem csinálni…
-Kockára teszi az életét másért?
-Régebben igen, de mostanában kisebb melókat vállalok…
-Engem…
-Ez még nem tudom az lesz-e… A nagybátyja jó barátom, miatta vállaltam el… és ez lesz az utolsó munkám…
-Akkor jó… -könnyebbültem meg.
-Mehetünk? –állt fel az asztaltól Tom és követtem ki az utcára.
Sétálgattunk egy kicsit a városban, aztán hazafelé vettük az irányt, mert már kezdtünk elfáradni.
-Finom volt az ebéd… -mondtam, ahogy beértünk a lakásba.
-Szerintem is… Mondja, nem nagy ez a lakás magának?
-Arra céloz, hogy egyedül vagyok?
-Nem, nem azért mondtam… -szabadkozott.
-Tudom… és de, szerintem is nagy… de még reménykedek…
-Miben? Hogy rendeződik a kapcsolata a férjével?
-Tessék? Nem, nem az ki van zárva!
-Akkor?
-Abban reménykedem, hogy lesz még normális pasi is a földön… és egyszer talán… megtöltik ezt a házat a szaladgáló gyerekek…
-Miért nincs gyereke? –nézett rám figyelmesen és azt láttam a szemén, hogy tényleg érdekli a téma.
-Ez… bonyolult… tudja a férjem… nem akart… én pedig…
-Nem vitatkozott…
-Igen! Én csak amolyan dísz voltam mellette…
-Nem lehetett könnyű…
-Nos… -vettem egy mély levegőt- Neki látunk annak a koktélnak? –tereltem el a témát és szerencsére tapintatosan ő sem kérdezett többet a pocsék házasságomról.
A konyhába mentünk, ahol elkészítettem a beígért Blue Hawaiian nevezetű finomságot.
-Tessék, kóstolja meg… -nyújtottam oda Tomnak mosolyogva, aki csak a pultnál ült és nézte, amint szorgoskodom.
-Köszönöm! –vette el- Csirió… -koccintotta össze poharát az enyémmel, majd mindketten bele kortyoltunk.
-Na? Milyen? Iható?
-Ez nagyon finom Cammie… -nézett rám, nekem pedig ugrott egyet a gyomrom, amikor kimondta a nevem.
-Köszönöm… -pirultam el.
-Nos, én… -kapta el a pillantását és beleharapott az alsó ajkába- Azt hiszem, körbenézek…
-Őőő… igen, az lesz a legjobb, én pedig… én pedig dolgozom egy kicsit… -kaptam is fel a koktélomat és a dolgozó szobámba már-már rohantam. Lehuppantam a székembe és nyugtatgattam magam. Hogy tud úgy nézni rám? Mint aki menten felfal… Pedig biztos semmi ilyesmi nem jutott eszébe, hiszen megmondta… nem fordulhat elő többet. Én pedig nem vagyok annyira elkeseredve, hogy bárkire is ráerőszakoljam magam.
Pedig Tom aztán nem mindennapi pasi…
Most nem dolgoztam késő estig, vacsorát is főztem és valamiért nagyon igyekeztem. Ki akartam tenni magamért.
-Istenien főz… -lapátolta be Tom sorban a falatokat, mint aki hetek óta most eszik szilárd ételt. Pedig csak egy egyszerű rakott tésztáról volt szó, sok-sok sajttal.
-Köszönöm… -mosolyodtam el a látványán.
-A férje nem volt normális… -motyogta- Ó… bocsánat…
-Semmi baj… Örülök, hogy ízlik!
-Hozzá tudnék szokni, az már biztos…
Őrült fantáziám újra szárnyra kelt mondatától. Hozzá tudna szokni… Magam előtt láttam a képet, ahogyan ülünk összebújva és eszünk, egy-egy pohár vörösborral öblítve, majd beszaladnak a gyerekeink a szobába hangosan visítozva és a nyakunkba vetik magukat. Jó-jó, tudom, szánalmas és egyébként is csak pár napja ismerem, de író vagyok, és nem tudok gátat szabni féktelen fantáziámnak, amiből akad jócskán.
-Köszönöm a vacsorát… Nagyon finom volt… -fejezte be az evést Tom.
-Hm? –kaptam el a fejem.
-Merre kalandozott? –mosolygott rám.
-S-semerre… egy kis bort?
-Nem köszönöm… még körbe nézek, aztán lefekszem!
-Rendben… -szedtem össze a tányérokat- Jó éjt Tom!
-Magának is…
5#
Tom kiment, én pedig rendbe tettem a konyhát. Felmentem a szobámba, és vettem egy jó hosszú habfürdőt. Fárasztó nap volt, minden porcikám belebizsergett a lazító fürdőtől. És persze attól a gondolattól, hogy mi lenne, ha Tom mosná meg a hátam. Fél óra múlva kiszálltam és felvettem pizsamának szánt trikómat és rövid sortomat. Fogat mostam, aztán bemásztam a puha kacsatoll takaróm alá, ami kellemesen hűsített és álomra hajtottam a fejem. De nem akart jönni az álommanó, csak fészkelődtem az ágyban. Órákig csak szenvedtem, pedig nagyon fáradt voltam. Mégsem ment az alvás. Lehunytam a szemem és Tommal találtam szemben magam. Ahogyan testünk összeforr, és szerelmes szavakat suttog a fülembe.
-Áhh, hagyd már abba a fantáziálást!
Hiába, magánélet hiánya révén, nekem csak ez marad. Szánalmas vagyok… Egy pohár víz… igen, az jót fog tenni. Halkan nyitottam ki szobám ajtaját és lopóztam le a lépcsőn. Lámpát sem kapcsolva a konyhába lépkedtem és öntöttem magamnak egy pohár hideg vizet, Igen, ez biztosan segít majd. Töltöttem még eggyel és azt is megittam. Megtöröltem a szám, elöblítettem a poharat, aztán felfelé vettem az irányt. Ám nem jutottam tovább a nappalinál, hirtelen a semmiből egy kéz rántott a falhoz és odapréselt. Nem fájt, csak halálra rémültem.
-Tom? –néztem rémülten támadómra.
-Cammie? –lazított a szorításán, de nem engedett el- Maga az?
-Miért, mit hitt?
-Mi a fenét csinál? Meg is ölhettem volna!
-Talán jogom van meginni a saját házamban egy pohár vizet, vagy nincs?
-Az éjszaka közepén?
-Nem tudtam aludni… -kaptam el a tekintetem zavartan.
-Remek… én meg már azt hittem, a leselkedő az…
-Körbe nézett, nem?
-De igen, de nem fogok virrasztani…
-Mégis fent van!
-Jó a hallásom…
-Talán túl jó…
-A lényeg, hogy ne mászkáljon az éjszaka közepén nekem… Bárki elkaphatja…
-Paranoiás…
-Maga is félhetne egy kicsit Cammie! -nézett a szemembe szigorúan.
-Ugyan mitől? Kölyköktől?
-Nem! Veszélyben van, de elvicceli az egészet…
-Nem vagyok veszélyben! Maga itt van!
-De nem leszek mindig itt!
-Tudom! –szegtem fel az állam dacosan.
-Akkor jó! –hajolt közelebb Tom és azonnal elpárolgott minden magabiztosságom.
A kinti lámpák beszűrődő fényétől homályosan bár, de láttam az arcát. Szigorú arckifejezése lassan ellágyult, majd szép lassan elengedett és hátrább lépett.
-Gyáva! –vetettem oda neki, mire újra elkapott és ajkaimra tapadt. Szenvedélyesen csókolt, talán még sosem volt ennyire jó. Az arcomat fogta és úgy csókolt, én pedig a hátába kapaszkodtam. Akkor vettem észre, hogy nem volt rajta póló, valószínűleg csak egy szál alsógatyában szokott aludni. De abban a pillanatban nem is érdekelt. Úgysem lesz rajta sokáig. Simogató tenyere a hátamra vándorolt a trikóm alá, aztán felkapott a karjába. El sem szakadva ajkaimtól, felfelé vette az irányt, egyenesen a szobájába és az ágyra zuhantunk. Türelmetlen mozdulatokkal hámozott ki a sortomból és combomat kezdte cirógatni.
-Tom… -sóhajtottam fel, amikor csókjai már a nyakamra, vállaimra, és kulcscsontomra haladtak át. Felültem és felemeltem a kezem, hogy a trikót is le tudja venni. Amint az megvolt, ismét ajkaimra tapadt és teljesen fölém mászott. Apró, édes csókjai a mellemre orientálódtak át, teljesen kikészítve ezzel engem és nyelvét is megéreztem.
-Ú… -nyögtem fel és megrándultam az élvezettől.
-Gyönyörű vagy… -csókolt a köldökömbe, majd nyelvével, azzal is megismerkedett. Bugyim két pántjába akasztotta fogait és azzal húzta le rólam. Baromi szexisen csinálta. Fél pillanat alatt az alsójától is megvált és újra fölém mászott.
-Akarod? –kérdezte, mire a válaszom csak egy határozott és heves bólintás volt. Elmosolyodott és megcsókolt. Az a nyelvtechnika…
Már az egész testem izzott, fél volt, hogy felrobbanok Tom karjaiban, de kivártam, nem akartam elrontani az előjátékot. Nedves ajkaival körbejárta a mellem, végigszánkázott a szegycsontomon, le a hasamig, majd még lejjebb. Erőteljesen markoltam a lepedőbe, hogy ne sikítsak fel az élvezettől. Egy kicsit széljebb terpesztette lábaimat és most ott időzött el, míg azt nem éreztem, hogy bizsergés indul el a gerincem mentén és egy ponton tömörül össze… méghozzá ott, ahol Tom ajkai járnak.
-Tom… -nyögtem a nevét újfent.
-Azonnal… -mászott feljebb, megcsókolt és közben éreztem, ahogy szép lassan eggyé válunk. Eleinte lassan mozgott, majd egyre gyorsabban, hogy már levegőt is alig kaptam. A mellkasomat csókolta, én pedig magamhoz húztam, amennyire közelre csak lehetett. Egyszerre lélegeztünk, egyszerre nyögtünk, egyszerre sóhajtoztunk, még a szívük is egyként dobbant. A testünk verítékben úszott, ott csókoltuk egymást, ahol csak értük. Aztán mindkettőnk teste megfeszült, Tom lehunyta a szemét, én beharaptam az ajkam. Próbáltuk nyújtani, amíg csak lehetett, de a gyönyör hatalmas erővel söpört végig rajtunk, míg fel nem nyögtünk mindketten.
-Igen… -kapkodtam levegő után kifulladva.
-Cammie… -súgta a nyakamba és rám nehezedett. Ujjaim a hátán jártak, míg ki nem fújta magát és le nem nyugodtunk.
-Hm? –kérdeztem.
-Cammie… -csókolt a nyakamba és ez többet mondott puszta felszínes szavaknál. Elmosolyodtam és tarkóját simogattam, míg le nem gördült rólam. A karjára feküdtem, ő pedig cirógatni kezdte a csípőmet. Az éjszaka alatt még sokszor lettünk egymáséi és ez számomra felfoghatatlan volt. Tom megadta magát nekem? Pedig annyira ellenkezett eddig. A csók után is… Mindezt azért, mert azt mondtam rá, hogy gyáva? Tényleg annak tartottam… Hisz milyen férfi az, aki nem cselekszik a szíve szerint, hanem inkább az agyára hallgat, és nem bonyolódik bele a dolgokba. Bonyodalom mindig kell. Jó, az elején igaz, hogy mást mondtam… de Tomot megismerve, mégis vállalnom kell egy kis kockázatot. Hisz már az is az, hogy szeretkeztünk. Felemelő érzéssel a gyomromban aludtam el szorosan Tom mellkasához bújva. Bejött a simogatása, mert elálmosított.
-Tom? –mocorogtam reggel a takaró alatt és őt kerestem, de hiába. Azonnal kipattantak a szemeim és rögtön nem voltam olyan álmos. Egyből a legrosszabb jutott eszembe: Tom elment. Nem akar már vigyázni rám, még pedig az este történtek miatt. Hisz lefeküdtünk és reggelre biztosan megbánta… De miért nem volt képes ezt a képembe mondani? Elviseltem volna…
-Tom? –szaladtam végig a házon, de semmi. Aztán meghallottam a bejárati ajtó nyitódását. Szaladtam, ahogy csak tudtam, kis híján fellökve így Tomot, de nem érdekelt.
-Hé… Cammie? –kérdezte, de akkorra már elértem és a nyakába ugrottam örömömben. Hát nem ment el. A szatyrok, melyeket eddig a kezében tartott, a földre hullottak, kigurult belőlük pár gyümölcs.
-Tom…
-Mi van magával? Bárki lehetett volna az, és maga egyenesen a karjaiba szaladhatott volna…
-Azt hittem itt hagytál… de várjunk… -engedtem el- Mi van… magával? –kérdeztem összezavarodva- ezt meg hogy…
-Most szétszórt mindent… -hajolt le és szedegetni kezdte a zacskók egykori tartalmát.
-Mi van veled? Az este…
-Az este nem történt… semmi… -nézett rám az utolsó szónál nyomatékosítva.
-Semmi… -ismételtem halkan.
-Semmi… -indult is a konyhába.
Nem… nem lehet. Mégsem tudom elviselni, pedig ez a kegyetlen valóség. Az van, amitől féltem. Ugyan nem ment el, de így még csak rosszabb is a helyzet. Követtem őt, bár mondani nem igazán tudtam mit kellene. Nem fogok neki könyörögni. Valószínűleg felesleges is lenne.
-Mi az? –kérdezte, mikor meglátott a pult mögött.
-Dolgozom, ne zavarjon! –fordítottam neki hátat dühösen és felcsörtettem a szobámba. Úgy éreztem magam, mint akit kihasználtak, Ő csupán alkalmi szexet látott bennem, én naiv pedig már a jövőnkről szőttem mesebeli álmokat. Mit is hittem, csak három nap! Azóta ismerem… sőt, nem is ismerem. Nem tudok én róla az égvilágon semmit sem. Kivéve azt, hogy játszadozik a nőkkel. És én hagytam is neki, hogy kihasználjon.
Beálltam a zuhany alá, hátha a langyos víz lemossa a szégyenemet, de még utána is ott éreztem magamon Tom minden egyes csókját. Neki láttam a munkának, hátha eltereli a figyelmem, de éreztem rajta, hogy nem lett valami fényes a megfogalmazás. Kijelöltem az új szöveget és delete. Volt, nincs. Akár csak a méltóságom. Tegnap még volt, ma már nincs…
Arra eszméltem fel, hogy az ajtót bámulom, amint Tom szokott benézni, halvány mosollyal az arcán, de persze most senki sem állt ott. Eleredt a könnyem, csak tudnám miért. Nem vagyok szerelmes, sem egy kis tini, hogy ilyenek megríkassanak. Mégis sikerült. És ez csakis Tom hibája…
6#
Egész nap bent voltam, hol írtam, hol pedig csak meredtem magam elé. Aztán úgy döntöttem, nem foglalkozom Tommal. Senki sem mondhatja meg, mit csináljak, pláne ő. Ha jól hallottam, Tom a konyhában szorgoskodott, ezt máskor aranyosnak találnám, de most csak egy ördögi mosolyt tudott kiváltani belőlem. Felmentem a szobámba és összekészülődtem. Hogy mihez? Egy féktelen partizáshoz, ami egész este tartani fog, amíg csak össze nem esek, Jár már egy kis szórakozás, napok óta be vagyok ide zárva. Egy dögös éjszakai smink, parfüm és már készen is álltam. Kezembe vettem kedvenc telitalpú magas sarkúmat és leosontam az emeletről. Úgy látszik Tom főzés közben nem elég éber. Amilyen gyorsan csak lehetett, kilopóztam a házból, persze ügyelve arra is, hogy ne csapjak zajt. Beültem a megrendelt taximba és a város legfelkapottabb klubjába vitettem magam.
-Cammie, nem éhes? –ment a dolgozó szobámba Tom- Cammie? –szólt fel a lépcső aljáról, amikor ott nem talált, majd válasz híján felsietett az emeletre- Itt van? –nyitott be a szobámba. Meglátta a ruhámat az ágyon és a készülődés nyomait, melyeket még véletlenül sem pakoltam el, lássak csak, hogy szórakozni mentem.
-A franc… -csapta be az ajtót dühösen.
A buli egy szóval? Pocsék… Több szóval? Unalmas és színvonaltalan. Szánalmas. Már tudom, miért nem járok ilyen helyekre. Nem tetszik a zene, és egyáltalán ez az „5 percenként alakul egy dj” felfogás sem. Mások számaiból slágert csinálni azzal, hogy egy kicsit megkeverjük, felpörgetjük, na meg elrontjuk? Ez lenne a művészet? A fiataloknak úgy látszik, ez jön be. Jó, azért én sem vagyok egy öreg tyúk, a magam 25 évével, de valahogy mégsem jön be. Mindegy, táncoltam rá, mert elhatároztam, hogy már csak azért is jól fogom magam érezni. Hamar elfáradtam, talán nem volt még elég a pia, vagy a kevés étel miatt, amit ma fogyasztottam, de őszintén szólva az is közre játszott, hogy egyedül voltam. Aztán ismerős arcot véltem felfedezni a tömegben.
-Na, ne, ezt ne… -fordítottam hátat hirtelen és talán ezért is figyelt fel rám az a valaki.
-Cammie? –hallottam saját nevemet magam mögül, így kénytelen voltam visszafordulni.
-Scott… észre sem vettelek… -villantottam egy hatalmas műmosolyt. Nem akartam ezt, nem akartam látni. Csak egy estét akartam. De ő elszúrta a jelenlétével. Fájt még, amit tett, és nem azért mert még szerettem. Ha bele gondolok, nem is szerettem őt igazán szerelemből, csupán tiszteltem. De mára már ez is szerteszét hullott, akárcsak az életem. Az egészben csak az volt a rossz, hogy mellette úgy éreztem, mintha nem érnék semmit. Csak arra vagyok, hogy őt büszkévé tegyem, és hogy támogassam. És hogy az én álmaimmal mi volt? Semmi… Engedte ugyan, hogy kiadjam a könyveimet, de élni nem. Így a könyvírás lett a mindenem, az egyetlen kapaszkodóm, ami még a valós világban tartott.
-Gyönyörű vagy Cammie… -mosolygott rám behízelgően, nekem pedig eszembe jutott az este történtek egy kis darabkája. Tom rajtam fekszik, sűrű levegővételek közepette. Testünk összetapadva hever az ágyon, a szoba csendes, csupán sóhajaink töltik be a teret. Tom a nyakamba csókol, és azt mondja: Gyönyörű vagy…
Libabőrös lettem az emléktől, de el kell fojtanom ezt az érzést. Minden pasi egy féreg. Mindegyiknek csak az kell.
-Köszi… khm, most mennem kell! –fordítottam neki hátat újfent, de elkapta a karom.
-Ne menj még, táncolj velem… -lihegett a nyakamba. Undorodtam tőle.
-Nem Scott, mostmár mennem kell…
-Vár a pasid?
-Tessék?
-Ki a fene az a férfi, aki nálad lakik? Azt ugye tudod, hogy még nem mondták ki a válást? Még az enyém vagy… -csókolt a nyakamba.
-Nem vagyok a tiéd! –taszítottam el magamtól- És nem is voltam! Egy dísz voltam melletted…
-Akkor nem panaszkodtál…
-Mert tiszteltelek! De rájöttem, mekkora egy aljas alak vagy… És most engedj… -elsiettem mellette az ajtó felé, de nem jutottam el odáig, egy kar rántott be a sötétségbe.
-Ne siess úgy… -csókolt meg Scott. Hányingerem lett tőle és a gyomrom is majd’ felfordult, ahogy Scott minden áron bele próbálja tuszkolni nyelvét a számba, de nem sok sikerrel. Vettem egy nagy levegőt, megrúgtam legnemesebbik szervét és elrohantam. Egyenesen az utcára szaladtam, meglepően jól ment magas sarkúban, talán az adrenalin miatt. Leintettem egy taxit és hazamentem. Egész úton az a csók járt a fejembe. Undorító volt. És egyáltalán nem olyan, mint Tomé… Tom nem önző, tudja, hogyan kell megcsókolni egy nőt, hogy az szinte szétfollyon tőle. Talán ez is lett a vesztem. Tom csókja… Tom csókja tökéletes… Nem erőszakos, hanem gyengéd, ugyanakkor szenvedélyes és vággyal túlfűtött. Először mindig az alsó ajkamat, majd a felső ajkamat kényezteti, olyan gyengéden, hogy alig érzem, majd egy igazi csókkal perzseli fel mindenem. Még most is libabőrös leszek tőle.
Amikor haza értem, kifizettem a taxit és nagyon halkan belopóztam. Mikor nem hallottam semmi mozgást, az ajtónak dőltem és lenéztem a földre. Pocsék egy este volt, meg kell hagyni. Én már sosem fogok tudni igazán jól szórakozni? Valóban ennyi lenne az életem? Megírni egy könyvet, kiadni, aztán járni vele az országot. Tényleg jó nekem ezt újra és újra végigjárni? Persze imádok írni… de egy perc szórakozás sem jut mellette.
-Cammie? –hallottam meg Tom ideges hangját, de nem néztem fel rá. Bizonyára csípőre tett kézzel áll előttem és legszívesebben megfojtana. De most nem tudtam a szemébe nézni, elszégyelltem magam. Pedig csak egy kis szórakozásnak indult. És mi lett belőle… Scott meg akart erőszakolni és pontosan tudom, mit akar vele…
-Hol a fenében volt? Én próbálom megvédeni, de maga már csak azért is kiszökik? Mi ellen lázad? A védelem ellen? Engem azért fizetnek, hogy minden percben magával legyek és semmi bántódása ne essen! –kiabált magából kikelve, én pedig hirtelen magamhoz tértem.
Hát persze, ezért fizetik. Hogy is lehettem ilyen bolond. Tom csak azért feküdt le velem, mert azt hitte, így végre békén hagyom őt. És csak azért nem ment el, mert fizetést kap. Ebben a világban tényleg minden csak a pénzről szól? Ennyire el lenne korcsosulva minden? Már senki sem megy a szíve után? Csak a haszonszerzés a lényeg…
Ezek szerint, én minden könyvemben a hazugságot írom le… Hisz igaz szerelem nincs is, pláne első látásra. Hisz, aki első látásra szeret bele valakibe, az is csak a külcsínt látja. Hogy milyen ruha van az illetőn, milyen a frizurája… Ezekből meg lehet állapítani, ki milyen gazdag. És ismét visszatértünk, a pénzhez…
-Cammie? –gyengült el a hangja egy kicsit, mire felnéztem rá- Miért sír? Történt valami? Megsérült?
-Nem… nem történt semmi… -mondtam alig hallhatóan- Jó éjt Tom… -mentem fel a szobámba. Levetkőztem és gyorsan letusoltam, hogy ne is érezzem magamon Scott tapizásait. Megmostam a fogamat is, két soron, biztos, ami biztos, aztán lefeküdtem aludni. Sok mindenen járt az eszem… Tomon is és Scotton is.
De elhatároztam, hogy soha többé nem fogják összetörni a szívem. Olyan vastag páncélt növesztek köré, hogy az életben nem jön majd le. Ezen túl én már csak a könyvírásnak élek, ott lehetek csak igazán a saját világomban, ahol még létezik az a kifejezés, hogy igaz szerelem és ahol még az emberek őszinték…
Viszonylag hamar elaludtam és korán is ébredtem, mégsem voltam fáradt. Csupán a csalódottság mardosott a tegnapiak miatt. Tom a konyhában volt, friss kávé illata terjengett a házban.
-Jó reggelt… -köszönt, amint meglátott.
-Olyasmit magának is… -vettem el a bögrét a pultról.
-Az az enyém… lett volna…
-Készítsen másikat… ja, bocsánat, magát nem ezért fizetik…
-Szerintem nem magának kellene megsértődnie a tegnapiak után…
-Maga csak ne akarja megmondani, mit kellene tennem és mit nem! Elégszer mondták már meg!
-Mi baja volt tegnap?
-Semmi különös…
-Pedig igenis felzaklatta magát!
-Semmi köze…
-Találkozott valakivel?
-Nem…
-Cammie… Ha nem mond nekem semmit, hogyan segítsek?
-Sehogy!
-Árulja már el, mi történt, az isten szerelmére, és ne legyen ennyire makacs!
-Semmi köze hozzá, hogy kivel találkozom…
-De van… hisz a testőre vagyok és…
-És?
-És… lefeküdtünk…
-Valóban? Azt hittem, nem történt… semmi!
-Ki volt ott? –kérdezte halkabban már.
-Scott… Scott volt ott… és erőszakoskodott velem… de nem történt semmi! Meg tudom védeni magam!
-Maga idióta… Még mindig nem akarja elhinni, hogy szüksége van rám? Menjen csak el este szórakozni nélkülem! Hátha legközelebb össze is jön neki a dolog! –hagyott ott idegesen.
7#
Igen, abban a pillanatban, mikor megláttam Tomot, már tudtam. Beleszerettem.
-Tom… -sóhajtottam fel megkönnyebbülve, míg ő a falhoz passzírozta Scottot, aki csak össze-vissza kalimpált.
-Engedj el, ki a franc vagy te?
-A testőre! –szűrte a fogai közt Tom idegesen.
-A… milye? –visított- Te felvettél egy testőrt? Ellenem?
-Nem tudhattam, hogy te leselkedsz utánam! Tudod ezt bűnteti a törvény Scott! Menj innen és hagyj békén!
-Ezt nem teheted! Engedjen már el izomagy!
-Cammie? –nézett rám Tom válaszra várva, én pedig úgy döntöttem, megkínozhatnánk egy kicsit. Tekintetemmel válaszoltam, amit Tom meg is értett és szorított a fogásán.
-Héé…
-Na, halljuk mit akar! –préselte bele öklét Scott bordái közé.
-Az csak rám és… -kezdte Scott, de Tom félbeszakította csuklójának „kényeztetésével”- Én… é-én csak… megbántam, amit tettem és vissza akarom szerezni!
-Cammie? –nézett rám újfent, mire csak bólintottam egy nemet- Nem kér magából!
-Én tudom, hogy még meg lehet oldani!
-Najó, ez már kezd nevetségessé válni! –sóhajtottam- Tudom, mit akarsz Scott! Nem én kellek neked, hanem a pénzem! Mennyivel tartozol?
-Tessék, nem értem miről… áá, ez fáj! –sipítozott Tom szorítása miatt.
-Az bezzeg nem fájt te szemét, amikor Cammie-t szorongattad!
-Lefeküdtetek, mi? –írta alá a halálos kivégzését.
-Ne! –állítottam meg Tomot, akinek már lendült a keze- Én akarom! –húztam be egyet Scott önelégült fejének- És most újra… mennyivel tartozol?
-Cammie…
-Ugyan már, tudom miért akarsz hirtelen visszakapni! Olvastam, hogyan megy egy válás és az ügyvédem is tájékoztatott. Ha lefekszünk még a válás kimondása előtt, az egész semmis!
-Én csak…
-Te csak hülyének néztél! De Scott! Soha többé nem függök már tőled! A ház az én nevemen van, a válás után is az enyém marad! Tehát magánlaksértést követtél el! Örülj, hogy nem csukatlak le! Most pedig menj el és vissza se gyere soha többé! Engedje el Tom…
-Biztos? Én igazán szívesen földbe döngölném…
-Ne csábítson… -mosolyodtam el- Egyébként sem szeretnék lesüllyedni az ő szintjére… ha egyáltalán már nem késő…
-Ezt még megkeserülitek…
-Najó, egy aprócska pofon talán még belefér… -kacsintottam Tomra, aki cselekedett is, majd kilökdöste a nem túl szabályosan járó Scottot a kerítésen túlra.
-Köszönöm! –ugrottam Tom nyakába amint visszaért- Nagyon megijedtem! –sírtam el magam és a nyakába fúrtam az arcom.
-Vége… -simogatta a hátam.
-Amikor meghallottam a hangját, és amikor elkapott! Annyira féltem…
-Én is, amikor itt találtam! Azt hittem, hogy bezártuk a terasz ajtaját, ezért arrafelé nem is igazán figyeltem! Aztán amikor nem hallottam és nem láttam semmit, attól féltem már bent van…
-Köszönöm, hogy megvédett!
-Jól van… vége… Cammie?
-Igen? –néztem fel rá.
-Ne csinálja ezt, különben…
-Különben…
-Különben olyat teszek, amit megbánnék… újra…
-Megbánta? –céloztam a múltkori együttlétünkre, hiszen tudtam, hogy ő is arra gondol. Az emléke még bennem is elevenen élt. Nem tudtam elfelejteni.
-Azt kellene mondanom, hogy igen… -sóhajtott lemondóan.
-De?
-De gyűlölök hazudni… -csókolt meg szenvedélyesen- Azonban…
-Ne, ne mondjon semmit! Ma ne… -fúródtam közelebb hozzá, ő pedig magához szorított és a hátamat simogatta. Lehajolt hozzám és újra megcsókolt. Pontosan tudta, hogy most erre van szükségem. Egy kis gyengédségre. És ő azt is adta nekem, egész éjszakán keresztül csak óvott és védett. Még ha csak ennyire is, legalább az enyém lehetett a szerelme és ez nekem mindennél többet jelentett.
Reggel, ahogyan számítottam is rá, már nem volt mellettem. Elment és tudtam, soha többé nem látom. Én egy ügyfél voltam neki. Az utolsó, akit elvállalt és most biztosan otthon ünnepel, hogy vége. Nekem is azt kellene tennem. Hisz már nem vagyok veszélyben, Scott soha többé nem merészkedik a házam környékére sem, egy hét múlva pedig kimondják a válást. Akkor miért érzek mégis ürességet?
Már a kávénak és az ételnek sem volt semmi íze, valahogy a munkám közben sem éreztem magam otthon. Minden párbeszéd és csók üres volt benne. Judy is megjegyezte és a kérésére megerőltettem magam. Csak a munkára koncentráltam és arra, hogy minél többet tudjak írni. Napokig a gép előtt ültem, alig megszakítva a munkát, még a telefont is kihúztam, nehogy megzavarjanak. Elég sokat haladtam előre, pedig sokszor megakadtam. A férfi figurája… Tom figurája elvonta a figyelmem. Elméláztam azon, mit is szeretek Tomban és vajon a hősnő mit szerethet a férfiban. Nem tudtam konkrét példákat felhozni, az egyetlen normálisnak tűnő magyarázat a személyiség volt. Mi másért…
Tom rejtélyes, mégis odaadó, még ha csak am unkáját is végezte. Figyelmes és körültekintő. Van benne egy bizonyos fegyelmezettség, de ugyanakkor könnyen lehet vele beszélgetni. Vajon hol lehet most…
Repültek a napok, közeledett a válásom is. Minden reggel azzal kezdtem a napom, hogy körbenéztem a házban, este pedig alaposan bezártam mindent. Tom már nincs itt, kellemetlen lenne, ha Scott tényleg a látogatását tenné nálam. Nem biztos, hogy el tudnék bánni vele.
Szerencsére nem akadt ilyen problémám, talán tényleg ráijesztettünk akkor. Nagyon nem szerettem volna az ellenkezőjét. Még mindig félelem fogott el, ha csak bele gondoltam, mi van, ha Tom percekkel később jön…
-Azonnal indulok… -mondtam ügyvédemnek, aki nagy nehezen el tudott érni, mikor a válás előtti órában visszadugtam a teleont a konnektorba. Letettem a kagylót és felkaptam a táskám.
-Vágjunk bele… -sóhajtottam izgatottan. Ma végre vége ennek az egésznek. Ez a hét lassabban telt el, mint szerettem volna és nem tudtam, pontosan miért. Azért-e mert nagyon vártam a válást, vagy Tom hiánya miatt. Mindkettő elég sanszos volt, de végre eljött a pillanat.
Beszálltam a kocsimba és a bíróságra hajtottam. Nem volt zökkenőmentes válás, de a végére meg tudtunk egyezni. Enyém maradt a ház, ahogy azt előre mondtam Scottnak és mivel az autót eleve én vettem és a nevemen volt, az is. Scott persze még bepróbálkozott, mielőtt beléptünk volna a terembe, de esélye sem volt. Megkönnyebbülten hagytam el a bíróságot és egy kávézóba mentem megünnepelni. Judy-val is találkoztam, leadtam az eddig kész anyagot.
-Látom, megerőltetted magad! –mondta, miután elolvasta.
-Muszáj volt! Erőltetettnek tűnik?
-Nem, nem ez jó…
-De?
-De… valahogyan nem érzem azt a tüzet, mint amit az elején… Mi van Tommal?
-Az Ted…
-Nem a regénybeli főhősre gondolok Cammie… -emelte rám barna szemeit kíváncsian.
-A testőrömre?
-Igen! Hova tűnt?
-Honnan…
-Valami hiányzik az írásodból Cammie! Amikor Tom itt volt, úgy írtál, mint egy megszállott!
-Talán most nincs ihletem!
-Elment?
-El… -sóhajtottam.
-Sajnálom… nézd én azt mondom, próbálj meg túllépni rajta…
-Nem voltam belé szerelmes!
-Nem voltál… még mindig az vagy…
Sokáig agyaltam még Judy szavain. Még mindig az vagyok, rendben. Ezt nem tagadom. De mi az, hogy hiányzik valami az írásomból? Semmi konkrét dolgot nem mondott. Márpedig nekem azok kellenek. Mert szerintem is hiányzik valami… Én is észrevettem, hogy nem olyan jó, mint szokott, de azt hittem, ez csak szerintem van így.
De ha Judy is észrevette, nagy gond lehet.
Azonnal rájöttem mi hiányzik regényemből, amikor hazaérkezve találtam valakit az ajtómban. Az illető hanyagul nekidőlt a falnak, barna szemei pontosan úgy csillogtak, mint ahogyan emlékeztem rá. Laza farmert hordott, fehér trikóval és kék-fekete kockás inggel, ami őrjítően nézett ki rajta. Fehér fejkendője szorosan simult fekete fonatai köré, fekete ajakpiercingje megcsillant a napfényben.
Tom…
9#
-Maga… -akadt el a lélegzetem.
-Helló Cammie… -intett felém Tom halvány mosollyal az arcán.
-Jó napot… -nyögtem ki nagy nehezen- M-mit keres itt?
-Elmehetek, ha…
-Ne! –vágtam rá- Akarom mondani… nem akar bejönni? Megiszunk egy csésze kávét és közben elmondja, mi járatban! –mondtam, pedig nem voltam rá kíváncsi. Egyedül az foglalkoztatott, hogy újra itt van, egy hét elteltével és még mindig ugyanolyan hatással van rám.
-Hm… egy koktél most jól esne… -emelte fel a kezében lévő valamit. A könyvem volt, elvitte? Csak azért jött volna, hogy visszahozza?
-Magánál volt?
-Elolvastam…
-Milyen volt? –döntöttem oldalra a fejem kíváncsian.
-Hm… bent elmondom… -mosolyodott el szélesebben és elállt az ajtóból, hogy ki tudjam nyitni.
Remegő kezekkel kutakodtam a kulcsom után, és amikor megtaláltam, kizártam az ajtót, többször is mellé nyúlva a kulcslyuknál idegességemben.
-Valami baj van? –kérdezte hátam mögött.
-Minden rendben… -nyitottam végre ajtót és egyből a konyhába vettük az irányt- Milyen koktélra gondolt? –fordultam felé, miután ő helyet foglalt a pultnál.
-Blue Hawaiianra… az elég finom…
-Rendben… -mosolyodtam el és elővettem a hozzávalókat.
Egymás után adtam kevertem egymáshoz a hozzávalókat, majd a végén következett egy kis jégdara, ami szerencsére mindig található a fagyasztómban.
-Tessék… -raktam le elé a hideg italt, majd helyet foglaltam vele szemben egy másik koktéllal a kezemben.
-Köszönöm… -kortyolt bele- Áh… mennyei…
-Köszönöm, de gondolom nem azért jött, hogy dicsérje a koktélomat…
-Visszahoztam a könyvét… de nem csak ezért vagyok itt… -tette hozzá gyorsan, csalódottságomat észrevévén.
-Akkor? –kortyoltam koktélomba idegesen- Miért jött?
-Nagyon tetszett… -simított végig könyven borítóján, nekem pedig beugrott egy kép, amikor az én testemet simogatta ilyen gyengéden végig…
-És megvolt a megdöbbenés?
-Meg! –nevetett- zseniális, tényleg nem gondoltam volna… A nő egy bárban találkozik a férfival, aki meghívja őt erre a koktélra… -bökött állával a pohara felé- Iszogatnak. A hangulat kezd felforrósodni… -fúrta tekinteté az enyémbe, mire égni kezdtem belül- Nem is sejtik, hogy később még találkoznak, ráadásul nem is akárhogy… Együtt töltenek egy éjszakát, holott a nőnek vőlegénye van! Másnap a nő dolgozni megy… zsaru! Új ügyet kap, gyilkosság! A férfi a gyanúsított, akivel az éjszakát is töltötte! Neki kell kihallgatnia, ám azt mégsem mondhatják, hogy a férfi vele volt a gyilkosság ideje alatt. Alkut kötnek, együtt kiderítik, ki a gyilkos…
-Ám ez nem valami egyszerű…
-Nem! –értett egyet Tom- A férfit többen látták a gyilkosság napján, amint a meggyilkolt fickóval ordítoznak egymással és halállal fenyegetik a másikat! Ám ezt csak a felindultság mondatta velük… A halott egy magánnyomozó volt, és főhősünk csak azért ordibált vele, mert megcsalta a húgát. Könnyű feladat volt tehát ráterelni a gyanút, ám csak ők ketten tudták, hol is volt a férfi azon a bizonyos éjszakán… és kivel… a nővel szeretkezett… -nyalta meg alsó ajkát Tom, majd tekintete mintha a nyakamon időzött volna. Reflexszerűen nyeltem egyet és kiittam maradék italomat. Felálltam és a pulthoz mentem, hogy rejtsem zavaromat. Milliószor hallottam már, ahogyan emberek ezrei vesznek el az általam alkotott világban, melyben ez a könyv íródott, de még egyszer sem fogott meg ennyire a mesélése. Mintha a főhős és a hősnő vonzalma kilépett volna, és köztünk szikrázna most.
-Folytassa… -köszörültem meg a torkom.
-Elindul a nyomozás, de a tettes ügyesen elvart minden szálat… illetve majdnem minden szálat. A fickó lakásán találnak pár mappát, mely a legújabb megfigyeléseiről szólt. A város majd’ minden lakosáról volt valami, elég kis város volt, de éppen elég nagy ahhoz, hogy tűt keressenek a szénakazalban. Közben az egymás iránti vonzalmuk, újra fellobban… -emelte fel a tekintetét Tom- Újra megtörténik az, ami akkor is, mikor a gyilkosság megtörtént…
-Szeretkeznek… -mondtam elfúló hangon.
-Szeretkeznek… -állt fel Tom a helyéről, én pedig bepánikoltam, fogalmam sincs miért. Amíg ülve volt, biztonságban éreztem magam a vonzalma ellen. Nem akarom, hogy újra elmenjen, de akkor is elfog… Jobb, ha nem történik közöttünk semmi sem, kezdhetném előről az egész elfelejtősdit… nem mintha eddig bármilyen érzésem is változott volna iránta.
-Tom…
-Sőt mi több, egymásba szeretnek… -jött közelebb- Gyönyörűen írta le a folyamatot…
-Köszönöm… -néztem fel a szemébe, de el is kaptam a tekintetem rögtön, ahogy megláttam benne azt a pajkos csillanást, amit akkor láttam utoljára, amikor másodszorra is…
-Mondja Cammie… -fogta meg az állam és cirógatni kezdte a hüvelykujjával.
-Mit Tom? –néztem a szemébe.
-A nő az első pillanattól fogva szerette őt?
-És maga szerint a férfi szerette őt?
-Mondja meg maga…
-Még mindig a könyvről beszélünk? –néztem közeledő ajkaira.
-Már összezavarodtam! –csókolt meg lehelet gyengén és magához húzott. A kezemben lévő pohár a földön landolt, annyira elgyengített a csók, hogy kiejtettem a kezemből, de nem érdekelt. Csak kapaszkodtam Tom inggallérjába és közelebb húztam az arcát. Egyre szenvedélyesebben téptük egymás ajkát, sóhajaink magasan szálltak fel a konyha plafonja felé. A gyomrom teniszlabda méretűre zsugorodott össze, szívem hangosan kalimpált bordáim mögött.
-Tom? –sóhajtottam fel nyakcsókjaitól.
-Hiányoztál… el sem tudod képzelni mennyire hiányoztál! Pedig csak egy hét telt el! –kapott újra ajkaim után, nekem pedig a józan eszem cserbenhagyni látszott. Felvett a karjaiba, de csak a nappaliig jutottunk el, túlságosan is türelmetlenek voltunk. Lerakott a műbőrrel bevont kanapéra és fölém helyezkedett. Egy pillanatra sem szakadtunk el egymás ajkaitól, mintha az életben maradásunk múlt volna rajta.
Tenyerem illett az övébe, ajkunk tökéletesen kiegészítette a másikét. Szívünk mintha egyként dobbant volna. Azt hittem, ekkora szenvedély csupán a könyvekben, vagy az álmokban létezik, de ez nagyon is valós érzés. Ahogy az is, hogy Tom csókjai szinte égetik a bőrömet. Fürge ujjai megszabadítottak könnyű kis blézeremtől, majd a blúzomat is eltüntették az útból.
-Mostmár szabad, ugye? –súgta a fülembe rekedtes hangon.
-Elváltam…
-Tökéletes… -csókolt meg újra, én pedig az ingjébe kapaszkodtam, ahogyan megéreztem ujjait a mellemen. Úgy csinált, mint pár perce a könyven borítóján. Simításai extázist okoztak, egy egészen másik dimenzióba repítettek. Csak Tom és én léteztünk, na meg a kanapé, mely néha meg-megreccsent mozdulatainktól. Például amikor Tom hirtelen a csípőmre ült, a hasamat kezdte csókolgatni, én pedig alatta ficánkoltam élvezetemben. Nyelve a köldökömben járt, kezei a combomat és annak belsejét cirógatták. Com középig érő szoknyám sem maradt rajtam sokáig. Felültem és lesimítottam Tom válláról az inget, ő felemelte a karjait, úgyhogy a trikó is az eddig szétdobált ruhák felé repült. Nadrágjának övével szenvedtem és mikor végre megvolt, boldogan bújt ki belőle. Újra rám feküdt és a nyakamba csókolt. Hátába kapaszkodva nyögdécseltem a gyönyörtől, ami szemmel láthatóan még jobban felizgatta. Megszabadított melltartómtól, majd az alsóneműmtől is és ujjai most azon a környéken játszadoztak. Pár perccel később testem megfeszült, hátam ívben hajlott hátra, ahogyan megéreztem a hamarosan rám törő gyönyört.
-Kérlek… -kapkodtam levegő után, a következő pillanatban pedig ujjai helyett már maga volt bennem és ritmusosan mozogni kezdett. Nyögéseink szaporasága egyenesen arányos volt lökéseinek számával és egyre gyorsabba közeledtünk az orgazmus felé. Vontatott mozgása az őrületbe kergetett, de tudtam, hogy csak ezzel akarja minél tovább nyújtani az élvezetet és sikerült is neki. Csak jó néhány perccel később élveztünk el mindketten egyszerre. Tom megcsókolt, majd mellém feküdt, már amennyire a kanapé szélessége engedte neki, és szorosan magához húzott.
Sokáig feküdtünk úgy, levakarhatatlan mosollyal az arcunkon. Azonban egy kérdés még mindig foglalkoztatott. Nem, nem egy kérdés… vagy száz dologra szerettem volna tudni a választ, mégsem mertem feltenni.
-Min gondolkodsz?
-Honnan…
-Hallom, ahogy csattognak a fogaskerekek a bájos kis fejecskédben… -cirógatta meg az állam, majd ujjaival az egyik hajtincsemmel kezdett játszadozni.
-Miért mentél el? –simogattam a mellkasát legyengülve.
-Muszáj volt… túlságosan is elvetted az eszem…
10#
-Fejsd ki kérlek… -néztem fel rá, majd visszafeküdtem a mellkasára.
-Beléd szerettem Cammie! De tudod ezt nem lett volna szabad! Ha meg akarlak védeni, objektívnek kell lennem! Nem szabad, hogy az érzelmeim befolyásoljanak. Azért álltam ellen neked annyiszor, pedig hidd el, hogy… hidd el, hogy nagyon nehéz volt… -sóhajtott- A medencében… vagy egyáltalán mikor megláttalak a dolgozó szobádban, abban a fekete keretes szemüvegedben. Életemben nem láttam még egyetlen nőn sem olyan szexisen, mint rajtad! Hallottam, amikor a nagybátyáddal beszéltél a konyhába, hogy neked nem kell testőr. Azt gondoltam, újabb hisztis nővel lesz dolgom, de amikor megláttalak… Elakadt a szavam.
-Inkább én tűnhettem úgy, mint egy ütődött… -mosolyodtam el visszagondolva az emlékre.
-Talán egy kicsit… -nevetett.
-Hé!
-A legédesebb ütődött, aki valaha is láttam! –csókolt meg hosszan.
-Úgy viselkedtem, mint egy zakkant tini… A medencénél is…
-Tetszett benned, hogy el akarsz csábítani… de nem engedhettem… Éjszakánként fent voltam, nem tudtam aludni! Tudtam, hogy pár szobára vagy tőlem és még csak meg sem érinthetlek…
-Akkor azért hallottad, amikor az egyik este lementem vízért…
-Igen! Azért voltam olyan ideges, mert próbáltam ellenállni neked. Érdekelt minden zaj, ami a szobádból kijött! Amikor tusoltál, vagy öltözködtél… csak azt bántam, hogy nem láttalak! Az a medencés incidens meg… már én sem bírtam tovább! –nézett rám éhes tekintettel. Amikor először szeretkeztünk, madarat lehetett volna velem fogatni! De ahogyan eljött a reggel, egy kicsit észhez tértem! Nem tudtalak volna megvédeni, ha nem tartom magam távol tőled legalább azok után…
-Elmondhattad volna, hogy azért vagy olyan…
-Miért, akkor leálltál volna a csábítással?
-Nem… -vallottam be.
-Ez is tetszik benned… makacs vagy, akár egy öszvér! Sosem adod fel!
-Tom?
-Hm?
-Tényleg tetszett a könyv?
-Igen! –mosolyodott el- Imádtam! A főszereplő nő rád emlékeztetett, első sorban ezért vittem el… de el is akartam olvasni! Nem szándékoztam vissza hozni, azt hittem, majd egy idő múlva jobb lesz, nem vágyom már annyira rád, de ez egyre rosszabb! Azt hiszem, én már mindig a tiéd leszek…
-Mindig? –bújtam közelebb.
-Azért egy dolog érdekelne…
-Mi?
-Miért pont a nő vőlegénye volt a gyilkos? Úgy értem, az ember bárkire számítana, csak rá nem…
-Éppen ezért! –mosolyodtam el- És Scott miatt…
-Hogy érted?
-Amikor azt a könyvet írtam, akkortájt kezdtem gyanítani Scott viszonyáról… nem tudom, mindenképp le akartam vezetni a dühömet. Nem az fájt, hogy megcsal, hanem az, hogy ennyire nem kellek neki! Mindenképp a vőlegényt akartam bűnösnek…
-A könyvben ő is megcsalja a nőt… azért öli meg a nyomozót, mert a nő után kutatott, de megzsarolta, hogy mindent elmond neki, ha nem ad neki milliókat…
-Pedig a vőlegény nem volt épp a legszegényebb! De a kapzsiság a mindenkiből kiöli az embert, aki nem vigyáz…
-Úgy tudom, Scott is gazdag volt…
-Miután eljegyzett, örökölt a nagyapjától, aki elhunyt. Azt hiszem, nem neki való volt a vagyon, megváltoztatta… És nem bírta kezelni sem! Ezért akart visszaszerezni… hogy kifizessem a tartozását…
-Mi volt a váláson?
-Enyém maradt a ház… felajánlottam Scottnak, hogy kifizetem a tartozását… feltéve, ha utána békén hagy és soha többé nem látom! Szerződést írtunk! Ha megszegi, börtönbe kerül! Az uzsorás már a nyomában volt, ha nem utaltam volna át neki a pénzt, lehet, hogy már a holnapot sem érte volna meg… Nem vagyok érzéketlen ember, ahol tudok, ott segítek, legyen az az exférjem is… de legalább örökre megszabadultam tőle, neki pedig jó lecke volt…
-Az új könyvvel hogy haladsz? –csókolt a nyakamba.
-Rosszul… -húztam el a szám- Mióta elmentél, kiveszett belőlem… valami…
-Elolvashatom, mi van eddig? –kérdezte gyengéden.
-Komolyan érdekel? –csillant fel a szemem izgatottan. Scottot sosem érdekelte mit írok, egy könyvemet sem olvasta el.
-Na hozd ide szépen! –csapott a hátsómra játékosan, én pedig már szaladtam is a laptopért.
Annyira jól esett, hogy el akarja olvasni, Tomon látszik, hogy más, mint eddig bárki az életemben. Önfeláldozó és figyelmes.
-Ez volna az… csak 5 fejezet, megbirkózol vele? –tettem le elé a gépet.
-Még szép! –csókolt meg.
Amíg ő olvasta, én felvettem a trikóját és átölelve a hátát, vártam, hogy végezzen. Néha adtam rá egy-két csókot, simogattam a bordáit és a mellkasát és figyeltem, ahogyan a mellbimbói reagálnak.
-Kész… -dőlt hátra 20 perc múlva, így engem odapasszírozva a kanapé támlájához, de nem bántam, isteni érzés volt. Átöleltem a nyakánál és a nyakába csókoltam.
-Milyen volt?
-Hosszú… ha mondjuk nem hergeltél volna, közben, fele ennyi idő alatt is végzek… -jegyezte meg egyáltalán nem mérgesen. Elkapta a csuklóm és csókolgatni kezdte.
-Tetszett? –sóhajtottam fel.
-A hergelésed? Nagyon!
-Nagyon vicces vagy! –böktem oldalba.
-Nagyon tetszett… -rántott maga elé az ölébe.
-Komolyan? –néztem fel rá csillogó szemekkel.
-Eddig nagyon tetszik, pedig ezelőtt sosem olvastam romantikus történeteket! Tetszik a fogalmazásod, a nő karaktere és a férfié… az olyan ismerős nekem…
-Te vagy… -pirultam fülig- Ezt a könyvet akkortájt kezdtem, mikor találkoztunk. Előtte pár nappal, de a férfi karaktere még sehogy sem állt össze… Te öntöttél bele életet és lelket.
-Szóval az én vagyok benne? –kérdezte, mire csak bólintottam egyet- Akkor mégsem tetszik!
-Miért?-kérdeztem kétségbeesve, hisz eddig nem volt vele baja.
-Mert a főszereplő nő, akivel összejön, nem te vagy! Márpedig nekem csak te kellesz! –hajolt le hozzám egy mindent elsöprően szenvedélyes csókért- Megijedtél?
-Igen! –mosolyodtam el- Gonosz vagy Tom!
-Javíts meg! Adok rá neked egy életnyi időt…
-Honnan veszed, hogy meg akarlak javítani? Különben is… így vagy nekem tökéletes… -nyögtem fel simogató ujjaitól, melyek a szegycsontomon jártak.
-Cammie… -súgta a nevem rekedten, majd ismét ajkaimra tapadt. Fölém mászott és csókolgatni kezdte ujjainak útvonalát.
-Tom… -húztam magamhoz. Újabb szenvedélyes órát töltöttünk el a kanapén, majd félálomban csak azt éreztem, hogy felvesz a karjába és felvisz a szobámba. Lerakott a puha ágyneműre és betakart, majd bemászott mellém.
-Jó éjt kicsim… -csókolta meg a homlokom.
-Tom… -nyöszörögtem.
-Hm? –simogatta a hátamat mosolyogva.
-Valamit még meg kell beszélnünk… -erőltettem meg magam, hogy még ne aludjak el.
-Mit?
-A munkád…
-Mi van vele?
-Testőr vagy még?
-Úgy érted nálad, vagy úgy általában?
-Általában…
-Nem… megmondtam, hogy felhagyok vele utánad…
-Akkor jó… -nyugodtam meg. Nem akartam, hogy Tomnak életveszélyes munkája legyen és örültem, amikor azt mondta, utánam abbahagyja.
-Miattad hagytam abba…
-Komolyan?
-Komolyan! –mosolyodott el- Most újabb állást kell keresnem…
-Milyen állást?
-Hm, nem is tudom… nem keresel véletlenül egy ezermestert?
-Még meglátom! –mosolyogtam fel rá- Szerinted akadna jelentkező?
-Egy már biztosan van! –csókolt meg- De bébi csőszködöm is, ha kell…
-Ebben a házban nincsenek gyerekek…
-Még… -csókolt meg, és tudtam, Tom mellett teljesülhet minden álmom. Ez a ház pedig már nem sokáig lesz üres…
>VÉGE<
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése